» Távol

Még most menjen az Albán Riviérára, mielőtt ellepi a nép

| | Nem érkezett még hozzászólás
Ha leszámoltunk a béna, Balkánt lenéző gőggel, nem törődünk a rokonság és a Külügyminisztérium valóságtól teljesen elrugaszkodott intelmeivel, indulhatunk Albániába. Az országnak kicsi, de lelkes és növekvő rajongótábora van, az Index vonatkozó fórumán megosztott élményeik minden útikönyvnél hasznosabbak lehetnek. A lelkes beszámolók szerint Albánia gyönyörű, barátságos, izgalmas és ráadásul még olcsó is, a mi környékünkön szokatlan egzotikum faktorral. Hát hajrá!

Igazából az egyetlen dolog, ami reálisan elriaszthat egy családi nyaralástól Albániában, hogy még mindig elég macerás eljutni az országba. Fapadosok nincsenek, ha nem találunk egy olcsó chartert az albán partoktól fél órás hajóútra lévő Korfura, a 8-900 kilométeres út inkább két-, mint egynapos autózást jelent. Több útvonal is szóba jöhet: a leggyorsabb lezúzni Koszovón keresztül, igaz, Európa legfiatalabb országhatáránál lesápolnak 30 euróra, mert ott nem érvényes a nemzetközi zöldkártya. Bár ott sincs igazából mitől tartani, mégis többen választják a lassabban legyűrhető montenegrói hegyeket, vagy pedig keletről, Macedónián keresztül jönnek.

Balkáni Disneyland és Európa egyik legjobb tava Macedóniában

Mi nyári utunkon az utóbbi megoldást választottuk: gyerekekkel, szép lassan lecsorogni Belgrádon át. Macedónia önmagában vagy egy albán nyaralással összekötve is simán megér néhány napot. Skopje nem a turistatömegeiről híres, de ezen éppen most próbálnak változtatni, méghozzá szívszorító nagyzolással. Ahogy belépsz az országba, üdvözlő SMS figyelmeztet: Ember, az emberi civilizáció ősi bölcsőjébe érkeztél.

A neve körüli diplomáciai háborúskodásról is ismert ország az ókori makedón birodalommal való folytonosság szünet nélküli hirdetésével hivatalos szintre emelte a kisnemzeti mítoszgyártást. Annak, akit érdekel a politikai giccs, egyszer el kell jönnie ide, hogy megnézze a Skopje 2014 néven futó gigaprojektet. Ennek keretében a belvárost teleszórták brutális, historizáló emlékekkel, a negyvenméterenként lepöttyintett, nyomasztóan hatalmas szobrokat rózsaszín és bíbor neonfényekkel világítják meg, és hopp, máris kész a nemzeti kamutörténelemmel megbolondított balkáni Disneyland. Ha nem törődünk a pironkodó helyi értelmiségiekkel, remek szórakozás, nem csak gyerekeknek.

Amíg a várost keresztülszelő Vardar folyó egyik oldalán az óriásszobrok vették át a hatalmat, a törökkori hídon átsétálva az elalbánosodott régi városrészbe jutunk. A fővárosban a turista nem sok mindent lát az albán kisebbség és a szláv többség közötti konfliktusokból, csak annyit fog érzékelni, hogy az albán városrész sokkal pörgősebb és tele van jó hangulatú éttermekkel és kiskocsmákkal. A pljeskavicázást és bulizást másnap a város melletti Matka kanyonban ésszerű kihűsölni és kihajókázni magunkból, de érdemes kinézni Sutkába is, ez a skopjei külváros állítólag Európa legnagyobb cigányvárosa. Itt a főút egy óriási bazársor, biztonságos és olcsó is, csak VMRO-s (a régi makedón terrorszervezet, ma az uralmon lévő párt) feliratú játékpisztolyt ne vegyenek, a tapasztalat szerint az első lövéseknél szétesik.

De Macedónia igazi attrakciója az Ohridi-tó. Európa egyik legősibb és legmélyebb tava meglepően tengerszerű. Talán a hullámzás és a víz színe teszi, de a tó fölé nyúló teraszok és a helyi vörösborok is hozzájárulhatnak az illúzióhoz. Ohrid az ortodoxia régi központja, a világörökségi listán lévő városnak még úgy is kijár egy rendesebb városnézés, hogy eléggé túlárazott, de a tavak melletti nemzeti parkok és kolostorok is nyújtanak annyit, hogy kijelentsük: kedves turisták, Macedónia többet érdemel!

Biciklik a leállósávban

A tó kipusztulástól fenyegetett híres pisztrángját és még híresebb tavi lazacát (hasonló egyedül a Bajkál-tóban él még, de az még sokkal macerásabban bevehető) hivatalosan már csak a víz túloldalán lehet kapni, ami már Albánia. Mintha csak egy fura országimázs-kampány lenne, a határon túl azonnal jönnek a méteres kátyúk, Pogradecbe, a hangulatos és Macedóniánál olcsóbb kisvárosba érve pedig feltűnnek a jellegzetes albán fekvőrendőrök, az úton keresztben kifeszített vastag kötelek.

Innen elég gyorsan, úgy három óra alatt el lehet jutni az albán tengerpartra, aki célirányosan oda akar menni, megteheti. De van egy híresen szép és legendásan lassan abszolválható déli út is, szűk és soha véget nem érő szerpentineken keresztül. Az albán utak egyébként most már egyáltalán nem olyan rosszak, mint amilyen a hírük. Vannak ugyan durván elhanyagolt szakaszok is, de a többségük inkább csak iszonyú kanyargós, ezt viszont ugyanúgy meg lehet szokni, mint a helyi közlekedési stílust. A táblákkal nem nagyon foglalkoznak, egy forgalmasabb körforgalom így elég szórakoztató tud lenni. Aki nem görcsöl, egy-két nap alatt belejön, végülis nem természettörvény, hogy a leállósávban nem jöhetnek szembe biciklik. Hát itt jönnek is, az autópályán meg családok sétálnak keresztbe, a belső sávban élő nyulat árulnak, de ettől még itt sincs több baleset, mint nálunk.

Albánia néhány év alatt hírhedten rosszhírű vidékből turistaszempontból abszolút biztonságos ország lett. Pedig amikor a rendszerváltás után megnyíltak a határok, a korábban teljes zárt diktatúrába először merészkedőket könnyen fegyveres bandák állíthatták meg, az utcagyerekek hadát csak a kocsiablakból kiszórt rágógumikkal lehetett leszerelni. Ehhez képest most a strandokon sokan a nyugágyakban hagyják az értékeket, az is ritka, ha a nyitott autóból eltűnik valami. A külföldiekre külön figyelnek, az idegenforgalom itt most presztízságazat.

Gumimatraccal az agávébokrokon át

Az országot ezekben az években foglalja el a tömegturizmus. Feltűnően sok az átlagmagyarnál egyébként is kalandvágyóbb lengyel, és persze albánok, helyből és Koszovóból. A többség Dél-Albániába jön, az Albán Riviérának is nevezett sziklás-kavicsos partszakasz az egyik divatos célpont most Európában. Ez itt már nem az Adria, az Otrantói-szorostól délre a Jón-tenger kezdődik, a tiszta, szikrázóan kék vízben méterekre le lehet látni. Saranda a helyi Siófok, ezt, és a többi, az elmúlt években felkapott üdülőfalut inkább érdemes elkerülni, ahogy Durrest is, hiszen idejár a vele szinte összenövő, 20 év alatt négyszeresére növő egész Tirana.

Ezek helyett rengeteg szinte üres kis öböl közül lehet választani, igaz, a legjobbak azért is csöndesek, mert nem könnyen megközelíthetőek. Némelyikbe dzsippel, a többibe gyalog vagy vízi úton lehet eljutni, akár a halászok segítségével.

Én gumimatraccal próbálkoztam, nem kellett volna: bár a két-három órás odafelé evezgetést még akár élvezni is lehetett, vissza már inkább a szárazföldön keresztül akartam jönni. Ez mezítláb, egy gyakorlatilag járhatatlan mediterrán fenyőerdőn és agávé bokrokon keresztül, egy félholt gumimatrac élettelen testét magam után vonszolva nem volt túl okos ötlet. Az agávét egyébként állítólag az ellenséges ejtőernyősök elrettentésére hagyták elterjedni a környéken, de a bezárkózó, a mai észak-Koreára hasonlító kommunista rezsim militarizmusára sok más is emlékeztet. Bunkerből még most is elég sokat látni mindenfelé, az alig pár négyzetméteres, sokszor kidekorált állások sokkal inkább érdekesek, mint zavarók.

Burek, bari, pizza, raki

A tengerparton rengeteg a szálláshely, főszezonban sem kell előre foglalni. Sok kemping is van, de jó néhányban csak előre felállított sátrakban lehet aludni, teljes ellátással, ezeknek az ára viszont már nem sokkal marad el a kiadó szobákénál. Imádják ökokempingnek címkézni a placcot, ez azonban nem feltétlenül jelent sokat. Akkor már sokkal jobb vadkempingezni, ami itt egész bevett megoldás. Ez a romantikája mellett praktikus is, a hivatalos helyeken ugyanis sokszor úgy gondolják, a turista csak folyamatos ingertúlterhelésben tudja kielégíteni nyaralási szükségleteit. Ezért az alapszolgáltatás része a kora reggeltől ordító rádió, este pedig eljön a ZS kategóriás thrillerek ideje, a sátradtól pár méterre.

Akinek ez sok, városnézésbe is menekülhet. Ne annyira Tiranába menjen: a kaotikus fővárost ugyan érdekesnek és szórakoztatónak is lehet találni, de a káosz, dugó, forróság és gyakori szmog azért leszívja az erőt. Sokkal inkább a két történelmi várost, a kommunista építészeti terror által szerencsére kihagyott Beratot és Gjirokastrát érdemes felkeresni. Csak az utóbbi szomszédságában lévő Lazarat faluba ne tévedjünk be, itt a rendfenntartók gépfegyverekkel próbálják időnként bevenni Európa legnagyobb marihuána ültetvényét.

Az idegenforgalom terjedésével az árak is emelkednek, aki arra számít, hogy nevetséges összegekből lehet itt dőzsölni, csalódni fog. Olaszországnál, a horvát tengerpartnál persze így is jóval olcsóbb egyelőre az ország. A magyar bolti áraknál az itteniek durván úgy 10-20 százalékkal alacsonyabbak, az éttermek valamivel jutányosabbak. A burekezőkben kifejezetten olcsón, 200 forintból tök jó reggelit kaphatunk, a sajttal, spenóttal, hússal töltött lepények frissek és melegek, aludttejjel vagy joghurttal a legjobb napindító.

A legjellegzetesebb kaja a Balkán más országaihoz hasonlóan itt is a roston sült hús, leginkább birka, de a grillcsirke, gyros is általános; egyedül a vegetáriánusok lehetnek bajban, ha a helyi vendéglátóiparra hagyatkoznának. A tengerparton lépten-nyomon olaszos éttermek, a pizza, a tenger gyümölcseivel megpakolt tészták magyar sztenderd szerint általában kifejezetten jók. A főleg szőlőből készült raki sem rossz, bár nem is annyira jó, mint a bolgár vagy a macedón szőlőpálinka. A sör kellemes, ha arra járnak, Korcát vegyenek, sokkal jobb, mint a Tirana.

A klasszikus Albániából hazatérős ajándék a Skander bég konyak, de vigyázni kell, mert ebből nagyon sok a hamisítvány. Nekünk a krujei régi bazárban konkrétan egy euróért adtak egy üveggel, öt feles pohárral együtt. Ha nem lenne olyan ronda, még úgyis megérné, ha kiöntenénk belőle a matériát. Így viszont inkább albán zászlót vegyünk (a kétfejű sas a vörös lobogón szerintem az egyik legjobban kinéző a világ összes nemzeti jelképe közül) netán válogatott focimezt, esetleg hagyományos fehér kapucsot, ami nem papucs, hanem birkaszőrből készült fejfedő. Aki viszont ennél valamivel több és autentikusabb élményre vágyik a turistás helyeken már hiába keresett hagyományos Albániából, az ország belsejébe megy, vagy éppen fel, az Albán Alpok alig megközelíthető kis hegyi falvaiba. Hogy érdemes-e, hamarosan kiderül a folytatásból.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Minden perc ajándék! Töltse a szebbnél szebb őszi napokat családjával!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
10 órája
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
10 órája
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
5 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
10 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.