» Távol

Drágám, ma a vécéülőke-, vagy a sótartómúzeumba menjünk inkább?

| | 1 komment
A világ legnagyobb boszorkányügyi múzeuma, a párizsi csatornarendszer, változatos ízkombinációjú instant levesek és egy macskákkal kapcsolatos kutatóközpont is szerepel a legfurcsább múzeumok listáján. Önnek melyikbe lenne kedve ellátogatni?

Ha városlátogatásra adja az ember a fejét, szinte elkerülhetetlen, hogy az ideje nagy részét egyik képtárból a másikba vándorolva töltse. Ennek folyománya, hogy a művészetek és a tudományok iránt kevéssé fogékony útitársaink örökre megfogadják, hogy csak és kizárólag elhagyatott tengerpartokra hajlandóak a továbbiakban velünk tartani. Persze manapság a klasszikus múzeumokban is egyre több az érdekes, interaktív elemeket tartalmazó tárlat. Így egyre könnyebb olyan kiállítást választani, ahol a magaskultúráért kevésbé rajongók sem unják halálra magukat.

Sőt, ha az alábbi kiállítások közül választunk egyet, még az is lehet, hogy a notórius múzeumgyűlölők is másként fognak ezekre a helyekre gondolni. (Vigyázat, azért egy fűnyírómúzeummal, vagy löncshúsmúzeummal jócskán mellé is lőhetünk...) A Tripadvisor összegyűjtötte a világ tíz legfurcsább tárlatát az amerikai wc-ülőke múzeumtól egy maláj macskamúzeumig. Mi pedig meg is fejeljük még egy külföldi és egy hazai bizarr múzeummal, melyekhez személyesen is volt már szerencsénk.

Bata Cipőmúzeum, Toronto, Kanada

Ez a torontói múzeum a cipőfanatikusok mekkája! A 4500 év történelmén átívelő gyűjtemény, több mint tízezer lábbelivel várja a látogatókat. 15. századi perui szertartási cipőviseletet és ókori egyiptomi szandálokat éppúgy láthatunk itt, mint 19. századi francia klumpákat, vagy 20. századi hírességek cipellőit. A divat vagy a történelem rajongóit egyaránt el fogja kápráztatni a Bata Cipőmúzeum a Tripadvisor szerint. Ha pedig a kettő egyszerre érdekel minket, akkor meg pláne.

Csatornamúzeum, Párizs, Franciaország

A Louvre vagy az Eiffel-torony kétségkívül ismertebb látványosságok mint a Csatornamúzeum, viszont ez is nagyon izgalmas hely – ígérik. A múzeumban, ami 1867-ben nyitotta meg kapuit először a nagyközönség előtt, a Párizs utcái alatt futó csatornarendszert látogathatjuk meg. Érdekes információkat tudhatunk itt meg a rendszer a működéséről, és egy új nézőpontból ismerhetjük meg a francia fővárost. Aki már járt itt, azt állítja nincs se büdös, se patkányok, szóval akit ez tartana vissza, ne féljen.

Mit nézne meg legszívesebben?

Boszorkánymúzeum, Cornwall, Anglia

Ha már egy egészen kicsit is érdekeli a boszorkányság, itt a helye! A boszorkánymúzeum, melyet 1951-ben nyitott meg Cecil Williamson, a világ legnagyobb gyűjteményét rejti, amit ebben a témában felhalmoztak. A gyakorlati praktikák mellett a boszorkányság és a varázslás történelmével is megismerkedhetünk, de egy boszorkány oltárját és egy varázsló kardját is szemrevételezhetjük. Ha még ez sem lenne elég, a múzeum egy 3000 kötetből álló könyvtárnak is otthont ad.

Fűnyírómúzeum, Merseyside, Anglia

Míg az eddigi múzeumok az egyszerű földi halandóknak is abszolút érdekesek lehetnek, addig valószínűleg a fűnyírómúzeumhoz már szükségeltetik némi megszállottság. De ha ez megvan bennünk, és épp Liverpool környékén van dolgunk, tekintsük meg a múzeumot. A 250 fűnyíróból álló kollekció a legdrágább fűnyírótól kezdve a leggyorsabbig számos különlegességet felvonultat.

vécéülőke-múzeum, Alamo Heights, USA

A Texas államban működő vécéülőke-múzeum tulajdonosa egy Barney Smith nevű úriember. Ma már nyugdíjas, de korábban vízvezeték szerelőként tevékenykedett. No meg vécéülőkéket díszített szorgosan: harminc éve gyarapodó gyűjteményében 1000 darab egyedileg dekorált ülőke található. Mivel Smith úr egyedül működteti a múzeumot, előre tájékoztatni kell érkezésünkről, hogy fel tudjon készülni a fogadásunkra.

Instant leves múzeum, Osaka, Japán

A meglehetősen bizarr múzeumot a ramennek nevezett japán tésztás-leveses egytálétel instant variációjának szentelték. Ugyan az elnevezés idegen, de a kis dobozkában megvásárolható, forró vízzel felöntendő instant leves műfaja nálunk sem ismeretlen.

A múzeumban megismerhetjük a különböző ízvariációkat, a konyhában friss tésztát gyárthatunk, és az itt működő gyárban az instant tésztaételek készítésének lépéseibe is bepillanthatunk.

Só- és borsszóró múzeum, Gatlinburg, USA

A Tennessee államban működő só- és borsszóró-múzeum gyűjteményében több mint 20 000 kiállítási tárgyat tekinthetünk meg. Vannak olyan sótartók, amik még az 1500-as évekből származnak. Sőt, a világ legnagyobb borsmalom kollekciója is itt található. Véleményünk szerint a fűnyírómúzeum meglátogatásához szükséges megszállottság szükségeltetik ennek a múzeumnak az élvezetéhez is.

Cumberland Ceruzamúzeum, Keswick, Anglia

A legenda szerint az 1500-as években Cumberlandban fedezték fel a grafitot egy nagy, fákat gyökerestül kicsavaró vihar után. A pásztorok a grafitot birkáik megjelölésére használták eleinte, majd a környék a ceruzaipar központjává vált. A keswicki Cumberland Ceruzamúzeum az íróeszköz történetét, készítésének lépéseit mutatja be a látogatóknak. Itt található a világ egyik legnagyobb, csaknem 8 méter hosszú, és 446 kilót nyomó ceruzája is.

Löncshúsmúzeum, Austin, USA

Ha választanunk kéne, mi ebbe a Minnesota államban működő, löncshús-szerű készítménynek szentelt múzeumba látogatnánk el a legkevésbé. 16 000 négyzetméteren mesélnek az Amerikában népszerű, Spam névre keresztelt húskészítmény történetéről, és akit eddig furdalt volna a kíváncsiság, azt is megtudhatja, hogy milyen összetevőkből készül ez a rejtélyes étel. Sőt, helyben meg is lehet kóstolni a belőle készült fogásokat, de van egy olyan gyanúnk, hogy aki látta hogyan készül, annyira nem szeretne nagyot lakmározni belőle.

Macskamúzeum, Kuching, Malajzia

Malajziában a macskákat szerencsehozó állatoknak tartják, így érthető, miért rendeztek be egy egész múzeumot és kutatóközpontot a doromboló jószágoknak. Ha pedig azt is hozzá vesszük, hogy Kuching település nevének jelentése "A macskák városa", már a kiállítás helyszíne is adott.

A kuchingi macskamúzeumban 2000 kiállítási tárgyat tekinthetnek meg a cicamániások, ókori egyiptomi macskamúmiáktól a Hello Kitty-s cuccokig. A kutató- és információs központ részen a macskák történetére, és a velük kapcsolatos kulturális hiedelmekre fókuszálnak.

Travelo tipp külföldön: Jutters mu-ZEE-um, Zandvoort, Hollandia

Ha az ember megunta az amszterdami forgatagot, irány a pályaudvar, és egy húszperces vonatozással már kint is vagyunk Zandvoortban, a helyiek körében is igen népszerű tengerparti településen. A hullámok, dűnék, sirályok és kedves utcácskák bámulásán kívül a tengerparti Jutters mu-ZEE-um is megér egy misét. A kiállítás anyagát azok a tárgyak képezik, amiket az emberek elhagytak a tengerparti homokban, vagy amiket a víz a partra sodort. Van itt sok más egyéb mellett mamutfog, hajók és légi járművek darabjai és játékok is. Ha erre kirándulnak, érdemes megnézni.

Travelo tipp itthon: Keszthely apró múzeumai

Persze az itthoni kínálat sem vall szégyent a bizarr tárlatok versenyén. Keszthely sétálóutcáján például egymást érik a furaságok Csigaparlamenttől Giccsmúzeumon át a reneszánsz erotikus panoptikumig. Vonatkozó cikkünket erre találja.

Ismer még ilyen bolond helyeket? Vagy esetleg járt a fentiek közül valamelyikben? Ossza meg élményeit a Travelóval!

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Hozzászólások

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Nyaralj Bobóval!
 
Tartalmas családi kikapcsolódás minden korosztálynak – Akció: júniusban 1 éjszaka ajándék!

szuknorbert élménybeszámolót írt
Szerelem az Istenek szigetén
22 órája
Moonstone élménybeszámolót írt
Sri Lanka - az Indiai-óceán gyöngyszeme
1 napja
Moonstone új galériát hozott létre
Sri Lanka 2012. szeptember
1 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.