» Távol

Víz alatti szobák a világ legfurább kikötői hoteljében

| | 7 komment
A Stockholmtól 100 km-re nyugatra fekvő Västerås (ejtsd: Veszterósz) nevű kisváros nem éppen egy turistamágnes. Első pillantásra steril-modern iparvárosnak tűnik, de meglepően sok csodát rejt, régit is, modernt is, posztmodernt is. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Mälaren (ejtsd: Melaren) tóba épített Ooops Hotell (igen, svédül két l-lel van a hotel), is, mely víz alatti szobákat kínál.

A létesítmény gazdája egy helyi lakos, bizonyos Mikael Genberg, aki a hagyományos, bordó falú svéd faházikó újraértelmezésével alakít ki meghökkentő szálláshelyeket. Az Ooops Hotell például Västerås kikötőjében épült, egy stég végében, a tóba. Úgy néz ki, mintha elárasztotta volna valami árvíz, de nem, ez direkt ilyen. A földszint szinte teljesen a víz alatt van, a tetőtér teraszáról egy rövid fürdőlépcsőn lehet lemászni a vízbe, a Mälarenben ugyanis jókat lehet fürdeni nyáron.

Így decemberben a tónak már rég be kellett volna fagynia, és vagy egy méter hónak kéne lennie a jégen, de soha nem volt még ilyen enyhe télkezdet errefelé, mint idén. Az Ooops Hotell ennek ellenére természetesen rég lezárta már a 2011-es szezont, tehát most esélyünk sem volt kipróbálni vagy belülről megnézni. Volt már hó egyébként idén Västeråsban, de mindig új, enyhe léghullámok érkeztek, és ami hó eddig volt, az elolvadt.

Mikael Genberg website-járól kiderül, hogy az Ooops Hotell egy művészinek is tekinthető sorozat része. Van egy ugyanilyen kis svéd faház a kikötő és a városháza közötti parkban is, de az egyik hatalmas, ősöreg fa ágai közt, 13 méter magasan. Ebbe a Hackspett (harkály) Hotellbe kötélhágcsón kell felkapaszkodnia a vendégeknek. A tó kellős közepén pedig egy olyan szállója van Genbergnek, ami teljes egészében vízalatti. A Hotell Utter (vidra) Inn lakosztálya 3 méterrel van a vízfelszín alatt, de hollétét természetesen jelzi egy stég: egy ugyanilyen bordó házikóval, csak kicsiben. Abból kell lemászni a tulajdonképpeni szállodai szobába.

Mikael Genberg azonban nemcsak Västeråson belül terjeszkedik: a következő bordó faházat a Holdon szeretné létesíteni. A projekt blogjáért katt ide.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
3 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
3 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.