Egyszer csak mindenki meztelen volt

A barcelonai nudista strand a nyugalom szigetének tűnt, ám amikor kolléganőnk is levetkőzött, kiderült, arrafelé a nő még meztelenül is ritkaság. Utazásaink során váratlanul is belefuthatunk nudista nyaralóhelyekbe. Horvátországban meztelen strandolók közé sodródtunk, Spanyolországban felfedeztünk egy meleg partszakaszt, Ausztriában pedig részesei lettünk a wellness kultúrának, amelyben még a szaunapeledő sem része a dress code-nak. Travelo gyűjtés Európából, sok napfénnyel: 2013 nudista paradicsomai.

A naturisták sokszor hangsúlyozták már, hogy meztelenségüknek a szexualitáshoz, és a magamutogatáshoz nincs köze, a lényeg az, hogy a legtermészetesebb állapotukban érzik jól magukat. Ha a meztelenség számukra a szabadság és a rock'n'roll, akkor felszabadító érzés lehet egyetlen kézipoggyásszal nyaralni indulni, és megspórolni még a fürdőruha-leárazást is.

A Travelo szerkesztőségének tagjai nem elkötelezettjei a szabad testkultúrának, ennek ellenére előfordult néhány vicces, és kínos eset is, amikor véletlenül nudista paradicsomba futottunk. Mi mást tehettünk volna, mint hogy alkalmazkodni próbáltunk a helyi sajátosságokhoz?

 

Horvátország - Nudisták közé úsztunk

 

Galéria: nudi nyaralóhelyekFotó: Northfoto

 

Az adriai ország hemzseg a nudista partszakaszoktól, sőt, a horvátok büszkén elmondhatják magukról, hogy országukban nyílt az első nudista strand, a harmincas évek közepén, a Rab szigeten. A Rajska strand arról nevezetes, hogy VIII. Edward brit uralkodó és későbbi felesége, Wallis Simpson avatták fel. A Balkán-félszigeti országban több mint harminc, hivatalos naturista strand van, és egyre bővül a naturista kempingek száma is. A meztelen fürdőhelyek ki vannak jelölve, sok helyen például a nemzetközileg ismert FKK (Freikörperkultur) jelzéssel, de mivel elszórtan is előfordulhatnak, könnyen bele lehet futni nudista régióba random jelleggel is. Így járt egy szörfös pár is.

"Ha biztosra akarunk menni, lesz szél a tengeren, mindig az isztriai Premanturára megyünk. Közel van, és jók a terepviszonyok a szélszörfözéshez. Van elég hely, ahol jókat lehet vacsorázni, remek pékáruban sincs hiány, és kedvesek is az emberek. Bejáratott apartmanban lakunk, amelyiknek a tulajdonosa szintén szörfös, így reggel már naprakészen kapjuk az infót arról, mikor érdemes lemenni menetfelszerelésben a partra.

Egyszer lepődtünk csak meg. Egy be nem járatott partszakaszra mentünk búvárkodni, mert éppen nem volt szél, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy körülöttünk mindenki meztelen. Szerencsére nyitott emberek voltak, elviselték, hogy mi fürdőruhában maradtunk. Három nappal később már ém is félmeztelen voltam, de annál jobban nem vetkőztem ki magamból. Magyarokkal egyáltalán nem találkoztunk, ami furcsa volt, hiszen azt képzeltünk, minden négyzetméteren lesz legalább egy honfitársunk" - számolt be tapasztalatairól Karola.

 

Az ország natúr szépségei

 

Horvátország legszebb naturista strandjai közé tartozik például a Makarska riviéra fehér sziklái közt elterülő Nugal strand Tupeci közelében. Dubrovnyiktól délre a Lokrum sziget az arborétuma és kolostorromjai mellett nyaranta meztelen turisták látványával egészül ki. Korcula tiszta vizét is meztelenül szokás élvezni a Proizd naturista strandon, Vela Luka mellett. Hvart az ország legszebb szigeteként is szokták emlegetni, a hely natúr szépségét a Jerolim és a Stipanska strandon ismerhetjük meg.

"Vrsar mellett van egy Koversada nevű település. Híresen nagy nudista attrakció, oda jár fél Olaszország" - egészítette ki a listát egy kollégánk.

 

Spanyolország - Levetkőztünk, és kiderült, ez meleg strand

 

Galéria: nudi nyaralóhelyekFotó: Northfoto

 

Spanyolország nemcsak természeti világörökségekben gazdag, hanem a szabad testkultúrát hirdető turistákban is. Több mint háromszáz, kijelölt nudista strandot tartanak számon szerte az országban, ahol az infrastruktúráját hasonlóan fejlesztik, mint a hagyományos strandokon.

Barcelonában a városközponthoz közeli San Sebastian stand a legismertebb nudista helyek közé tartozik. A közelben található a Mar Bella strand, amelyet főszerkesztőnk nyáron fedezett fel. "A nyugalom szigetének tűnt a szomszédos partszakaszokon üvöltve homokozó kiskorúak és sok decibellel mobiltelefonáló szüleik mellett. A napégette homokon főleg szépen fodrászolt és kidolgozott izomzatú férfiak hevertek, javarészt meztelenül. Bár még nem jártunk nudista strandon, úgy gondoltuk, szívesebben időzünk itt, mint a családosok purgatóriumában.

Csak miután levetkőztünk, jöttünk rá, hogy ez valószínűleg nem csak nudista, de meleg strand is, de akkor már mindegy volt. Úsztunk egyet, aztán kávéztunk a tengerparti bárban, ahol ibizai diszkózene szólt, és borostás férfiak méregették elismerő pillantásokkal a férjemet. Ha nyugalmas napozásra, esetleg fecskében vagy meztelenül feszítő ifjak társaságára vágynak, csak ajánlani tudom ezt a Mar Bella nevű partszakaszt, mely a városközponttól keletre található. A tengerparti bárt pedig El Chiringuito de Mar Bellának hívják, melyben a kiváló kávék, koktélok és falatkák mellett árulnak szuvenír fürdőnadrágokat is."

