Cikksorozatunk első és második részében azokat a Japánban általánosnak számító illemszabályokat és szokásokat vettük sorra, amelyek szerintünk a Magyarországról Japánba látogató utazónak furcsaságként hathatnak. Két külön összefoglalót is készítettünk most ezek mellé az éttermi viselkedés szabályairól és arról, hogy milyen típusú étkezdéket, különleges japán fogásokat keressünk, ha meg szeretnénk ismerni a japán konyhát a sushin túl is.

Az illem és a formaságok nagyon fontosak Japánban, a szabályok betartása és tisztelete; az egyén érdekeinek alárendelése a társadalom érdekeivel szemben pedig a kultúra alapvető része. Így nem meglepő, hogy az asztalnál is több dologra kell figyelnünk, ha szeretnénk tiszteletben tartani az ország szokásait.

Jó étvágyat!

Nincs egyértelmű megfelelője az általunk használt "Jó étvágyat!" kifejezésnek. Ugyanis az étkezés előtt használt Itadakimasu inkább annyit jelent, hogy elfogadom, hozzákezdek. Az étel készítőjétől, vagyis a meghívó féltől kifejezetten illetlenség is lenne, ha ezt ő mondaná a vendégeinek. Így, ha vendégségben vagyunk, ne várjunk erre! A biztonsági megoldás az, ha a többi vendég ütemérzékére hagyatkozunk, és velük együtt mondjuk, hogy Itadakimasu. Profi szinten apró biccentéssel és mellkas előtt összetett tenyérrel kísérjük a mondatot!

Egészségünkre!

Itt már több a hasonlóság. Addig semmiképp ne igyunk az italunkból, míg el nem hangzik a közös Kanpai! kiáltás, különben neveletlennek, fegyelmezetlennek, türelmetlennek és telhetetlennek számítunk az illemszabályok szerint. Egyik sem hízelgő jelző, pláne Japánban, ebben a csodálatra méltóan rendezett, de ennek érdekében önfegyelem-fixált társadalomban.

A japán sake és gyakran a sörök is nagy üvegben érkeznek az asztalra. A poharak mindig aprók, saját magunknak tölteni pedig rossz színben tüntetne fel minket. Így nem marad más hátra, mint várni, előzékenyen tölteni mindenkinek, és reménykedni, hogy nem marad el a viszonzás. Ha munkatársak együtt isznak, íratlan szabály, hogy beosztott figyel a főnöke poharára, és ha az kiürült, újra tölt. Ha egy találkozón egy nő és egy férfi iszik együtt, akkor a nő tölt először a férfi poharába, a férfi pedig azonnal viszonozza azt.

Pincér!

Bár nálunk néha hallani étteremben, ahogy vendégek odakurjantják a felszolgálót az asztalhoz, ha akarnak valamit, Japában ezzel a jelenséggel sem megengedő a jólneveltség képzeletbeli kézikönyve. A pincérek Japánban jobban odafigyelnek a vendégekre, mint a magyarok, így nem nehéz velük felvenni a szemkontaktust és jelezni nekik, de egy szimpla Sumimasen! is elegendő lehet a célra, hogy ott teremjenek az asztalunknál.

Vissza az alapokhoz: a pálcika

Jobb esetben már az általános iskolai menzán büszkén eszünk helyesen és szépen késsel-villával, ami remek, de Japánban el is felejthetjük nyugodtan, és kezdhetjük újra az alapoktól, ezúttal pálcikával! A távol-keleti éttermek elterjedésével legalább Budapesten és pár szerencsés nagyvárosban már egyáltalán nem számít újdonságnak a pálcikás ételfogyasztás, sokan túljutottunk a tűzkeresztségen, esetleg már profi pálcikahasználónak is tartjuk magunkat, de azért tegye a szívére a kezét: az utolsó falatokhoz nem kerít gyorsan egy villát?

Ha viszont nincs más evőeszköz, muszáj lesz a rizsszemekkel az evőpálcák segítségével megbirkóznia! Leginkább azért, mert ételt meghagyni pazarlás és tiszteletlenség; ez pedig rizsre, mint a legfontosabb, legnagyobb tiszteletben tartott ételre különösen igaz!

Ha pedig már pálcikával eszünk, a következőkre mindenképp érdemes figyelni:

• Tartsa szépen az evőpálcikákat a kezében. A japánok különösen fogékonyak az esztétikára, számos olyan terület van, ahol ez visszaköszön, miért épp a pálcika könnyed és mégis helyes tartása lenne kivétel ez alól?! Soha ne mutogasson, hadonásszon vagy játsszon a pálcikákkal! A neten talál számos képes vagy videós ismertetőt arról, hogy hogyan fogja és használja őket helyesen. Keresgéljen kedvére, mi is ajánlunk azért egyet:

• Lehet, hogy fantasztikusan ízletes egy szósz, de ahogy itthon a késsel sem teszi, úgy Japánban a pálcikáról se jusson eszébe lenyalni a szószt!
• Soha ne szúrja bele az evőpálcáit a rizsbe! Temetési szertartáson szokás csak, ezért az étkezőasztalnál baljóslatú lenne így pihentetni a pálcákat! Használja inkább a pálcikatartót! Étteremben, ha nem eldobható evőeszközzel terítenek, biztosan talál egy ilyet kihelyezve.
• Ugyanígy halotti szertartást idézne, ha pálcikáról pálcikára adnának körbe egy falatot, ezért kerülje ezt is!
• Egyébként sem illik a pálcikánknak azzal a végével, amivel mi eszünk, megérinteni olyan ételt, amit más fog elfogyasztani! Ezért, ha van kirakva egy extra darab az asztalra, használjuk azt a szedéshez! Ha nincs, akkor pedig fordítsuk meg az evőpálcáinkat, és azzal a végével nyúljunk a falatokért, amelyikhez nem értünk a szánkkal. Majd helyezzük a szerzeményeinket a tányérunkra, forgassuk vissza a pálcikát, mielőtt újra enni kezdenénk!

Kaiseki

Ha valahol, akkor egy kaiseki-vacsora közben gyakorolni tudja a frissen szerzett illemtan ismereteit! A kaiseki ugyanis az egyik legkifinomultabb étkezési forma, sok-sok apró fogással, ahol minden a szépségről, a harmóniáról és persze az ízekről szól. Ez egyben az egyik legköltségesebb étkezési lehetőség is Japánban: egy japánkertre néző privát helységben a vacsoraszámla könnyen elérheti a 30-40 000 yent.

Ezért cserébe sokszor több mint 10 fogásból álló, különleges ételkompozíciókból álló menüsort kap, amelyben hagyományosan mindig van egy pici falat előétel, szezonális halból sashimi, leves, rizs, desszert, és legalább fél tucat zöldséges, halas, húsos és tésztás fogás.

Cikksorozatunk következő részében a könnyedebb, kötetlenebb, és a kaisekinél pénztárcabarátabb étkezési lehetőségekről írunk. Kövessen minket a Facebookon, hogy ne maradjon le róla!

Kollégánk a Japánspecialista utazási irodával utazott Japánba.