» Távol

Szovjet hadihajóból luxushotel

| | Nem érkezett még hozzászólás
Szovjet hadihajóból, vagy dél-afrikai utasszállító repülőből átalakított hotelben pihenne szívesebben? Olcsóbb alternatíva lehet egy svéd repülőgép-hostel is.

Kínában egy volt szovjet hadihajóból alakították ki a világ első luxus repülőgép-anyahajó hoteljét. A Kijev nevű hajó a nyolcvanas években a szovjet haditengerészet büszkesége volt, majd egy kínai cég 2000-ben megvásárolta azt. Az azóta eltelt évek során a Kijevből világszínvonalú hajó-hotelt lett, 148 szobával, két elnöki lakosztállyal, három vip szobával és 137 standard szobával, amihez persze kiváló fine dining étterem is dukált. A hajó Tianjin kikötőjében áll, és bár utazni nem lehet vele, a különleges szállások szerelmeseinek egészen biztosan így is bejön majd. A hotel január végétől fogad látogatókat.

Ha valakinek nem tetszene az ötlet, hogy egy háborús ereklyén pihengessen, mégis furcsa vonzalom fűzi a járművekből eszkábált hotelekhez, Stockholmban, illetve a melegebb éghajlatra vágyóknak pedig Costa Ricán van a helye. Mindkét helyen különleges repülőgép-hoteleket találunk. Előbbi az Arlanda reptéren, Jumbo Stay Hostel néven működik, és egy Boeing 747-200-asból került kialakításra. 29 szobával rendelkezik, a legmenőbbet a pilótafülkében találjuk. A fedélzeten étterem is van, ahol a reggelit hajnali 3-tól szolgálják fel, hogy az is jóllakjon, aki egy korai járatra várakozik a hostelben.

A Costa Ricán, a Manuel Antonio Nemzeti Park mellet található Costa Verde Resort egyik lakosztálya pedig valaha egy 1965-ös Boeing 727-es volt. A gépet korábban Dél-Afrikában utasszállítóként használták, most egy két hálószobás lakosztály található benne, az esőerdő szélén, óceánra néző kilátással. Valahogy békésebben hangzik, mint egy volt szovjet hadihajón ringatózni, nem?

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
5 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
5 napja
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
10 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
15 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.