» Távol

Londoni reptereken is szűrik az ebolásokat

| | Nem érkezett még hozzászólás

A világ harmadik legforgalmasabb repülőterén, a londoni Heathrow-n is lesz ebolaszűrés. A BBC szerint ezen a héten az 1-es terminálon kezdődik az utasok szkennelése, majd fokozatosan kiterjesztik az egész reptérre. Hamarosan a Gatwickre érkezők is számíthatnak vizsgálatra, és szűrik a Csalagúton át érkező Eurostar vonatok utasait is a londoni St Pancras pályaudvaron.

Az egészségügyi minisztérium arra készül, hogy az első fertőzöttek még karácsony előtt fennakadhatnak a szűrőn. Szeptemberben körülbelül ezer ember érkezett Nagy-Britanniába az ebola sújtotta nyugat-afrikai térségből, írja az Index.

Akik Libériából, Sierra Leonéból vagy Guineából jönnek, először testhőmérséklet-mérésen esnek át, majd felveszik az adataikat, illetve egy kérdőívvel felmérik a kockázatokat. Akinél felmerül az ebolagyanú, azonnal kórházba viszik. A három afrikai országban a vírus már több mint négyezer embert ölt meg.

Közben meghalt a lipcsei kórházban kezelt ENSZ-alkalmazott. A Thelocal.de azt írja, hogy az 56 éves férfi „kritikus, de stabil” állapotban érkezett Libériából. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy megmentsék, de kedden hajnalban életét vesztette.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.