Magyar lovas expedíció indult Iránba

Kazahsztán fővárosába, Asztanába, majd onnan Iránba tart az a napokban indult expedíció, melynek tagjai közel fél éven át mintegy 7000 kilométert tesznek meg lóháton szkíta és hun, valamint magyar és kun vonulási területeket érintve, sok helyen követve a Selyemút vonalát.

A hét országon átívelő expedíció végcélja Irán, az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány lovas csapatát Bencze István, az expedíció vezetője mellett Chemez Farkas és Béres Sándor néprajzkutatók alkotják. A három hagyományőrző az egész túra alatt korhű ruházatot visel, naponta 30-50 kilométeres távokat tesz meg, írja az MTI. A szkíta-hun időktől a honfoglalás korszakán át egészen az 1848-49-es szabadságharcig terjedő történelmi időszakokból választják ki öltözetüket és ehhez illő fegyverzetüket, melyeket szakértők és kézműves mesterek készítettek számukra.

Chemez Farkas néprajzkutató, az Eurázsiai Történelmi Lovasút 2012. elnevezésű expedíció tagja igazít nyeregtáskáján Karcag határában.Fotó: Bugány János / MTI



A közel két esztendeje szerveződő és több mint 5 hónaposra tervezett Eurázsiai Történelmi Lovasút résztvevői Románián, Ukrajnán, Grúzián és Azerbajdzsánon keresztülhaladva a tervek szerint július elején érnek a nyolchetes kazah szakasz végére, a fővárosba: Asztanába. Itt a csapat részt vesz a Kunszövetség által korábban tiszteletbeli örökös kunkapitánnyá választott Nurszultan Nazarbajev kazah köztársasági elnök születésnapi ünnepségén.

Asztanából Teheránba repülnek, majd további öt héten át lovagolnak egészen Shirázig. Az út történelmi jellege miatt a csapat szkíta és hun, valamint magyar- és kun-vonulási területeken halad végig, sokszor követve a Selyemút vonalát, írja az MTI.

A magyar csapat a hazai és romániai szakaszt saját lovakkal teszi meg. Mivel a négylábúak határokon történő átjuttatása komoly nehézségekbe ütközne, így a távolabbi országokban helyben, vendéglátóik segítségével tesznek szert lovakra.

Bencze István expedícióvezető lovagol az Eurázsiai Történelmi Lovasút 2012. elnevezésű expedíció élén Karcag határában.

Fotó: Bugány János / MTI



Az expedícióvezető hangsúlyozta: zarándoklatukkal szeretnék felhívni a figyelmet a magyar, hun, szkíta és kipcsak népek közötti ősi, rokoni kapcsolatra, és ezzel erősíteni az eurázsiai kultúrszövetséget. Fontosnak tartják a közös gyökerek kutatását és tudatosítását, valamint azt, hogy ezek a népek megismerjék egymás kultúráját és szorosabbra fűzzék jelenlegi kötelékeiket. Emellett Magyarország népszerűsítése érdekében körülbelül 60 településen szerveznek hazánk történelmét és jelenét bemutató dia-, illetve filmvetítéseket, valamint több alkalommal tartanak lovas harcászati előadásokat.

Bencze István szerint az út lehetőséget teremt etnográfiai és írástörténeti kutatásokra, melyek keretében egyes településeken interjúkat készítenek a gazdálkodás és pásztorkodás aktuális helyzetéről, illetve rögzítik saját megfigyeléseiket. Az írástörténeti adatgyűjtéssel pedig bepillantást szeretnének nyerni a térség kutatásának legújabb eredményeibe, illetve igyekeznek szakmai kapcsolatokat kiépíteni a jelenkori kutatókkal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek