Nem akartam Balin Julia Robertset játszani

Thaiföldön és Balin is megtaláltam az új családomat - mondja Karsai Mónika thai masszőz, aki évekig tanulta Ázsiában a tradicionális gyógyítást, miközben mesterekkel találkozott, búvárkodott, vagy épp Vipassana elvonuláson a testen kívüli élményt tapasztalta. Egy gyógyító masszőz mindennapjai Ázsia és Európa között.

"Az én karmám az, hogy gyógyítsak, és a Kelet és Nyugat találkozását megvalósítsam" – mondta Karsai Mónika masszázs-terapeuta, aki ezt a hivatását a világ másik felén, Thaiföldön találta meg. Életét úgy éli, mintha spirituális kalandregény lenne, meghatározó élményeiről pedig úgy beszél, mintha azok tértől is időtől függetlenül történtek volna, néha én is alig győzöm követni. "Tudom, mintha egy mátrixban élnék" – nevet.

Ha az utazásai alapján szeretném bemutatni a számos nemzetközi diplomát szerzett gyógyítót, akkor Budapesttől kell kezdenem.

Betiltott könyvek és jóga a tüdőgyulladásra

Galéria: Karsai MónikaFotó: Karsai Mónika

"Van némi családi kötelékem a gyógyításhoz. A nagymamám, aki a Veres Pálné utcában lakott, mindent nap gyógyteát ivott és voltak a szocializmusban betiltott könyvei hagyományos gyógymódokról. Nagyapám 1938-ban egy tüdőgyulladásból jógával gyógyult meg. Mondanom sem kell, a jóga nem az a módszer, amiről az orvosától hallhatott" – kezdte történetét Karsai Mónika, aki úgy tartja, a személyiségét és az érdeklődését tekintve a nagymamájára hasonlít, aki folyamatosan úton volt, szervezkedett, és például a hetvenes éveiben választott magának új hobbit: idegenvezető lett.

Unokája is sok mindenbe belevágott. Tanult képzőművészetet, újságírást, gasztronómiát, modellkedett Olaszországban, majd eljutott Thaiföldre is, ahol barátja egy resortot szeretett volna nyitni, őt pedig már egy ideje foglalkoztatta a thai masszázs technikája. Az eredetileg fél évre tervezett kiruccanásból több mint hét év lett.

Valamelyik életében a gyereke voltam

A pár Koh Phangan szigetén telepedett le, és nem sokkal az érkezésük után Karsai Mónika találkozott egy idős masszőzzel, aki elsőre nem keltett benne túl jó benyomást. "Hamar ráeszméltem, hogy karmikus találkozás a mienk, ő lett az én mamikám, aki biztos benne, hogy valamelyik előző életében a gyereke voltam. Rengeteget tanultam tőle. A gyerekei eleinte féltékenyek voltak rám, de amikor látták, hogy nem akarom a házát, földjét, megnyugodtak. "

Tanulóévei alatt a masszőz csodával határos gyógyulásoknak volt tanúja. Egyszer egy égési sérült fiút kezdtek el kezelni az idős, tradicionális gyógyítók kókuszolajból és gyógynövényekből készített szerrel. "Ilyen sérülésekbe máshol bele szoktak halni, de ezt a fiút itt megmentették. A bőre néhány hét alatt levált és új bőr keletkezett. Thaiföld globalizálódik, és félek, hogy ezek az ősi tudások az öreg gyógyítókkal együtt kihalnak."

Egy meditáció alkalmával elhagytam a testem

Amíg Karsai Mónika barátja a vendéglátással foglalkozott, a lány kertészkedett, búvárok közt merülésvezetőként dolgozott, megismerte a thai konyhát. Minden évben újabb mesterektől tanulta a masszázst, miközben átadta a tudását a helyieknek és gyógyította a thai gerincbetegeket.

A nyolcadik évben jelentkezett egy tíz napos, buddhista Vipassana meditációra. "Nem volt szabad egymással beszélnünk a tábor ideje alatt. A reggeli királyi volt, az ebéd polgári, de vacsorára annyira kevés ételt kaptunk, gyakorlatilag csak gyümölcsöket, hogy éheztem. Semmi élvezet, úgy éltünk, mint az igazi szerzetesek. Már a második napon borzasztóan éreztem magam, nehezen bírom a bezártságot. A segítők figyeltek minket és akinél azt látták, hogy nem a szabályok szerint viselkedik, egy cetlit írtak nekik. Három cetli után kizárás járt. Én egy figyelmeztetést kaptam, amikor egy meditáció alkalmával elhagytam a testem. A mester azt írta: vigyázz, nem ezért vagy itt!"

A mester belépett és friss levegő keletkezett

Azt, hogy vajon miből tudja egy szerzetes, hogy a meditáló táborlakó lelke merre jár, nem sikerült megtudnom, mindenesetre a masszőz élete meghatározó élményei közt tartja számon ezt a tíz napot. Ezt megelőzően egyébként itthon is volt része hasonló élményben.

"Valamikor a kilencvenes évek elején eljött Magyarországra Lopon Tsechu Rinpoche, egy híres nepáli szerzetes, Ole Nydal mestere, és valahol a Nefelejcs utcában tartott elődást. Negyven fok volt, állt a levegő, hatalmas tömeg. Ahogy belépett a mester, friss szellő keletkezett a teremben, és ő Zöld Tara gyógyító tanítást tartott nekünk. Amikor közösen meditáltunk, megszűnt körülöttem tér és idő, testen kívüli élményemben fölülről láttam mindent. Ez számomra komolyabb beavatás volt, mint a Vipassana."

Kómában - az első gyógyítás

Galéria: Karsai MónikaFotó: Karsai Mónika

Visszatérve Thaiföldre, Mónika a szigeten élő mesterek után a bangkoki Wat Pho iskolában tanult, és minden létező nemzetközi diplomát megszerzett. Kinti iskoláival párhuzamosan Magyarországon is folytatta egyetemi tanulmányait, eközben itthon elkezdett gyógyítani. "Az intenzív osztályon kezdtem. Az első esetem egy Jocó nevű, fiatal fiú volt koponyaalapi töréssel. Kómában feküdt, és nagyon boldog voltam, amikor sikerült felébresztenem, majd segítettem neki abban, hogy felépüljön."

A Jocóval töltött hetek és néhány másik eset után Mónika visszautazott Thaiföldre és fél évig nem tért haza. A tanulást azóta sem hagyta abba, most éppen a selfnesst tanulja (lásd keretesünket), közben jó néhány tanítványa is lett. "Bárhová is megyek a világon, mindig azokkal az emberekkel találkozom, akikkel nekem találkoznom kell. Thaiföldön és Balin is megtaláltam az új családomat" – állítja. A balinéz élmények előtt azonban néhány küzdelmes év következett a 2000-es évek második felében, magyarországi vállalkozóként.

Selfness
A selfness közérzetjavító, az egészséges életmódot segítő, és az életminőség javítására irányuló szemlélet. Az önismeret bővítéséről, a változtatás képességének erősítéséről, a személyes fejlődésről és az egészséges énkép kialakításáról szól. Ebben különböző szisztémák vesznek részt, mint például a kineziológia, az EFT (Érzelmi Felszabadulás Technika), az önismereti tréningek, az asztrológia, vagy a különböző masszázstípusok.

Tudnék úgy gyógyítani, hogy hozzá sem érek

"Az álmom az volt, hogy egy gyógyító masszázs központot nyissak, ahol a tradicionális tudás és a nyugati szemlélettel összefér. Így jött létre a Chi Thai Massage Centrum, ahol nemcsak frissítő masszázst adtunk, hanem betegek is eljöhettek, mert biztonságos, személyre szabott masszázst kaptak. Szeretném megmutatni, hogy a világ nem csak annyi, amennyit látunk belőle. A fizikai testünkön kívül van egy éteri testünk is, és annak energiahálózatában benne vannak mindazok a problémák, amelyek a fizikai testben gondot okozhatnak. Tudnék gyógyítani úgy is, hogy az emberhez hozzá sem érek, de akkor nincs az az élménye, hogy gyógyítom."

A tradicionális thai masszázs több ezer éves gyógymód, amelyik nemcsak a test felfrissülését szolgálja, hanem serkenti a méregtelenítést, segíti a stressz levezetését, az immunrendszer erősítését, így a betegségekkel szembeni ellenállóképességet növeli. A masszőrök úgy tartják, a betegségek alapja, hogy az energiahálózatunkban az energia valahol megreked. Az akupresszúrás pontokra ható masszázs az akadályoztatott energiát hozza ismét működésbe. Azt, hogy mely szervek érintettek, rendszerint talpdiagnosztikával állapítják meg.

A betegségek okai

"Ha betegségekről van szó, a nyugati embereket a miértek érdeklik. A holisztikus és a tradicionális gyógyításban jól össze van foglalva, hogy mely betegségeknek milyen okai vannak. A genetikai hajlamokon túl a különféle családi események, szocializációs sajátosságok és persze a gondolataid is felelősek értük. Ezeket én szoktam látni, amikor csinálok egy állapotfelmérő talpmasszázst, és egy testmasszázst, de csak annyit mondok el a páciensnek, amire érzem, hogy fel van készülve. Nem szeretném, ha bármit is bebeszélne magának, és azzal megteremtené a problémát."

"Sokszor már a beszélgetés is sokat segít, hogy oldjuk a lelki blokkokat, néha érzékeny dolgok, drámák kerülnek a felszínre, és igyekszem abban is segíteni, hogy ezeknek a terhe lekerüljön a vendégről. Hiszek abban, hogy a betegségekből, fájdalmas tapasztalatainkból tanulhatunk. Ha felismerjük, mit üzennek, hihetetlen gyors fejlődéseket lehet elérni."

Karsai Mónika együttműködik az orvosokkal, az ő tüneti kezeléseiket egészíti ki azzal, hogy a betegségek mélyebb okait, gyökereit keresve gyógyít. Egy, nagy csalódás érte, amióta megvalósult a nagy álma, és megnyílt. a masszázsközpont. Thai származású masszőzeit ukrán vállalkozók csábították magukhoz, így egy nap arra ment be, hogy a vendégek várnak, a személyzet pedig eltűnt.

Bali - Az Ízek, imák, szerelmek bemutatója idején

"Szükségem volt egy kis egy kis elvonulásra, időre, hogy kiheverjem ezt, és új kollégákat találjak. Elutaztam Balira, ahol Ubudot, a sziget spirituális, gyógyító és kulturális központját választottam. Akkoriban mutatták be az Eat, Pray and Love-ot, és mindenhol a film kísértett. Amikor körbesétáltam, egyből kiszúrtam magamnak egy gyógyítót, hogy tőle szeretnék tanulni, de nem mertem hozzá bemenni, mert nem akartam Julia Robertset játszani, hogy itt vagyok, tanítsatok. Végül a felesége meghívott magukhoz."

A masszőz bevallása szerint sok szép helyen járt világszerte, de még sehol nem érezte ezt a fajta harmóniát. "A különféle vallású, hitrendszerű emberek tiszteletben tartják egymást, békében élnek egymás mellett. Nem véletlenül hívják az Istenek szigetének. Itt valóban működik az energiaáramlás. Az emberek belenéznek a szemedbe és azonnal tudják, hogy befogadnak-e maguk közé és segítenek az utadon, vagy csak egy turistát látnak benned. Én szerencsés voltam, sok mestert ismertem meg, véletlenül. Két hét múlva már tanítottam a helyieket masszázst és gyógynövényeik alkalmazási módjait, akkor gurunak, vagyis vezetőnek szólítottak."

Hazajövök és feltöltöm az embereket

Galéria: Karsai MónikaFotó: Karsai Mónika

A masszőz Balin otthon érezte magát, mégis hazatért. Miután eldöntötte, hogy kiszáll az üzleti életből, a Chi helyett egy lépcsős szintű képzést alapított, folytatva a gyógyítást és tanítást, immár eggyel magasabb szinten. "Az utazásaim előnye mások számára az, hogy amikor hazajövök, feltöltöm az embereket. A magyarok olyan szomorúak. Sokszor nem is személyes problémák miatt hagyják magukat lelombozni, hanem általános, rossz dolgok miatt keseregnek. Pedig az országunk gyönyörű, és tele van tehetséggel, csak épp megköveznek, ha itt valaki akarsz lenni. Én pedig építeni szeretnék és nemzetközi szintre emelni azt, amit tudok. Úgy érzem, nekem kicsi ez az ország."

Az európai és nemzetközi workshopok, és külföldi tanítványok többek közt azért fontosak a terapeuta számára, aki most a selfnessen kívül a táplálkozás és a gyógyítás kapcsolatával is foglalkozik. A magánéletéről azonban szűkszavúan beszél. "Amíg a magam szabályrendszerét nem alakítom ki végleg, addig úgy érzem, csapongani fogok. Nem tehetem meg. Inkább visszavonultam saját kis hazámba és összegeztem, mit tudok. Csak biztos alapokra lehet várat építeni és nem félek nagyot álmodni."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek