» Távol

Szerbia közel van és könnyű rászokni

| | Nem érkezett még hozzászólás
A belgrádi emberek mosolyogva isszák a sört, a zlatibori nők a biciklin, és a juhok terelése közben is kötnek. A Stopica barlang vízesése arany színben pompázik, a sargani kisvasútnak pedig csodás a panorámája. Előadáson jártunk, ahol Szerbiát egyfajta földi paradicsomként mutatták be.

“Az első meleg tavaszi nap volt, amikor megérkeztünk Belgrádba.  Az összlakosság akkor ült ki először napfürdőzni a sétálóutcába és a várba. Az emberek mosolyogva néznek egymásra, isszák a sört, eszik a hatalmas fagylaltkelyheket, volt az egésznek egy olyan üzenete, mintha a földi paradicsomba léptünk volna”- mondta Búza Sándor műsorvezető az MSE Tours utazási iroda Útitársalgó klubjában legutóbbi, szerbiai élményeiről.

Nincs tengerpartja, de enélkül is  tud valamit

Szerbia nem az az ország, ami nyaralás-tervezéskor a legtöbbeknek elsőre eszébe jut, nincs ugyanis tengerpartja, de anélkül is izgalmas, ezért kíváncsiak voltunk, melyek azok a helyek, amelyeket mostanában a turisztikai szakemberek ajánlanak.

Mi inkább Szerbia bulis arcát ajánlottuk olvasóinknak tavasszal, már csak amiatt is, mert 2010-ben a Lonely Planet Belgrádot Európa bulifővárosának titulálta. A nyolcvanas években a jugoszláv rockzene központja volt, a kilencvenes évek a turbofolk jegyében teltek, ma minden műfaj képviselteti magát az éjszakában.  Azokat pedig, akik egy szomszédos országban törökországi kötődéseket is látnának, bíztattuk, ismerjék meg a Szandzsák tartományt, egy zömében muszlim vallású bosnyákok lakta vidéket Szerbia és Montenegro között.

Kétarcú főváros

Ezen az eseményen Szerbiának teljesen más oldalát mutatták be. Azon kívül, hogy a szabadkai rozé, amit kóstoltunk, közel sem a legkülönlegesebb szerb ital, és a felszolgált zlatibori marhasonkáról sem tudunk szonettet írni, utazni mindenképp érdemes.

A főváros, a Száva és Duna találkozásánál található egykori Nándorfehérvár igen eklektikusnak mondható. “A városnak két arca van: a régi rész, a folyó innenső oldala, úgymond a budai rész, amelyik történelmi hagyományokkal bír. Az új részben a világhírű gyáraknak, vállalatoknak a központjai találhatók”- mondta a műsorvezető. A két napos látogatásba néhány nevezetesség belefért, mint a klasszikus Moszkva szálloda a Terazije téren, amelyik egyike a legrégebbi belgrádi hoteleknek, illetve többek közt a Királyi Palota.

Tito hangulata szerinti dekoráció

A Terazijához közeli régi palotát 1882-ben építették az utolsó Obrenović, Sándor király számára. A komplexum később új épülettel és télikerttel gyarapodott. Josip Broz Tito 1980-ig tartó államfői időszakában a palota néhány impulzus változáson is keresztülment. Például egy kártyaparti alkalmával Tito vesztett, és a királyi freskókkal díszített mennyezetre nézve az oda festett ősöket okolta a rossz lapjárásért, és dühében az egész termet vörös csillagokkal mázoltatta újra. Az államfő egyébként a mozitermet is szívesen birtokolta, kedvenc westernfilmjeit nézte ott egyedül.

A Szent Száva székesegyház, a Kalemegdan erőd, vagyis az egykori nándorfehérvári vár, a török emlékek, a Nemzeti Múzeum szintén belefér még a két napba, ha a másnapossággal nem vesztünk sok időt.

Indiánfilmekbe illő szerb vidék

Az útibeszámolón a nagyobb hangsúlyt nem a főváros, hanem a vidék kapta. Többek közt a  Dinári-hegység részeként ismert Zlatibor-hegység. A magyarul Aranyfenyő-hegységnek is nevezhető régió telente sícentrum, a többi szezonban Szerbia egyik legismertebb természeti látnivalója.

“A tájról Gojko Mitić indiánfilmjei jutottak az eszembe. Megnéztük a skanzen falut, ahol összegyűjtötték a népi emlékeket, relikvákat, és megjelenítették azt az életmódot, ami hosszú évszázadokon keresztül próbálta életben tartani az itt élő embereket. Nem volt nekik nagyon kellemes, télen hideg volt és jött a farkas. Ennek a résznek a szerb nőit onnan lehet megismerni, hogy állandóan kötnek. Biciklin, juhokat legeltetve. Ezen a vidéken készül Szerbia híres népviselete, a kötött, népi mintázatú nagyon vastag pulóverek”- mondta Búza Sándor, aki a Rozanstvo település melletti Stopica barlangra is kitért.

Mintha ékszerboltban járnánk

Az öt egységből álló barlangban látható az élet forrása elnevezésű, több mint kilenc méter mély vízesés.  “Esküvőkön szoktak pezsgős poharakból gúlát állítani. Ezt kell itt elképzelni gyönyörű, kristálytiszta forrásvízzel. Egy dologgal lehet még überelni, hogy az egész aranyszínben pompázik. Minta egy ékszerboltban járnánk.”

Ha már a skanzenek szóba kerültek, szintén népszerű szerbiai látnivaló Drvengrad, Emir Kusturica saját, néprajzi faluja, amelyet az Élet egy csoda című filmjének a forgatására építtetett. Úgy tartják, ő maga most is ott él, de hogy melyik házban, az nem publikus. A faházas faluban a rendező maga nevezte el az utcákat is, többek közt Nikola Tesláról, Che Guevaráról, Novak Đokovićról, de Diego Maradonáról sem feledkezett meg.

Hegyi nyolcas csodás panorámával

A nosztalgia turistáknak és vonatfanatikusoknak a közeli Mokra Gora lehet a kedvenc faluja, ahol a mérnöki bravúrként emlegetett  sargani kisvasút jár. Az 1940-es évek végén üzembe helyezett vonat kihívása volt, hogy a vasútépítőknek át kellett juttatniuk a szerelvényeket a Sargan-hágón, ami háromszáz méteres szintkülönbséget jelent.  Ezt úgy oldották meg, hogy végtelenített nyolcas alakzatban fektették le a síneket. A szakasz kicsivel több, mint tizenöt kilométer hosszú, és ez a táv húsz alagutat és tíz hidat érint csodás panorámával.

A szálláslehetségekről és árakról a beszélgetésben nem esett szó, de Szerbia gasztronómiája nagy vonalakban nem maradt ki. Az országban valószínűleg ritka a vashiányos vérszegénység, az utazók egy része hatalmas adag, grillezett húsokról szokott beszámolni. Itt a zlatibori sonkán kívül a hagyományos lakodalmas káposztáról esett szó leginkább, ami nem túl bonyolult étel. Cserépedényben apróra vágott csülök és annak levében párolt káposzta együtt sül a babérlevéllel és más fűszerekkel. Előtte és utána is egy rakija a legjobb kísérő.

A hagyományosan čvarciból, vagyis csülökből készült sonkát hosszú ideig szárítják szabad levegőn, füstölés előtt. A szerkezete tömörebb, mint a megszokott sonkáké.

A szerbeknek három dolog fontos az életben

A szerb konyháról ennél szenvedélyesebb beszámolót olvashatunk az Ongón FoamFesttől. “A helyi emberek számára három dolog igazán fontos az életben. A jó zene, a jó italok és nem utolsó sorban a jó ételek”- írja az utazó, aki szerint a szerb gasztronómia az igazi férfiak álma.

“Csak próbálj ki egy-két gyorséttermet Belgrádban hajnalban, amikor semmi másra nem vágysz, csak egy kis kalóriára. Óriási adagok, gyönyörű szelet húsokkal, friss zöldségekkel kiváló fűszerezésű öntetekkel meglocsolva.”

A hagyományos ételek közül a pljeskavica, a darált marhából, sertésből, vagy bárányból tetemes mennyiségű hagymával készült húspogácsa az egyik klasszikus. Ahogyan azt egy vajdasági ismerősünktől hallottuk, úgy a jó, ha a  húst a sütés után forrón még egy nagy halom durvára vágott hagymára dobjuk, és lefedjük, amíg a “hagyma bele nem hal”, vagyis inkább meg nem puhul a hőtől. A grillezett cevapcici a másik nagy klasszikus, amit az országban mindenhol készítenek, ahogyan sopszka salátát is.  A nemzeti italok közül a slivovica, a délszláv szilvapálinka, illetve a már említett 55-60% fokos gyümölcspárlat, a rakija a legelterjedtebb szíverősítő.

A cukorsokk garantált

FoamFest beszámolójára visszatérve úgy tűnik, az édességek nem túl bonyolultak, de annál laktatóbbak. A palachinke nagyjából a palacsintát jelenti, azzal a különbséggel, hogy “nem úgy tekerik fel ahogy mi, hanem vesznek úgy öt-hat darabot és összegyűrik, majd nyakon öntik minden földi jóval. A kedvencünk a nutellás-banános, amit még meg is szórnak egy jó nagy kanál barna cukorral, ha esetleg nem lenne így is eléggé kalóriadús. Egy ilyen palacsinta elfogyasztása után garantált a cukorkóma.”

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
5 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
5 napja
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
10 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
15 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.