Amikor egész Köln jelmezbe öltözik

A farsangi szezon ugyan már január 11-én, pontban délelőtt 11 óra 11 perckor elkezdődött Kölnben, az igazi őrület csak februárban jön. A Kölni karnevál 2013. február 7-től 12-ig tart, és pazar programokkal csábítja a vendégeket az ünnepség egész ideje alatt. Minden évben több százezer látogató lepi el a német város utcáit, hogy részt vegyenek a legendás eseményen - áll a Germanwings közleményében.

 A tavaly több, mint egy millió turistát vonzó, több napos parádéra évről-évre többen érkeznek Kölnbe Németország és Európa számtalan pontjáról. A karnevál szó a carne vale kifejezésből ered, amely nagyvonalú fordításban annyit tesz: Búcsút inteni a húsnak! A tradíció egészen a 19. századig nyúlik vissza, de a Köli karnevál ma is ikonikus figurái, a herceg, a paraszt és a szűz csak később jelentek meg. A szűz a korábbi szabad császári várost, Kölnt szimbolizálja, és a hagyományokhoz híven a jelmezt máig férfi viseli.

Kölni karnevál Galéria: Kölni karneválFotó: Saatchi & Saatchi

A Kölni karnevál ideje alatt a várost ellepik a jelmezbe öltözött látogatók és lakosok, minden a szórakozásról, a vidámságról és a közösségi élményről szól. Így aztán senki ne illetődjön meg, ha például arcon csókolják. A "bützen" csók, mindössze annyit jelent, hogy elismerik az embert, mint résztvevőt és a közösség tagjává választják – az összetartozás jele. A közösségi szórakozás égisze alatt a bárok és a pubok is kiveszik részüket az ünneplésből, ugyanis e néhány nap során egyáltalán nem zárnak be.

Az első napon, csütörtökön, a Kölni karnevál hagyományos formájához híven a hölgyek valódi jelmezkölteményekbe öltözve indulnak munkahelyükre, majd délelőtt tíz órakor összegyűlnek az Alter Marktnál, ahol pontban 11 óra 11 perckor hivatalosan is megnyílik a több napos fesztivál. A péntek egyértelműen a városnézésről és a bálokról szól. A látogatók elmerülnek a színes tömegben, és magukba szívják a hangulatot, a látványt, mielőtt szombat reggel megkóstolnák a tradicionális "Frühschoppen"-t, ami annyit tesz, kora reggeli ital.

Köln éjjel Galéria: Kölni karneválFotó: Bildagentur-Online / Northfoto

Az ünnepség csúcspontja február 11., a Rózsák hétfője. A felvonulás több mint hat kilométer hosszan kígyózik, a felvonulók pedig színpompás jelmezeikkel ejtik ámulatba a nagyérdeműt. A látvány mellett édességekkel is emelik a hangulatot: több mint 140 tonna cukrot, 700 000 tábla csokoládét szórnak el. A program teljes költségvetése közel 2,3 millió euró, az élmény pedig garantáltan egy életre szól. Kedden a városon kívül is számos felvonulás indul a környéki településeken és falvakban. A karnevál zárónapján, Hamvazószerdán pedig ínycsiklandozó hagyományos halvacsorával szolgálják ki a helyi éttermek a vendégeket.

Aki karneváli hangulatba akar kerülni, a Germanwings Budapestről naponta induló, közvetlen járataival juthat a legegyszerűbben Kölnbe. A légitársaság az elmúlt évek során már több ezer utast szállított a német nagyvárosba.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek