Mit üzennek a képek a halál árnyékából?

Kíváncsi Monet, Andy Warhol, vagy Matisse utolsó képeire? Június 2-ig még megtekintheti a frankfurti Schirn Kunsthalle-ban.

Utolsó Képek Manetól Kippenbergerig címmel még három hétig nézhetjük meg a frankfurti Schirn Kunsthalle-ban azt a kiállítást, melyet a képtár az eddigiektől eltérő módon állított össze. Mint ahogyan arra a kiállítás neve is utal, a 19. századtól napjainkig terjedő időszakon átívelve, olyan művészek utolsó alkotásait tekinthetjük meg, mint Édouard Manet vagy Andy Warhol.

 

Monet és Manet utolsó képei szintén egy terembe kerültek.
Galéria: Letzte Bilder 2
Fotó: Norbert Miguletz / Schirn Kunsthalle Frankfurt

A kurátorok elsődleges célja az volt a kiállítással, hogy a nagyközönség által is ismert, illetve az eddig kevesebb figyelmet kapott műveken keresztül bemutassa, milyen alkotói korszakot jelentett a művészek életművében az utolsó időszak. A művészettörténet ugyanis a nagy művészek utolsó korszakait általában a lenyugvás, lecsengés, a békés befejezés állapotaként illusztrálják, míg ennek gyakran épp az ellenkezője igaz. A kiállítás egyik célja a meghökkentés és elgondolkodtatás: a késői művek hogyan összegzik, esetleg árnyalják az addigi életművet. Esetleg teljesen új látásmódot mutatnak az addigi művészi pályához képest?

A tárlat az olyan világhírű alkotások mellett, mint Monet Tavirózsái, vagy Andy Warhol Utolsó vacsorája, kevésbé híres műveket is bemutat. Érdekes interpretációja a mintegy 90 mű kiállításának, hogy a kronológikus sorrend helyett a kiállítótermekben egy-egy művész munkái feleselnek egymásnak: így kerültek egymás mellé Monet híres Tavirózsái az 1910-es évekből és Manet virágcsendéletei, melyeket 1882-83-ban, pár héttel korai halála előtt festett. Ahogy Willem de Kooning absztrakt művei az 1990-es évekből is egy teremben láthatók a nyolcvanöt éves Henri Matisse utolsó nagy művészi korszakából származó, papírból készült kollázsaival, amelyeket, ahogy ő nevezte, az „ollóval való rajzolás" technikájával készített.

 

Andy Warhol Utolsó vacsorája.
Galéria: Letzte Bilder 2
Fotó: Norbert Miguletz / Schirn Kunsthalle Frankfurt

A kiállító termekben, a kurátorok szándéka szerint érdekes összehasonlítási alapot nyújtanak azok a művek, melyeknek készítői már készültek a halálra, azoknak a munkáival, akik fiatalon, váratlanul hunytak el, így műveik mintegy „véletlenül" lettek épp az utolsók. Érdekes példa erre Andy Warhol Utolsó vacsorája. A tárlat Ad Reinhardt különleges,1960 és 1966 között készült fekete festményeinek sorozatával zárul.

A kiállítás június 2-ig tekinthető meg.

Belépő felnőtteknek 9 euro, 8 év alatti gyermekeknek ingyenes.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek