Mire elég egy nap Moszkvában?

Egy nap Moszkvában nem sok, de azért belefér a Győzelem Park diadalívestől, a Bolsoj és a Kreml kívülről, a Gum és a Boldog Vazul-székesegyház kívülről és belülről. Az Osztankinói tévétorony fentről és lentről. A Vörös tér pedig keresztbe és kasul, akár többször is. A nyelvtudás hasznos, de nem feltétlenül szükséges.

"Ázsiai célpontokra repülőjegyet keresve gyakran találni kedvező árfekvésben jegyet moszkvai átszállással. Ilyen találatokat látva menthetetlenül eljátszottam a gondolattal, hogy jó lenne „beszaladni" a városba: Csak egy napra! Csak a főbb nevezetességeket megnézni legalább!" - mesélte lelkesen egy kollégánk. Aztán a „két legyet egy csapásra" fellángolásokat legyőzte a józan ész, és választottak inkább olyan ajánlatot, ahol a két járat között nem fél napot, hanem csak néhány órát kellett valahogy elütniük a csatlakozásra várva.

Kremlin
Galéria: Moszkva egy nap alatt
Mark H. Milstein / Northfoto

 Bár én is imádom az ilyen "potya" félnapokat, Moszkvával kapcsolatban kifejezetten egyetértettem a döntésükkel, főleg azután, hogy ősszel az 1000 Út utazási iroda és a UTair meghívására eltöltöttem egy napot a városban. Egy teljes napot ráadásul, nemcsak két járat között nettó pár órát.

Tömegközlekedés és múzeum egyben: a moszkvai metró

Sok látnivaló belefér egy napba. De egy dolog semmiképp: a felszíni közlekedés! Csak araszol minden autó és busz a dugóban. Csúcsidőben épp úgy, mint csúcsidőn kívül. Bár teljesen felesleges ilyen kategóriákat alkotni: este tízkor ugyanúgy lépésben haladt a forgalom, mint reggel kilenckor.

Kötelező viszont a moszkvai metró. Gyors, olcsó, átszövi a várost, és néhány megálló híresen szép is. 1935-től szállítja a moszkvai tömegeket. Akkor még csak 13 megállóval nyitott az első vonal, ma közel 190 megállónál tartanak. Egy vonaljegy kb. 200 forint. Ami az egyik legolcsóbb múzeumi belépőjegy igazából! A moszkvai metró első állomásai ugyanis abban a szovjet szellemben épültek, hogy a nép palotái legyenek, így más városokban nem látható díszítettség és részletgazdagság jellemzi az állomásokat; többnyire eklektikus - barokkot, neo-klasszicizmust, szovjet realizmust ötvöző -, és később letisztultabb, art deco stílusban.

Moszkvai metró
Galéria: Moszkva egy nap alatt
Mark H. Milstein / Northfoto

 Utóbbi leghíresebb példája az UNESCO által világörökséggé is választott Majakovszkaja állomás. Ezen a kettes számmal jelölt, egyébként kicsit nyelvtörő nevű Zamoszkvoretszkaja vonalon található a szintén alaposan, de már a szovjet realizmus stílusjegyeivel díszített Novokuznyetszkaja állomás is.

Ha nincs egy napunk a metró minden csodáját felfedezni, de a Majakovszkaja állomásnál azért többet szeretnénk látni, akkor jó választás az ötös vonal, ahol a különböző stílusú megállókban (Kijevszkaja, Krasznopresznyenszkaja, Beloruszkaja, Novoszlobodszkaja, Taganszkaja) tényleg egy különleges múzeumban érezhetjük magunkat.

A Gum áruház
Galéria: Moszkva egy nap alatt
Mark H. Milstein / Northfoto

 Gavaritye pa ruszki?

Azoknak, akik hozzám hasonlóan már nem tanultak oroszul, egy egyszerű metrózás is kihívás a kizárólag cirill megállóneveknek és figyelmeztető feliratoknak köszönhetően. Emiatt persze otthon maradni épp úgy felesleges lenne, mint csak ezért egy orosz nyelvtanfolyamra beiratkozni! De a cirill ABC megtanulása fél délutánnál még annak sem lehet több idő, aki évtizedek óta nem ült iskolapadban. (Ha pedig évtizedekkel ezelőtt ült ott utoljára, akkor a cirill betűket sem megtanulnia kell, legfeljebb felfrissíteni az emlékezetében őket.) És ez a minimális tudás is elég ahhoz, hogy ne lebegjen a feje felett a teljes kiszolgáltatottság érzése az úton!

Magabiztos orosz nyelvtudás hiányában a legjobb megoldás egyébként az, ha utazási iroda segítségével, még itthon minden szükséges iratot, fordítást beszerez; minden jegyet, szállást lefoglal, és ha szereti azt a pluszt, amit egy idegenvezető jelenléte nyújt, akkor még itthon lefoglalja a vezetett városnézést is.

Korábbi rossz tapasztalatok miatt nekem bőven vannak fenntartásaim az idegenvezetőkkel szemben, de moszkvai kísérőnk a szakmája legprofibb képviselői közül került ki; tökéletesen érezte, hogy milyen mennyiségben tudja a csoportja a száraz tényeket befogadni, és mikor érdemes valami érdekességet, vagy személyes élményt beszúrnia a monológjába ahhoz, hogy ne veszítse el a figyelmünket.

Galéria: Moszkva egy nap alattMark H. Milstein / Northfoto

Nagy város, kis idő

Az a probléma, hogy nem áll rendelkezésre több nap egy város megismerésére, még önmagában sosem volt elég ahhoz, hogy bármelyik megszállott világjáró ismerősömet is visszatartsa a csomagolástól! Persze nem érdemes ennyi időre az orosz irodalom összes moszkvai helyszínét tartalmazó, kicsit megszállott listánkkal érkezni, akármennyire szeretnénk is látni a pályaudvart, ahol először találkozott Anna Karenina és Vronszkij, vagy az azóta is híres sétálóutcát, az Arbatot, ahol a Mester megpillantotta Margaritát.

De belefér azért egy napba bőven sok látnivaló: a Borogyinói csata múzeuma, a Győzelem (Poklonnaja) Park diadalívestől. A Bolsoj és a Kreml kívülről. A Gum és a Boldog Vazul-székesegyház kívülről és belülről. Az Osztankinói tévétorony fentről és lentről. A Vörös tér pedig keresztbe és kasul, akár többször is. Utóbbi pedig nem is annyira kicsi, mint amilyennek azok mondják, akik szerint nem is olyan nagy, mint amilyennek a tévében tűnik. - Remek példaként arra, hogy hogyan működnek az elvárások. Ha pedig csak a saját szemünknek hihetünk, Moszkvát feltétlenül látnunk kell egyszer!

Kollégánkat az 1000 Út utazási iroda és a UTair utaztatta. Keressen oroszországi ajánlataik között, és máris közelebb lesz egy moszkvai úthoz, mint a Három nővér!

Újabb cikkünk ebben a témában:
Moszkvában már a buszokon és trolikon is ingyen wifi van - 2016.10.11.
Egységesített ingyenes mobilinternet-zónát hozott létre keddtől Moszkva tömegközlekedési eszközein két orosz szolgáltató, a MaximaTelecom és a NetByNet.
A város, ahol soha nem kell másfél percnél többet várni a metróra - 2017.05.18.
Többször választották már meg a világ legdrágább városának, és az itt élő milliárdosok száma alapján is dobogós a leggazdagabb települések listáján. Útjai szélén luxuslimuzinok parkolnak, de pár kockaladát is kiszúrhatunk. Na, hol járunk?

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek