Álomotthon két hétre, óceáni terasszal

A kilátás leírhatatlanul szép volt, a fotók vissza sem tudják adni - meséli egy turista, aki Portugáliában foglalt lakást nyári szabadságára. A szállodák egyre erősebb konkurenciája a kiadó lakások szektora. A bérelhető otthonok személyesek, hangulatosak, de nem árt odafigyelni foglaláskor, mert az árak változhatnak, és ha csak felszínesen futjuk át a leírást, akkor könnyű belefutni például egy dél-spanyolországi nudista blokkba.

"Ha egy idegen országban nem egy szállodába érkezel meg, hanem valakinek a lakásában tölthetsz el pár napot, már sokat jelent abban, hogy jobban megismerd az adott kultúrát. Amikor Amszterdamban lakást vettünk ki, elsőre furcsa volt látni, hogy a polcokon családi fényképek sorakoznak, a mosdó mellett az ott lakó piperecuccai, a hűtőjében pedig a kajája van, és persze függöny sehol. Szoknunk kellett, hogy valakinek az otthonában lakunk" - mondta Gábor, aki barátnőjével együtt idén ősszel első alkalommal foglalt szállást az Airbnb (Air Bed and Breakfast) oldalon.

 

Magánsziget kiadó

 

Galéria: AirbnbFotó: Northfoto

 

A 2007 óta működő, nemzetközi közösségi oldal egyike azoknak az alapvetően bizalmi rendszerre épülő szállásfoglalási szolgáltatásoknak, amelyekben magánszemélyek adják ki ingatlanaikat turistáknak. Lehet ez egy privát szoba valakinek az otthonában, esetleg külön fürdőszobával, lehet egy teljes apartman, lakóhajó, loftlakás, vagy akár luxus felszereltségű villa, de még magánsziget is.

Az oldalt körülbelül ötvenezer utazó használja naponta, akik a világ 190 országában, 29 ezer városban kereshetnek maguknak szállást. Mint azt Lena Sönnichsen, az Airbnb pr-igazgatója elmondta a Travelónak, az elmúlt hónapokban órási forgalomnövekedést tapasztaltak, júniusban elérték a 10 millió foglalást. A cég szerint ehhez hozzájárultak olyan szolgáltatások, mint például a Top40 kívánságlista.

 

Fürdőszoba a folyosóról

 

Az oldalt könnyű használni, regisztráció sem szükséges hozzá, hogy a főoldalon megadjuk az úticélunkat, az érkezés és a távozás dátumát, valamint azt, hányan szeretnénk kivenni az ingatlant. A találatok közt kiválaszthatunk néhány, szimpatikus ajánlatot, és közvetlenül felvehetjük a kapcsolatot a lakás tulajdonosával.

"Az adatlapokon természetesen minden tulaj a lehető legjobb színben tünteti fel a lakását. Mi például csak az érkezés után szembesültünk azzal, hogy a fürdőszoba valójában nem a lakásból, hanem a bejáraton kívül, a folyosóról nyílik. Ilyenkor megtehetjük, hogy nem vesszük át a kulcsot, de mi elfogadtuk, annyira nem volt gáz" - mondta Gábor, aki körülbelül 30 ezer forintot fizetett a szállásért egy napra. Az Airbnb azzal védi vendégeit, és persze saját hírnevét, hogy csak azután utalja át a szállás díjaként befizetett összeget a szállásadónak, miután a vendég látta a lakást és átvette a kulcsot. Az összeg 3 százalékát vonják le közvetítői díjként.

 

Változó árak

 

A kiadó lakásokról profi fotók készülnek az adatlapokhoz, és ebből részletes galériát szerkesztenek. "Vilászerte több mint háromezer fotóssal dolgozunk, akik az ingatlanokat lefotózzák. Ez a szolgáltatás a szállásadó számára ingyenes" - mondta Lena Sönnichsen.

A kiadó lakások árai nemcsak az ingatlan fekvésének és színvonalának függvényében változnak, hanem számít az is, hogy jó előre foglalunk-e, vagy az utolsó pillanatban, és az is, hányan szeretnénk a lakást kivenni. Például egy Vatikán melletti lakás napi használatáért 36700 forintot kérnek, ha négyen foglalunk, és 22500-ba kerül, ha ketten. Gábor szerint ha jó előre foglalunk, nem biztos, hogy jobban járunk, mintha az utazás előtti napokban random érdeklődnénk. Egy barátja például az amerikai szállásait az utolsó pillanatban foglalta le, mert úgy olcsóbbak voltak, mint amikor korábban keresgélt az oldalon. Ha tehát szerencsénk van, kiadó lakást keresve olcsóbban nyaralhatunk, mint ha szállodai szobát foglalnánk, de ez nem mindig van így. Van úgy, hogy a lakásbérlés jóval drágább.

 

Ha lehúzod a szállást, lehúzhatnak téged

 

Galéria: AirbnbFotó: Northfoto

 

A jó szállás megtalálásában segít, hogy az utazók véleményezik a szállásukat, és a szállásadó is megjelenteti a benyomásait a vendégeiről. "Ez a rendszer alapvetően jó, de van egy buktatója. Ha vendégként lehúzol egy szállást, még ha igazad is van, a szállásadó bosszúból lehúzhat téged, ezért lehet, hogy legközelebb nehezebben tudsz foglalni. Aki jót akar magának, igyekszik a politikailag korrekt megfogalmazásra" - véli Gábor.

A bizalom szép dolog, de a cég történetében már előfordult, hogy egy vendég tűzifává aprította szállásadójának a bútorait. A szolgáltató az esetleges károktól úgy óvja a lakásokat kiadó regisztrált tagokat, hogy egymillió dollárig garanciát vállal - igaz, ez egyelőre a partnerországok töredékére vonatkozik, és a garancia nem helyettesíti a lakásbiztosítást.

 

Amikor egy meztelen férfi nyit ajtót

 

A szállások sokszínűségét mutatja, hogy a berendezésen, a lakás színvonalán kívül speciális igények és életstílus alapján is lehet keresni, így a környezetbarát lakásoktól a barlanglakásokon és nászutasok számára kialakított, romantikus fészkeken át a nudista szállásokig számos kategória létezik. Mint azt Gábor elmondta, egy barátja nem olvasta el figyelmesen a szállás adatlapját, ezért nem vette észre, hogy Dél-Spanyolországban egy nudista lakást foglalt. Csak amikor érkezésekor egy meztelen férfi nyitott ajtót a maga fesztelen módján, szembesült a környék sajátosságával.

 

Szoba vagy lakásfoglalás máshol

9 Flats: Közel 60 ezer szállás közül választhatunk. A kínálat javarészt európai szállásokat jelent.
Homelidays: A cég száz országban van jelen 87 ezer ingatlannal
Home Away: 325 ezer lehetőség közül választhatunk, az oldalon többségében amerikai szállásokat találunk
Great Rental: A Home Away Company részeként 170 ezer szálláslehetőséget kínálnak
Owner Direct: Kényelmes foglalással és olcsó árakkal hirdetik a szolgáltatásukat
Flipkey: 160 ezer lakás, apartman, ház szerepel a kínálatukban
VRBO: 190 ezres adatbázissal rendelkező oldal
Holiday Lettings: Világszerte 70 ezer kiadó lakás közül választhatunk

 Kiadó lakást persze nemcsak ezen az oldalon lehet találni. "Amikor Portugáliában, óceánparti szállást kerestem Lisszabon környékén öt tagú család számára, egyszerűen csak beírtam a Google-ba a főbb kulcsszavakat, és az egyik találat ez a lakás volt a Homelidays oldalon" - mondta Varga Szonja, aki két hétre 750 eurót fizetett az óceántól pár utcasarokra található, caparicai, 16. emeleti lakásért.

Galéria: AirbnbFotó: Varga Szonja


"Nem volt csalódás, pont az kaptuk, amire számítottunk. Korábban sok szállodánál nem így történt ez, annak ellenére sem, hogy mindig elolvastuk az értékeléseket. Ez a lakás kicsit jobb is volt, mint gondoltuk. A kilátás ugyanis leírhatatlanul szép volt, főleg az óceánra néző terasszal amit nyilván nem lehet a fotókon úgy visszaadni, amilyen az valójában."

 

Lépések az illegális idegenforgalom visszaszorításáért

 

A lakáskiadás az elmúlt években egyre népszerűbb lett, ez azonban nem feltétlenül jelent örömöt mindenkinek, aki idegenforgalomból él. A szállodák számára egyre erősebb konkurenciát jelentenek a kiadó lakásokat kínáló weboldalak. New Yorkban például a lakóházakból kialakított illegális hotelek több okból is problémát jelentenek, az engedélyek hiánya mellett egyebek mellett azért, mert gyakran tűzvédelmi vagy más szempontból veszélyes átalakításokat végeztek az épületben. A New York-i városi tanácsban már zajlanak az egyeztetések a törvénytervezetről, amelynek célja, hogy az illegális idegenforgalmi tevékenységet visszaszorítsák.

Címlapkép: Varga Szonja

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek