» Távol

Nyolcszázszor kerülte meg a Földet

| | Nem érkezett még hozzászólás
Ron Akana, az Egyesült Államok leghosszabb ideje szolgáló légutas-kísérője, a régi szép időkre emlékezik. Kiderül, hogyan vált hosszú távú karrierré az, ami azelőtt elsősorban fiatal nőknek szánt átmeneti munka volt.

A United Airlines 618-as, Hawaiira tartó járatának utasait vidám, egy ősz hajú, bifokális szemüveget viselő légiutas-kísérő fogadja. A legtöbb utas a helye megtalálásával van elfoglalva, nem nagyon figyel a személyzetre. Pedig Ron Akanát nem lehet nem észrevenni - nem utolsósorban a zakója hajtókáját díszítő tizenegy hegyikristály kitűző miatt. Az elsőt munkába állásának tizedik évfordulójára kapta, utána pedig minden öt, repüléssel eltöltött év után egyet.

Akana ugyanis 63 évet dolgozott stewardként, és ezalatt 32 millió kilométert repült, ami annyi, mintha nyolcszázszor megkerülte volna a Földet, vagy negyvenszer oda-vissza megtette volna a Föld-Hold távolságot. Bár pontos nyilvántartást senki sem vezet, széles körben úgy tartják, hogy ő az Egyesült Államok leghosszabb ideje dolgozó légiutas-kísérője.

Idősödő utaskísérők

A 83 éves férfi a kezdetektől fogva szinte mindent látott, ami a repüléssel kapcsolatos, és tanúja volt annak, ahogy egy valaha csillogó, a fiatalsággal összekapcsolt foglalkozás őszbe hajló üstökű emberek munkájává vált. Ma már az Egyesült Államok durván 110 ezer légiutas-kísérőjének mintegy 40 százaléka 50 éves vagy annál idősebb. A 34 évesek és annál fiatalabbak aránya mindössze 18 százalék.

Míg sok kollégája idős kora ellenére azért repül, mert kénytelen rá, Akana állítja, hogy nem csupán a pénz miatt dolgozik. Bár miután betöltötte a 70. életévét, egy ideig a legjobban fizetett stewardja volt a United Airlines-nak: évi 106 ezer dollárt keresett.

Akana évtizedek óta hűséges alkalmazottja a légitársaságnak, de egy ideje már gondol arra, hogy nyugalomba vonul. Elismerte, hogy kezd lassulni egy kicsit. Tavaly térdműtétje volt, és tisztában van azzal, hogy a csontjai, ízületei nem lesznek fiatalabbak. "Kezdem érezni a dolgot. Öregebb vagyok, mint a legtöbben azok közül, akiknek a fedélzeten segítek" - fogalmazott.

A régi szép idők

Akana 21 éves volt, amikor 1949-ben jelentkezett a United által meghirdetett utaskísérői állásra. Abban az időben a Boeing Stratocruiser – egy négy légcsavaros gép - számított a repülőgépek királyának. A kontinens és a szigetek közti utat 10 óra alatt tette meg, ami nagyjából a duplája a jelenlegi repülési időnek. Ülései mind első osztályúak voltak, és még lakosztályok is voltak a gépen.

Az utasok akkor még figyelmet fordítottak az öltözködésükre. "Minden férfi öltönyt és nyakkendőt viselt. A nők mindig a legújabb divat szerint öltöztek. Nem fordult elő, hogy valaki papucsban szállt volna a gépre" - elevenítette fel emlékeit Akana. Gyakran fordultak meg hírességek az utasok között. Akana még Frank Sinatrával is repült. Nem volt azonban minden kellemes, akkoriban például cigarettafüst töltötte meg az utasteret.

Mára az utaskísérők munkája megváltozott, és mint Akana rámutatott, a kiszolgálás ma már nem olyan fontos, mint régen. "A fő hangsúly ma már a biztonsági intézkedésekre esik" - konstatálta.

Szigorú szabályok anno

Évtizedekkel ezelőtt a légitársaságok foglalkoztatási politikája megkövetelte, hogy az utaskísérők fiatalok legyenek. A stewardesseknek 32 éves korukban kötelező volt visszavonulniuk. Ha férjhez mentek vagy terhesek lettek, azonnal abba kellett hagyniuk a munkát. A stewardess Elizabeth Ann Abersole-nak, például azonnal meg kellett válnia a repüléstől amikor Akana feleségül vette.

Egy 1966-os álláshirdetés a következőképpen foglalta össze, hogy milyennek kell lennie egy légikisasszonynak: felsőfokú végzettségűnek, egyedül állónak, 20 évesnek, 157 és 175 centiméter közötti magasnak, 47-61 kilónak és szemüveg nélkül is jól látónak. A stewardokkal szemben nem voltak ilyen szigorúak az előírások.

A következő évben, 1964-ben érvénybe lépett az amerikai emberi jogi törvény, de csak évekkel később, a légitársaságok ellen benyújtott számtalan kereset után változtak meg a foglalkoztatási szabályok, és vált hosszú távú karrierré az, ami azelőtt elsősorban fiatal nőknek szánt átmeneti munka volt. Akana lánya, Jean, aki ugyanabban az évben született, ma már 22 évi munkaviszonyt maga mögött tudó veterán utaskísérője a Unitednak.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
5 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
5 napja
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
10 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
15 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.