 

Ahol nők is vetkőznek

 

A szintén közeli Cala del Home Mortot is meleg strandként említik, de talán ott is megtűrik a meztelen nőket. Valenciában ismert - koedukált - nudista paradicsom a Playa de Pinedo, vagy a Playa de la Devesa , bár ez utóbbi a kevésbé kiépített strandok közé tartozik.

A teljesség igénye nélkül felsorolhatjuk még a malagai San Julián strandot, aki pedig nyári ruhára nem, de szállodára inkább szerete költeni, annak ajánlhatjuk az andalúziai Costa de Almeríán épült, négycsillagos nudista hotelt, a Hotel Vera Playát. Andalúziában egyébként csak ruhában jártunk 2012-ben, de úgy is izgalmas volt.

 

Az ajtóban egy meztelen férfi állt

 

Vannak kifejezetten nudista nyaralóhelyek is Spanyolországban, ahol nem csodálkozhatunk, ha érkezésünkkor az apartman ajtajában egy meztelen férfi fogad bennünket. Ilyen, meglepő jelenetek olyankor történhetnek meg, ha például lakást bérelünk, de nem olvassuk el részletesen a környék leírását, mint azt egy ismerősünk is elmulasztotta.

A nudista nyaralóhelyek közül a Costa Natura az egyik legismertebb, szintén Andalúziában. A világ első naturista falujaként számon tartott településen nemcsak az apartmanokat, villákat lehet textilmentesen használni, hanem a sportpályákat, a kávézókat, könyvtárat is. A napot meztelen jógával indíthatjuk, és ha szeles az idő, használhatjuk a fedett uszodát is a strand helyett, nehogy megfázzunk.

 

Ausztria - A szaunalepedő is ciki

 

Galéria: nudi nyaralóhelyekFotó: Northfoto

 

Habár osztrák szomszédainkat nem emlegethetjük nudista nagyhatalomként, de aki wellness útra indul, nem árt, ha ismeri a helyi szokásokat. Az osztrák wellness központok nagy részében ugyanis koedukált, meztelen szaunák vannak, és sok helyen a szaunalepedőt is száműzték a dress code-ból. Van, ahol a medencékben is meztelenül csobbannak, mint arról egy újságíró kolléganőnk beszámolt egy családi szállodakomplexumbeli látogatása után.

"Magyar szemmel meglepő és zavarba ejtő az a fesztelenség, ami az osztrák wellness fürdőkben uralkodik. Legutóbb Stegersbachban, az Allegria Hotelben futottam bele rosszalló tekintetekbe, mert nem anyaszült meztelenül jöttem-mentem, hanem szaunakendőben. Persze még magát a meztelen szaunázást meg tudom érteni, de azt, hogy utána a medencékben miért kell szintén meztelenül ücsörögni, azt nem. Pedig az említett hotelben nemcsak a merülőmedencébe csobbantak be anyaszült meztelenül a forró szauna után a delikvensek, hanem a szaunarészlegnél található összes kültéri medence szigorúan textilmentes volt.

Ki akartuk próbálni például a hotel nagy újdonságának tartott jin-jang medencét, aminek az a különlegessége, hogy az egyik része meleg, a másik hideg, de itt is ki volt írva, hogy előtte le kell venni a fürdőruhát. Kihagytuk az élményt. Aki fesztelenül akar meztelenül a szaunák közt jönni-menni és csobbanni a medencében anélkül, hogy bárki is megbotránkozna, irány a sógorékhoz.

 

Meztelen síelés erős immunrendszerrel

 

Szerkesztőségi tapasztalataink szerint Bad Blumau is az a hely, ahol ugyan kapunk szaunalepedőt, de ciki magunkon tartani. "Voltunk nyáron is, amikor is ugyanúgy szaunáznak, mint télen, csak utána kimennek napozni a szabadba. Hatalmas, zöld területet alakítottak ki, ahol meztelenül lehet napozni. De ha nem szeretnél csatlakozni, visszamehetsz a fürdőruhás részre."

Ausztriában meztelen síelésre is van lehetőség, már aki szívesen próbára teszi ezzel immunrendszerét. Obertauernbe például nem kell feltétlenül magunkkal cipelnünk a síoverált, elég a léc.

 

Elég egy hátizsák vagy egy golfütő

 

A klasszikus nyaralóhelyek közül Görögországban is rábukkanhatunk váratlanul meztelen strandokra. "Sartin elmentünk egy Narancspart nevű strandra, ami egyébként gyönyörű és mindenkinek csak ajánlani tudom. Ahol mi lepakoltunk, az a rész rendes strand volt, viszont ha átúsztunk a szomszéd sziklához, az ott már nudista rész volt. Nekem sikerült ezt búvárszemüvegben kiviteleznem, és egy kicsit meglepődtem amikor jöttek velem szemben a vízben"- emlékezett vissza egy kollégánk.

Nudizni azonban nemcsak strandolás, és szaunázás közben lehet, hanem aktív kikapcsolódás közben is szabadon méregteleníthetünk teljes testfelületünkön. A németországi Harz hegységben, vagy a svájci Appenzell Innerrhoden tartományban a meztelen kirándulók számára is kínálnak vezetett gyalogos, vagy épp kerékpáros túrákat, a franciaországi Le Porge-ban pedig a naturista golf hívei játszhatnak lyukra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek