Ahol aranyló erődvárosok és nyúlpörkölt várja

Vallettában lenyűgöző kikötő, több magyar vonatkozás és az Európa kulturális fővárosa címre készülődő helyiek várják a turistákat, míg Mdinában titokzatos hangulatú erődváros, Marsaxlokkban pedig képeslapra illő apró, színes csónakok. No meg elképesztően finom ételek, bármerre is induljon az ember.

 Szemkápráztatóan aranyló városok, halászfalvak kikötőiben ringatózó tarka csónakok, kedélyes emberek, zseniális fogások és türkizkék víz várja a Máltára érkezőket. A három tagot számláló kis szigetcsoportot – Málta, Gozo, Comino – bármikor látogassuk is meg, garantáltan életre szóló élményekkel távozhatunk. Budapestről közvetlenül a Wizz Air és az Air Málta menetrend szerinti járataival juthatunk el ide, két óra elteltével már döccen is a gép futóműve a máltai reptéren. Kezdjük is el egyből az ismerkedést a fővárossal!

Valletta, ahol a márki terített asztallal vár

A városnézést érdemes a Felső-Barakka kertnél kezdeni, ahol színpompás virágok, egy kis kávézó és lélegzetelállító kilátás fogad – így egyből átfogó képet kaphatunk a környékről. Érdemes innen lenézni a Nagy Kikötőre, ahol az egykori brit katonai kórházat éppúgy szemügyre vehetjük, mint a hajójavító dokkokat, Európa legmélyebb várárkát, vagy éppen a kikötőt, ahol manapság a tengerjáró hajók kötnek ki. A Nagy Kikötőt egyébként kishajóról is érdemes szemügyre venni, mert a parti városok – különösen Valletta – , így mutatják meg igazi arcukat. Olyan apróságokat vehetünk észre, mint például a Nagy Kikötő őrtornyát díszítő fül, szem és pelikán dombormű.

Nagy Kikötő, Valletta
Galéria: Máltai látnivalók
Fotó: mimi / Travelo

 Aztán csatangoljunk keresztbe-kasul a hangulatos utcákon, a gyönyörű mór erkélyes házak között! A máltai lovagok fő templomához, a Szent János társkatedrálishoz biztosan szerencsénk lesz séta közben. Miért a „társ-" előtag? Málta kettőssége miatt – a főváros Valletta lett, ám a püspök továbbra is Mdinát tartotta székhelyének – a két város templomai közösen kapták meg a katedrális címet. A kívülről puritán katonai templom belülről egészen más képet mutat: gazdag díszítettség, és a lovagrend német ágának kápolnájában egy Hungariae felirat fogadja a belépőt. A padlót végig a lovagrend tagjainak sírjai borítják, olyan feliratokkal, mint „aki rajtam lépdel, nemsokára azon fognak lépdelni". Azt hallottuk, három magyar származású lovag sírja is itt van, de még nem találták meg őket.

A társkatedrális fénypontja a külön teremben megtekinthető Keresztelő Szent János lefejezése című Caravaggio kép. A templom alaphangulata, és az, hogy nem egy nagy képtárban sok más hasonló témájú festmény között van kiállítva, még nagyobb élvezeti értéket kölcsönöz a mesterműnek. A társkatedrálistól nem messze található a Nagymesteri Palota, ide is érdemes benézni. Ez a hely szintén rejt magyar vonatkozást: az egyik terem freskóján nem más, mint II. András királyunk látható.

A Casa Rocca Piccolában pedig bárki körbejárhatja egy vallettai márki lakását, megnézheti a házi kápolnát, a családi fotókat, a díszvacsorára terített gyönyörű étkezőt. Az üde belső udvarban még az itt lakó nemesi család papagájával is barátkozhatunk, a pincében pedig egy második világháborús bunkerbe is lemehetünk. Erre valóban nagy szüksége volt a háziaknak és környékbelieknek: a háborúban az egyik legtöbb találatot Málta kapta. A bunker érdekes, de klausztrofóbiásoknak nem ajánlanánk nyugodt szívvel.

Gyönyörűen terített asztal a márki otthonában
Galéria: Máltai látnivalók
Fotó: mimi / Travelo

 Vallettát egyébként már csak azért is érdemes megnézni magunknak, mert 2018-ban Európa kulturális fővárosa lesz. Négy téma – generációk, utak, városok és szigetek – köré csoportosulnak majd a programok. Fotópályázatok, feltárások, kulturális képzések, összművészeti események sora vezeti fel a 2018-as év különleges eseményeit. Ezekről bővebben a kulturális főváros honlapján lehet olvasni.

Aki a hasát szereti, Máltán boldog lesz

Ennyi városnézés után garantáltan megkordul az ember gyomra. Tapasztalataink szerint a legfinomabb fogásokra nem a csúcséttermekben, sokkal inkább a házias helyeken, pékségekben lehet rábukkanni: ilyen például a Nenu Vallettában, a Ta Rikkardu Victoriában, Gozo szigetén, vagy a Fontanella Mdinában, közvetlenül a városfalon.

A máltai ételek egyébként érdekes egyvelegét alkotják az olasz és az arab konyha specialitásainak. Mennyei péksüteményeik, zöldségleveseik és tésztaételeik vannak, az édességeik pedig mézesek, olajban sültek. A friss hozzávalók elengedhetetlenek, ezeket többnyire a szigeteken termelik meg. A máltai eper és paradicsom legendás, de finom az olaj- és kapribogyó is. Külön említést érdemel a helyi méz érdekes, fűszeres aromájával.

Zseniálisan finom előételek
Galéria: Máltai látnivalók
Fotó: mimi / Travelo

 Az előételek közül az aszalt paradicsomot, a máltai kenyeret, a friss glebnijet sajtot és a ftirát, vagyis a pizza helyi megfelelőjét emelnénk ki. A levesek közül a zöldséges, sajtos, tojásos özvegyasszony levesét kóstolják meg mindenképp, fő fogásnak pedig jöhet a gazdagon fűszerezett máltai pörkölt, de a nyúllal és kecskével készült fogások is finomak. Ha végképp nem tudnak dönteni, a halas vagy tengeri herkentyűs ételekkel nem nagyon lehet mellé lőni, a tenger közelsége miatt minden friss és zamatos.

A máltai borokkal is érdemes egy próbát tenni, illetve a Cisk sör kifejezetten jó aromájú. Üdítőből pedig mindenképp kóstolják meg a keserű narancsból készült kinnit. Ezt az italt vagy nagyon imádja, vagy nagyon utálja az ember (mi sajnos az utóbbi csoportot gyarapítjuk), de egyszer megkóstolni muszáj! Desszertnek a fügés, datolyás, mézes édességek számítanak slágernek, de a már említett, legendásan finom máltai eperrel készült finomságok is népszerűek. Az egész lakomát pedig egy mennyei, fűszeres máltai kávéval érdemes zárni.

Mdina, a titokzatos hangulatú egykori főváros

Persze Málta szigetén nem csak Valletta városában találunk izgalmas látnivalókat. Mdina, a régi főváros egykoron egy település volt a szomszédos Rabattal, ám az arabok elválasztották őket, Mdinát fallal vették körül, és erődvárossá alakították. Szabályos időutazás a falakon belül sétálni! Főként este érdemes ide ellátogatni, amikor levonulnak a turistatömegek, és a jóformán kihalt, gyönyörűen kivilágított rejtélyes erődvárosban andaloghatunk, miközben denevérek repkednek a fejünk felett. A falakon kívül található Rabatban a Szent Pál-katakombák és a Római Villa érdemel említést. Előbbiben föníciai eredetű, majd később ókeresztények által használt katakombákat, utóbbiban egy kis múzeumot, római kori romokat és szobrokat láthatunk.

Mdina
Galéria: Máltai látnivalók
Fotó: mimi / Travelo

 További régészeti leletekért pedig irány Paola! Itt látható az időszámításunk előtti 3600-ból származó föld alatti nekropolisz, a Hypogeum. A világ egyik legrendkívülibb archeológiai leleteként tartják számon, így hónapokkal előre le kell foglalni a belépőket. A várólista nagyon hosszú, hiszen naponta csak 80 főt engednek be.

Marsaxlokk és a ringatózó luzzuk

Málta nemcsak az erődvárosairól és régészeti leleteiről, de hangulatos halászfalvairól is híres. Bár ezek többségét maga alá gyűrte a tömegturizmus, a sziget déli részén fekvő Marsaxlokk úgy lett a turisták kedvence, hogy közben megőrizte falusias báját. Az öbölben tarka luzzuk, vagyis hagyományos máltai halászcsónakok százai sorakoznak. A gonosz ellen védő ősi szimbólumot, Ozirisz szemét a mai napig ráfestik a csónakok elejére. A kikötőben napi piacot tartanak, vasárnap a legjobb, mert ezen a napon nem csak szuveníreket, csecsebecséket és ruhákat, de frissen fogott halakat is árulnak.

Ringatózó luzzuk és a piac Marsaxlokkban
Galéria: Máltai látnivalók
Fotó: mimi / Travelo

 Akár egy komplett hetet is el lehet úgy tölteni Máltán barangolva, hogy egyszer sem csobbanunk a tengerbe, vagy át sem tesszük lábunkat a két másik testvér-szigetére, Gozóra és Cominóra. Ez persze súlyos hiba lenne. Hogy miért? Következő cikkünkből kiderül. A strandolás, búvárkodás és a gyönyörű tájak szerelmesei mindenképp tartsanak velünk!

Cikkünk megjelenését a Máltai Idegenforgalmi Hivatal támogatta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek