» Távol

Kelta temetőt találtak Kolozsvár közelében

| | Nem érkezett még hozzászólás

Kelta temetőt találtak az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát kutató régészek Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre nyugatra, a kalotaszegi Magyarvista (Vistea) térségében - írta szerdai számában a Szabadság napilap.

A lapnak nyilatkozó Sorin Cocis régész elmondta, a Magyarvista melletti Gerecse dombon a 2010-ben elvégzett fémérzékelős vizsgálat jelezte először, hogy érdemes alaposabban átvizsgálni a területet. Akkor négy hamvasztásos kelta sírt ástak ki, amelyekben az időszámításunk előtti 4.-3. századból származó vas fegyvereket, kardot, lándzsát és késeket találtak.

A munkálatokat az elmúlt hetekben folytatták, és egy 1,8 hektáros területre terjesztették ki, amelyen 56 sírhelyet tártak fel, de a régészek azt feltételezik, hogy a temető sokkal nagyobb lehet. A sírokból hamvakat tartalmazó urnák, kerámiaedények, vasból készült fegyverek, kardok, lándzsák, kések és pajzsmarkolatok, valamint ékszerek, ezüst- és bronzkarperecek kerültek elő.

A felszínre hozott tárgyak arra utalnak, hogy a kelták hittek a túlvilági létben, mert dolgaikkal együtt temették el halottaikat, és ital- és ételáldozatot is elhelyeztek a sírokban - nyilatkozta az ásatásokat vezető régész. Hozzátette, egy 70 centiméter magas és 40 centiméter széles sírkövet is találtak, amelyen két faragott kar látszik. A régészek jelenleg a leletek feldolgozásán és restaurálásán dolgoznak, idővel pedig a tárgyakat múzeumban helyezik el, írja az MTI.

Berecki Sándor régész, kelta-szakértő a Szabadságnak elmondta, hogy a kelták a Kr.e. 4. század utolsó negyedében hatoltak be Erdélybe. A Szatmár megyei Csomaközön (Ciumesti) talált, madárral díszített sisak a legismertebb romániai kelta lelet. Kolozsvár környékén több kelta lelőhelyet is feltártak a múltban. Ezek közül a közel száz sírból álló apahidai temető a legkiterjedtebb. A dezméri (Dezmir) kelta temetőben egy szekerestől eltemetett vezér sírját is megtalálták. A kelták a Krisztus előtti 2. évszázad elején vonultak vissza Erdélyből.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 élménybeszámolót írt
Szlovákia, Tutajozás a Dunajecen - II., SzG3
20 órája
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
6 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
6 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.