» Távol

Zelnik István: Ázsiában megtanultam alkudni

| | 2 komment
A műgyűjtéshez türelem kell, szem, ismeret, és csak utolsósorban pénz - tartja a Délkelet-ázsiai Aranymúzeum alapítója, aki saját elmondása szerint állandóan vásárol, van, hogy egyszerre több ezer tárgyat. Zelnik István alku alapelve az ócskapiacon, hogy a tárgyakat nem szabad leminősíteni az olcsóbb megszerzés érdekében. Utazások, arany maszkok és műgyűjtői etikett.

Szépen le van barnulva, eszerint bőven jut ideje nyaralásra az ázsiai útjai során?

Minden délkelet-ázsiai utazásom egyfajta módon nyaralás, hiszen a passzió összekapcsolódik a munkával. Ázsiában egyébként más munkarend szerint dolgozik az ember. Kora reggeltől 11-ig, majd délután 3-tól 6-ig szokás dolgozni, tehát van egy hosszabb pihenőidő, amikor lehet úszni, napozni. Ha kint vagyok, magam mögött hagyom az európai, feszítettebb, zaklatottabb munkatempót.

Egy hónapból hány hetet tölt Ázsiában, és hány hetet itthon?

Az Aranymúzeum létesítése, a Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézet elindítása és más projektek miatt az arányok megváltoztak. Korábban hat hétből négyet töltöttem kint, egy hetet Magyarországon, egy hetet pedig Nyugat-Európában. Most három-négy hét Európa után csak két hét Ázsia következik.

A Ca Mau porcelánokat bemutató, nemzetközi vándorkiállítás indulásakor a sajtóközleményben szerepelt, hogy két újabb palotát tervez vásárolni az Andrássy úton, hogy újabb múzeumokat létesíthessen. Van tehát még két múzeumra való gyűjteménye?

Amennyiben a vételárban meg lehet egyezni a tulajdosokkal, akkor igen, tervezek újabb palotákat vásárolni. A gyűjteményem pedig többé-kevésbé ismert, mintegy ötven-hatvanezer tárgyat jelent, ezekből hat-nyolc olyan tárgycsoport van amelyekből nemzetközi vándorkiállítások születhetnek. A Ca Mau porcelánok tudományosan feldolgozásra kerültek, így az a kiállítás már be is mutatkozhatott. Ezen kívül van Herendi- és Zsolnay-gyűjteményem, és vannak olyan, komoly képzőművészeti értékekkel rendelkező tárgycsoportjaim, amelyek akár múzeumi elhelyezésre is kerülhetnek.

A Ca Mau porcelánok

A kétmillió euró biztosítási értékű tárlat egy kínai kereskedőhajó rakományát mutatja be. Az 1720-as években egy holland kézben lévő, egzotikus árukkal megrakott kínai kereskedőhajó fedélzetén tűz ütött ki és a hajó elsüllyedt a dél-vietnámi Ca Mau-foknál. A porcelántárgyak ezután csaknem háromszáz évig a tenger mélyén voltak, amíg 1998-ban helyi gyöngyhalászok rá nem találtak. Ezután egy vietnámi régészcsoport hozta felszínre a 130 ezer darabos készletet, amelynek egy része a tudományos feldolgozást követően a Hanoi Történeti Múzeumba került, a többit pedig árveréseken értékesítették, ahol Zelnik István megvásárolta. A tárgyak június 8-ig láthatók a WestEnd City Centerben, majd a a vándorkiállítás a tervek szerint Zalakaroson, Zágrábban, Krakkóban, Monakóban, Párizsban és Dubaiban is bemutatkozik.

Lehetséges, hogy a jövőben a keresztény, vagy akár az iszlám műtárgyak is érdekeljék annyira, hogy utazzon értük és gyűjteni kezdje azokat?

Ahhoz, hogy valaki világszínvolnalú gyűjteményt tudjon prezentálni, nem elég egyszerűen az akarat és a pénz. Én nem véletlenül kezdtem délkelet-ázsiai tárgyakat gyűjteni 14 éves koromban. Megnyilvánult részemről egy érdeklődés, amit Sövény Aladár orientalistának köszönhetek, később pedig diplomatának készültem, és Délkelet-Ázsia-szakértővé váltam. Ha valaki nem ismeri az adott világ kultúráját, művészetét, vallását, filozófiai rendszerét, akkor nem tud igazán sikeres gyűjtő lenni.

Amit az egyes arab és közel-keleti országok csinálnak, az, hogy pénz alapon teremtenek új múzeumokat minden igazi kötődés nélkül. Az érték felhalmozásáról van szó, kifejezetten üzleti célokból. Tőlem idegen ez a szemléket.

Azt viszont el tudom képzelni, hogy nyitok a nagy magyar orientalisták életét, munkásságát és gyűjteményeik darabjait bemutató, önálló múzeumot. A minap jártam Londonban, elmentem a British Múzeumba megnézni az ázsiai gyűjteményt, aztán ellátogattam a könyvesboltjukba és a legnagyobb megdöbbenésemre Stein Aurélról három könyvet találtam. Felteszem a kérdést, miért tartják nagyobb becsben a britek Stein Aurélt, mint magyar orientalistát és kutatót, mint Magyarország? A könyveket lapozgatva megfogant a fejemben, hogy elindítok egy kutatási programot a nagy, magyar orientalista elődök munkásságáról.

A British Múzeumban járva volt olyan érzése az ázsiai tárlatot nézve, hogy de jó lenne megszerezni egyik-másik kiállítási darabot?

Amit ott láttam, az a Zelnik-gyűjteményben mind van. Talán egy-két tárgy Sri Lankáról keltette fel a figyelmem. Láttam egy nagyméretű, vízmérő edényt, amelynek a vízmérő része ezüstből volt, a nyele gyönyörűen faragott elefántcsontból, meg néhány kisebb arany Buddhát.

Délkelet-ázsiai Aranymúzeum

A 2000-es évek végén Zelnik István úgy döntött, felbecsülteti annak az ázsiai kollekciónak az értékét, amelyet a hetvenes évek óta vásárolt a világ több pontján, és diplomataként vámmentesen szállította haza. Ekkor derült ki, hogy műkincsei között 100-150 egyedi darab található, amelyből nem ismernek más példányt, ezért értéke febecsülhetetlen. A teljes gyűjtemény értékét akkor másfél milliárd dollárra tették. A gyűjtő ezután döntött úgy, hogy állandó kiállítást hoz létre az Andrássy úton, és 2011 őszén megnyitotta a múzeumi besorolással nem rendelkező Délkelet-ázsiai Aranymúzeumot. A kiállítási tárgyak négy csoportba sorolhatók: tyám arany- és ezüsttárgyak, a khmer birodalom kincsei, a délkelet-ázsiai királyságok aranykincsei, illetve az ázsiai aranymaszkok és aranyszobrok. A múzeumi belépőt borsos áron adják, 3500 forintba kerül, az ebből befolyó bevételt a műgyűjtő kutatásokra, ösztöndíjra szeretné fordítani, például ebből tervezi támogatni majd az avar-kori múzeum létesítését Zamárdiban.

A műkincseinek egy része abból az időből származik, amikor 1975-től kezdve Hanoi magyar nagykövetségén dolgozott? Az eddigi cikkek alapján az derült ki, hogy a vietnámi háború után arisztokrata családok tárgyait vásárolta meg. Érdekelne ez az időszak.

Először is pontosítanék. Az egyik az, hogy a kiállításon szereplő tárgyaknak a túlnyomó többsége nem a vietnámi időszakomban került a birtokomba. Egyes újságírók, akik erről írtak, nem rendelkeznek megfelelő történelmi ismeretekkel. Olvastam például, hogy a  Zelnik-gyűjteményben véres arany található, vagyis háborús területekről származó tárgyak. Csak hogy tisztábban lássunk: Zelnik István 1975-től dolgozik Vietnámban, amikor a vietnámi háború már régen lezajlott. A háború alatt Zelnik István gyerek volt.

A másik dolog, hogy én nyíltan vállalom, hogy minden pénzemet könyvek és műtárgyak vásárlására fordítottam, és minden olyan vásárlás, amire ‘75 és ‘80 Indokínában sor került, legálisan, a vietnámi hatóságok tudtával ás jóváhagyásával történt. Minden tárgyamat az  úgynevezett zöld könyvvel, vámmentesen hoztam haza Magyarországra. Az akkori szokásoknak megfelelően egyáltalán nem volt gyakorlat, hogy valaki műtárgyakat és könyveket vásárol, csodabogárnak néztek. Akkoriban sikk volt az autó, a hifi és a műszaki berendezések vásárlása. A kiküldöttek 99%-a ezeket hozta be - ugyanúgy legálisan, mint én a tárgyaimat - azt értékesítette, abból gyarapodott a család.

Eszerint senki nem foglalkozott a hazaszállított arany maszkokkal, antik műkincsekkel?

Az égvilágon senkit nem érdekelt. Megszállottnak gondoltak. A harmadik dolog pedig, amit pontosítanék, az, hogy családoktól vásároltam. Mindösszesen kétszer fordult elő, hogy közvetlenül a családtól tudtam vásárolni, a többi esetben, ugyanúgy, mint bárki más, régiségkereskedőkhöz mentem.

A gyűjteményemnek jelentős része akkor került a birtokomban, amikor már nem Vietnámban szolgáltam, hanem Nyugat-Európában. Olyan embereken keresztül jutottam a tárgyakhoz, akik vagy családi szálon, vagy munkakapcsolat révén kötődtek Indokínához, tehát a volt gyarmati adminisztrációhoz tartoztak, esetleg diplomataként dolgoztak, vagy vegyes házasságokban éltek, vagy pedig vietnámi, kambodzsai menekültek voltak, akik a háború miatt elhagyták Indokínát és magukkal vitték a vagyontárgyaikat, és évtizedekkel később megváltak tőlük.

1975 és 79 között, az ön vietnámi szolgálata idején a szomszédos Kambodzsában a vörös khmerek időszakának milliók estek áldozatul. Abban az időszakban jelentős számú műkincs került elő?

Én Kambodzsába a vörös khmer rendszer bukása után kerültem. Azt a missziót kaptam, hogy vegyem fel az kormány vezetőivel a kapcsolatot, akkor ismerkedtem meg Samdech Hun Sen úrral, az akkor frissen kinevezett külügyminiszterrel, aki ma a miniszterelnök. Úgy gondolom, Kambodzsából a régiségek jelentős része a volt francia gyarmati időszakból került ki, a vörös khmerek idején csak kismértékben. Amikor a kambodzsai arisztokrata családok a vietnámi háború idején, a hatvanas évektől kezdve úgy döntöttek, kitelepülnek, és főleg Franciaországba mentek, akkor ők legálisan nagyon sok mindent kivittek az országból, mint magántulajdont. Ha egy tárgy nem a nemzeti tulajdont képezi, kulturálisan nem védett, akkor a megfelelő törvényi előírásoknak megfelelően szabadon szállítható.

Ha valaki kambodzsai régiséget akar vásárolni, akkor azt ajánlom, Amerikában, Londonban, vagy akár Szingapúrban keresse. Már nincs régiség az országban, ami van is, szigorúan védik. Más kérdés, hogy amit az ember vásárol, autentikus régiség-e, vagy sem. Most már kevés, mert nagy az ipar, amelyik a turistákat kiszolgálja. Mindent másolnak, kivéve talán a nagyon különleges arany- vagy elefántcsont tárgyakat.

Milyen gyakran kellett ahhoz vásárolnia, hogy az elmúlt évtizedekben összegyűljön egy ötven-hatvanezer darabos kollekció?

Állandóan. Adott esetben az ember akár több ezer tárgyat is vásárolhat egyszerre egy aktussal. Amikor van egy gyűjtemény, és az ember egy tárgyat szeretne belőle megvenni,  akkor lehet, hogy az egészet megveszi, hogy kedvezőbb áron juthasson hozzá ahhoz az egyhez.

Ha elmegyek a brüsszeli ócskapiacra, biztos vagyok benne, hogy legalább tíz ázsiai tárgyat veszek, de van, hogy negyven-ötvenet. Ehhez türelem és szem kell, emellett akarat, ismeret, kapcsolat, és csak utolsósorban pénz. Jó példa erre egy aranyozott ezüsttál. Mindössze öt dollárba került, és kétszázötvenezer euróért, azaz hetven-nyolcvanmillió forintért el tudtam volna adni egy svájci alapítványnak. Helyette inkább Kambodzsának adományoztam.

Amikor megvette öt dollárért, tudta, hogy milyen értéket képvisel?

Volt róla fogalmam, és én vettem fel egyedül a földről, senki más.

Tehát az eladó nem tudta, mit árul?

Van úgy, hogy nem tudja, de ez egy sokszereplős játék. Az első kereskedő megvesz valamit tíz dollárért, eladja valakinek húszért, az továbbadja százért, tőle a vevő ezer dollárért veszi meg. Nem biztos, hogy az első három szint tudja, mit ad el, csak azt nézi, mennyi a haszna.

Hogyan vásárol régiségpiacon? Mutat lelkesedést, ha meglát egy értékes tárgyat?

Az embernek nem szabad megmutatnia, hogy mit lát. Úgy kell tennie, mintha nem tudná, mit fog a kezében, információt kell kérni róla. A piacon sosem szoktam elárulni, hogy mély ismereteim vannak az ázsiai műtárgyakról. Akik ismernek, tudják, ki vagyok, de sokan nem ismernek, és ott nem fedem fel a kilétemet. Van egy embertípus, amelyik ha vásárolni akar, leminősíti a tárgyat azért, hogy olcsón megszerezhesse. Én ezt nem csinálom, tisztelettel ás alázattal viseltetek a tárgyak iránt, hiszen azok egy kultúrának a megjelenülései. Aztán lehet vitatkozni az árról. Megtanultam Ázsiában, hogyan kell alkudni.

Egyszer egy interjújában beszélt arról, hogy Zamárdiból származú kisfiúként az első sakkmeccsén mennyire fontos volt önnek, hogy megnyerje a játékot és azzal bizonyítson. A vásárlásban is hasonlók hajtják?

Az esetek többségében nem, ez inkább csak akkor számít, amikor bonyolult művelet után jut az ember egy tárgyhoz. Persze minden tárgy megszerzése élmény, de nagyon tudatosan vásárolok cserére, jótékonysági árverésre, ajándékozásra, a gyűjteményem tematikus bővítésére.

Nemrég egymillió dolláros ajánlatott tett egy középkori, Kambodzsából származó kőszoborra, amelyet a New York-i Sotheby's aukciósház tavasszal árverésre szeretett volna bocsátani. Miután a szobrot illegálisan vitték ki az országból, a kambodzsai kormány vissza szeretné kapni, és ön vállalta, hogy megvásárolja és az országnak adományozza. Hol tart most ez az ügy?

A kambodzsai kormány felkérését követően tettem egy hivatalos ajánlatot, hogy megvásárolnám a szobrot, de az ajánlatomat a Sotheby's elutasította, ők a tárgy becsértékét két-hárommillió dollárra tették. A kulisszák mögött diplomáciai  és jogi csatározások zajlanak, azok kimenetelétől függ a következő lépés.

Magyarországnak mikor tervez adományozni valamilyen tárgyat?

Már megtettem. Én vásároltam meg azt a Stradivari-hegedűt, amelyet az egri érsekség vásárolt meg Velencében 1826 szeptemberében, és néhány évvel ezelőtt ismét felbukkant, különös módon. Száz évenként szokott előkerülni egy addig ismeretlen, ám regisztrált Stradivari-hegedű, és én ezt a kiváló hangszert Kokas Katalin, tehetséges és elismert hegedűművésznek adományoztam öt év használatra. De szó volt már arról is, hogy a szülővárosomban, Zamárdiban avar-kori múzeum létesüljön, és annak a létrehozását fogom támogatni.

Egy interjújában arról is beszélt, hogy mennyire szeret az unokájának mesélni. Miről? Délkelet-Ázsiáról?

Most még csak egyszerű történeteket mesélek, mert a lányunokám három éves, a fiú pedig egy.  De nagyon szeretném, ha valamelyik unokám ázsiai nyelveket tanulna, és ha van készsége, kedve és tehetsége, akkor orientalista lenne és idővel átvenné azt a kulturális örökséget, amit hátrahagyok a családnak.

Zelnik István

A műgyűjtő és diplomata Zamárdiból származik és a család barátjának, Sövény Aladár orientalistának a hatására már kamaszkorától kezdve érdeklődött Délkelet-Ázsia iránt. Osztrák nevelőnője volt és gyerekkorától kedve nyelveket tanult. Érettségi után felvették a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe, ahol akkor épp csak vietnámi szakon volt hely.

Diplomáciai pályáját 1975-ben, a hanoi magyar nagykövetségen kezdte, és 82-ig a térségben szolgált, ahonnan egy komoly trópusi betegség miatt kellett hazatérnie. Ezután került Brüsszelbe, ahol Magyarország integrációs előkészítésén dolgozott. Még a rendszerváltás előtt részt vett az Európai Integrációs Főosztály vezetésében, majd a strasbourgi magyar Európa tanácsi missziót alapította és vezette 1992-ig. Abban az évben tanácsadó céget alapított, amelyik hazai pártok és vállalatok felkérésére  integrációs stratégiákat nyújtott.

Tíz évvel később cégét áthelyezte Délkelet-Ázsiába, ahol már főként kutatással foglalkozott. Főbb kutatási területei: a X. századi khmer királyságnak, Koh Kernek a feltárása, közös programokon dolgozik Szingapúr és Vietnám régészeti intézetével, és Londonban is részt vesz a délkelet-ázsiai tanszék kutatásaiban. A 2000-es évek közepén létrehozta a Magyar Indokínai Társaságot, majd pedig a Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézetet, 2011-ben pedig megnyitotta a Délkelet-ázsiai Aranymúzeumot Budapesten. Legújabb terve a nagy, magyar orientalista kutatók munkásságának a bemutatása. Múzeumában időnként tárlatvezetéseket tart a látogatóknak.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

joogy élménybeszámolót írt
Régi autók
5 napja
joogy új galériát hozott létre
Régi autók
5 napja
joogy új galériát hozott létre
Vidéki élet
5 napja
joogy élménybeszámolót írt
Havannában jártunk....és vidéken
5 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.