Sörfürdő és kóstoló Csehországban

Egyre több turista fedezi fel a cseh sörfőzdék varázsát. A folyékony kenyeret főző gyárak felismerték a nagyszerű reklám- és marketinglehetőségeket, így a legkülönbözőbb fogásokkal, történelmi berendezésekkel, az üzletekben nem kapható sörökből rendezett kóstolókkal próbálják magukhoz csalogatni az embereket.

 Kiderült, hogy az embereket kifejezetten izgatja, és ezért szeretnék közelről megszemlélni, hogy miként készül az ízletes cseh sör. Megkóstolni, hogy milyen az íze a gyártási folyamat egyes szakaszaiban, és hogyan kell helyesen csapolni. Minderre tavaly majdnem félmillió ember volt kíváncsi, és a kapuikat megnyitó cseh sörgyárak arra számítanak, hogy a látogatók száma az idén meghaladja a félmilliót is. A látogatók három-négyötödét általában külföldi turisták teszik ki.

Egyre többen érdeklődnek a cseh sörök iránt
Galéria: Sörfürdő
(Fotó: Lucie Vitkova/ Northfoto / Northfoto)

 A sörfőzdék felkeresése ugyan a múltban sem volt ismeretlen, de a kimondottan sörgyári turizmus az utóbbi évek terméke. Az üzemek milliókat ruháztak be, hogy érdekes látogatói útvonalakat, sörmúzeumokat építsenek ki, amelyek megragadják a látogatók fantáziáját, és a későbbiekben az adott márka vásárlására ösztönzik őket. Az ügyet nagyban előrelendítette, hogy szerte a világban növekszik az érdeklődés a műszaki emlékek iránt.

"A csehországi sörgyári turizmus folyamatosan felszálló ágban van, ami azt bizonyítja, hogy az új ötletek, elképzelések fokozatosan teret nyernek az idegenforgalomban is. A látogatók száma évről évre növekszik" – közölte Jan Beránek, az idegenforgalom elemzésével foglalkozó Mag Consulting társaság képviselője. "Külön öröm a külföldiek nagy érdeklődése, aminek hatása lehet a kereskedelemre is" – fűzte hozzá.

Növekvő érdeklődés, értékes iparművészet

Az utóbbi időben már nemcsak a sörturisták látogatják a főzdékbe szervezett ismertető utakat, hanem növekszik azok száma is, akik elsősorban az érdekes és értékes iparművészeti dolgokért, az építészeti megoldások, a régi berendezések megtekintése céljából mennek a sörgyárakba. "Az ipari és építészeti megoldások sok sörgyárban kifejezetten értékesek. A pilseni Prazdroj egyes épületei, pincéi és berendezései például már évek óta az Európai Iparművészeti Emlékek Útjának szerves részét, egyik pillérét képezik" – nyilatkozta Jirí Marecek, a világhírű Prazdroj szóvivője. Közlése szerint a gyárat tavaly majdnem 300 ezer ember kereste fel, ami 2010-hez viszonyítva 16 százalékos emelkedés.

A magyarok körében is közismert, legendás sörgyár tervszerűen és tudatosan építi ki a turista utakat, amelyekből már meglehetősen széles választéka van. A Prazdroj csoporthoz tartozó legújabb sörgyár, a Radegast Nosovice területén az idén júniusban hirdettek meg ismeretterjesztő programot. A csoportba jelenleg négy nagy sörgyár – Prazdroj, Gambrinus, Radegast és Velké Popovice – tartozik, és mindegyik egység látogatható. A pilseni Prazdroj iránt érdeklődők egyúttal felkereshetik a helyi sörgyári múzeumot is, amely tele van rendkívül érdekes, eredeti berendezésekkel. Egyfajta bónuszként megtekinthető a "földalatti" Pilsen is: az évszázados csatornarendszer, a különféle pincék, búvóhelyek és víztisztító berendezések.

Fontos a hagyományok ápolása

Míg a Prazdroj esetében már hosszú, több évtizedes hagyománya van a sörgyári turizmusnak és az ismeretterjesztő utaknak, a többi sörgyárnál is nő a látogatottság az utóbbi időkben. A Heineken csoport (Krusovice, Starobrno, Velké Brezno), illetve a PMS csoport (Litovel, Hanusovice, Prerov) sörgyárait tavaly 15 százalékkal több turista kereste fel, mint egy évvel korábban. A Heineken sörgyárai tavaly mintegy 60 ezer, a PMS-éit 30 ezer érdeklődőt fogadtak. Mindkét csoport kevesli a látogatottság szintjét, és újabb beruházásokkal szeretné magához csábítani az embereket.

A Heineken legfelkapottabb sörgyára a prágai Staropramen, amelyet évente több mint 30 ezer turista keres fel. A főzde tavaly 30 millió koronát fektetett be, hogy felújítsa a látogatók számára kiépített központot és útvonalakat. Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik a Litovel mini sörgyár iránt, ahol tavaly négymillió koronás beruházással építették ki az új turistautat. Ennek egyik különlegessége, hogy az érdeklődő maga is bekapcsolódhat a sörfőzésbe, bár munkája eredményét az idő rövidsége miatt személyesen nem igen kóstolhatja meg.

A nagy hagyományokkal rendelkező Holba Hanusovice főzdében a turistaút mellett új sörmúzeumot is létesítettek, mégpedig 20 millió koronás befektetéssel. "Egy ilyen beruházás megtérülését nem lehet pénzben kiszámolni. Alapvetően az adott régió idegenforgalmának támogatásáról, a cseh sörfőzés hagyományainak bemutatásáról és ápolásáról, a helyi sörgyár márkájának népszerűsítéséről van szó" – magyarázta Hana Matulová, a PMS csoport szóvivője.

Terjednek a sörfürdők

Csehországban mintegy félszáz sörgyár működik, amelyek negyede sörfürdővel is megörvendezteti az érdeklődőket. Ezt a vendégcsalogató "gyógymódot" elsősorban a kisebb főzdék alkalmazzák. A nyugat-csehországi Marianské Lázne világhírű fürdőhely melletti Chodová Planában kiépített luxus sörfürdőkomplexum a legnépszerűbbek közé tartozik: a meleg sörrel telített kádakban egyenként, de egyszerre akár ketten-hárman is lubickolhatnak.

A meleg sörben akár többen is lubickolhatnak
Galéria: Sörfürdő
(Fotó: Lucie Vitkova/ Northfoto / Northfoto)

 Szinte minden sörfürdőben szabály, hogy a kádban való félórás tartózkodás alatt a sörfogyasztás korlátlan. A félórás fürdőzést húsz perces masszázs előzi meg, utána pedig félórás pihenés van, amelyet kiadós étkezés követ. A fogásokhoz természetesen helyben főzött sört szolgálnak fel. A programért 2000 koronát kell fizetni, vagyis mintegy 23 ezer forintot. A sörfürdő étterme egy sziklába vájt évszázados barlangban van, és a fürdőzés nélkül is felkereshető. Német turistákban sosincs hiány a létesítményben.

Népszerűek a Prágában, Táborban, Olomoucban, Stramberkben és Bahenecben lévő sörfürdők is. Cseh orvosok a magas vérnyomásban és különféle szívbetegségekben szenvedőknek ajánlják elsősorban ezeket a fürdőket, amelyekben az orvosi felügyelet természetes, és az egyéb szolgáltatások köre is egyre bővül. A sörfürdői beutaló egyébként nagyon elterjedt és közkedvelt ajándék lett Csehországban.

Csehországi sörstatisztika

Tavaly – hároméves visszaesés után – újra nőtt a sörgyártás Csehországban. Szakértői becslések szerint tavaly Csehországban mintegy 500 féle sört főztek, és a kínálat fokozatosan bővül. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyümölcsízű sörök, és nő a dobozos sörök közkedveltsége is. A cseh söröket összesen több mint 60 országba exportálják. Egy cseh lakosra nagyjából 150 liter sör elfogyasztása jut évente.

A sörgyári szövetség szerint míg 2007-ben egy cseh férfi hetente átlagban 9,5 (félliteres) korsó sört öntött le a torkán, tavaly már csak 7,7-et. A statisztikai hivatal szerint a kiadásokat erősen befolyásolta a gazdasági válság, ennek következtében 2008-tól kezdve minden területen érezhető a takarékoskodás. A férfiak mintegy 90 százaléka, a nőknek pedig 50-60 százaléka rendszeres sörfogyasztó. A férfiak hetente átlag háromszor, míg a nők kétszer isznak sört.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek