» Távol

Oroszlánpóz és zabmuffin Dél-Burgenlandban

| | 3 komment
Golfozni tanultunk, jógáztunk, ajurvédikus alapelvek szerint főztünk, skanzent látogattunk. A Travelo felfedezte Dél-Burgenlandot, második rész.

Dél-burgenlandi kirándulásunk második napját a helyben igénybe vehető programlehetőségek felderítésével töltöttük. Az Allegria Hotelben elfogyasztott mennyei reggeli – meleg és hideg fogások garmadája fogadott, csak müzliből, mézből és gyümölcsléből annyifélét kínáltak, hogy úgy éreztük magunkat, mint a kisgyerek a csokiboltban – után golfoztunk, jógáztunk és a masszázst is kipróbáltuk.

Golf, jóga, ajurvédikus konyha

A golfoktatásra a stegersbachi golfakadémián került sor. Az akadémia bentlakásos részében a jövő nagy játékosait, és profi golfoktatóit képzik, de részt lehet venni rövidebb tanfolyamokon is. Ezeken a játék alapjait sajátíthatjuk el, de akár versenyengedélyt is szerezhetünk. Tudásunkat pedig Ausztria legnagyobb golfpályáján lehet a gyakorlatban is kamatoztatni, ami a hotelek körül terül el.

Sajnos nekünk rossz időnk volt, így beltéren vettünk részt egy edzésen – de még így is rákaptunk a játék ízére. Profi játékosok tanították meg nekünk a helyes ütőfogást, alapállást, lendítést, és rájöttünk, hogy nem is olyan egyszerű ez a sport, mint amilyennek tűnik. Másnap pedig olyan helyeken éreztünk tőle izomlázat, amit végképp nem gondoltunk volna. A délelőtti sportolást megfejeltük egy kora délutáni jógaórával is a Larimar Hotelben.

Hatalmas élmény volt, amint kis csoportunk tagjai több-kevesebb sikerrel próbálták utánozni a különböző mókás állatpózokat bemutató indiai jógamestert. Ennyi mozgás után aztán a jól megérdemelt pihenés következett: a Larimar éttermében a séf röviden vázolta az ajurvédikus konyha alapjait – olaj helyett tisztított vajjal, ghível főznek, húst nagyon ritkán, keleti fűszereket, tofut, rizst és csírákat annál gyakrabban használnak a fogásokhoz – majd be is mutatta, hogyan készíti el a főételünket.

Az osztrák szaunakultúra zavarba ejtő lehet

A petrezselyemkrémlevesből, currys rizsből, tofuból, babcsírából és zabmuffinból álló bioebéd után jól megmasszíroztak a szálloda erős kezű masszőrei, utána pedig a wellness részlegen pihenhettük ki a nap fáradalmait. Itt is minden remek volt, eltekintve a magyar szemmel kicsit furcsának tűnő osztrák szaunakultúrától. A helyiek ugyanis olyan fesztelenül járnak-kelnek szaunából szaunába anyaszült meztelenül, mintha a többi vendég ott sem lenne. Az Allegria Hotelben még a szaunarészlegnél található medencékben is kötelező volt a teljes meztelenség, ami nekünk már igencsak zavaró volt. Aki viszont kedveli ezt a fajta természetességet, az nagyon fogja szeretni az osztrák wellness hoteleket.

Vacsorára az elegáns Balance Resortba kaptunk meghívást egy nyolcfogásos lakomára. A hivatalos fogásokon – szusi falatka, fehér paradicsomhab bazsalikomszósszal és avokádóval, zsázsakrémleves, vargányás ravioli, gránátalma sorbet, grillezett borjústeak céklarizottóval, zöldteás csokoládéhab füstarannyal – kívül aszalt paradicsomos kenyeret, fűszervajat, kedvünkre összeválogatott salátát, sajtokat és bonbonokat is kóstolhattunk, így az elsőre aprónak tűnő adagok jócskán elteltítettek. A fogásokhoz többek között Uhudler Frizzantét, kékfrankost, olaszrizlinget, jégbort kóstoltunk, és talán ilyen jól még sehol nem laktunk ennyire finom falatokkal.

Falusi idill tollfosztással

Harmadnapra annyit ettünk, ittunk és szépültünk, hogy úgy gondoltuk, jó lenne már körülnézni a környéken is. Jó időben kerékpárra pattanhatunk, és meglátogathatjuk a 28 kilométerre található Szentkút, vagyis Heiligenbrunn nádfedeles présházait és borászatait. Mi a rossz idő miatt sajnos csak busszal mentünk át a településen, ami így is idillinek tűnt, napsütésben pláne remek időtöltést nyújthat. De a gerersdorfi (németszentgróti) skanzen is telitalálat, és még közelebb is van Stegersbachhoz: csupán 14 kilométer. Itt mi is eltöltöttünk egy kis időt, megnéztük a hangulatos szabadtéri néprajzi múzeum házait, pajtáit, műhelyeit, és még a helyi asszonyokat is meglestük tollfosztás közben. A kirándulást egy libauzsonnával zártuk, amihez uhudleres forralt bort kínáltak.

A finomságok mellett jól esett vendéglátóink kedvessége a tájékoztatás terén is: magyar nyelvű prospektust kaptunk a nézelődéshez, és elmondták, hamarosan magyar nyelvű információs táblákat is kihelyeznek az épületekben. Már csak arra várnak, hogy a magyar turisták felfedezzék maguknak ezt a bájos skanzent. Összességében elmondhatjuk, hogy akárhányszor járunk Ausztriában, újra és újra beleszeretünk rendezett falvaiba, szép tájaiba, remek ételeibe és az itteniek kedvességébe, életszemléletébe, és ez most sem volt másként. Szerencse, hogy ilyen közel esik Magyarországhoz, így ha feltöltődésre vágyunk, nem is kell olyan nagyon messzire menni érte.

Többet szeretne tudni a környékről?

További információkért keresse fel a www.burgenland.info honlapot.

A tanulmányút a Burgenland Tourismus és a peiso.communications együttműködésében valósult meg, köszönjük nekik!

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Minden perc ajándék! Töltse a szebbnél szebb őszi napokat családjával!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
9 órája
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
10 órája
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
5 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
10 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.