Szemet kápráztatóan csillogó koronák, felbecsülhetetlen értékű gyémánt diadémok, türkiz, zafír, smaragd díszítésű étkészletek, fegyverek, melltűk, és elképesztő látványt nyújtó drágakő-berakásos földgömbök. Olyan mennyiségű kincs, amit az ember szeme, agya fel sem tud fogni, amikor elé tárul. Ez a hatalmas kincs egy olyan ország koronaékszer gyűjteménye, ami elsőre senkinek sem jutna eszébe.
Egy filmvászonra kívánkozó gyűjtemény
Számtalan izgalmas bank- vagy ékszerrablásról szóló filmet tudnánk felsorolni, legyen szó az Olasz melóról, az Ocean's trilógiáról, vagy a Poirot-féle Ékszerrablás a Grand Metropolitanben című klasszikusról. Pedig a valóság gyakran még izgalmasabb témákat is tudna kínálni.
Most egy olyan felbecsülhetetlen értékű és különleges ékszergyűjteményt mutatunk be, amelynek kirablását ha egyszer valakinek eszébe jutna filmvászonra vinni (a valóságban nyilván senkinek sem javasoljuk), még olyan túszmentő akciófilmekkel is kombinálhatnák a sztorit, mint mondjuk Ben Affleck Oscar-díjas filmje, Az Argo-akció.
Mert hogy ez az elképzelhetetlenül értékes, szemet kápráztató kincsgyűjtemény – és ez esetben most a szuperlatívusz használata sem véletlen – egy olyan helyen található, ami senkinek sem jutna eszébe. Ez a kollekció – melynek tényleges értéke nem ismert, bár egy 1897-es becslés szerint az akkor 5 millió fontot (24,5 milliárd Ft) érő gyűjtemény mai értéke 500 millió font (247 milliárd Ft) lehet – egy egész ország nemzeti monetáris rendszerének, valuta tartalékának alapja. Valóban filmvászonra kívánkozó gyűjtemény, persze szigorúan csak kulturális céllal!
A világ leglenyűgözőbb koronaékszerei
Az augusztusi hőségben megadóan nyeltem a port, a szmogot, az ősrégi Paykanok kipufogó bűzét a főváros tágas sugárútján álló Központi Bank tömbje mellett, míg a többiek bementek megnézni az ékszergyűjteményt a szomszédos trezorba. Engem soha nem érdekeltek az efféle csecsbecsék, földi hívságok, és bár fillérekbe került a belépő, inkább a platánfák árnyékában akartam megvárni a többieket. Mondanom sem kell, tíz perc után inkább megadtam magam. A teheráni fullasztó hőség elviselhetetlen volt.
Az Iráni Központi Bankhoz tartozó Nemzeti Ékszerkincstár egy viszonylag kicsi épületben kapott helyet a banképület mellett a perzsa poétáról, Firdausziról elnevezett utcában, azonban akkora és olyan vastag, elektronikusan nyitható és zárható ajtó őrzi a kincseket, hogy azon még a hőség sem jut át az egyébként is légkondicionált termekbe. Ez volt az egyetlen ok, amiért bementem. Aztán leesett az állam az ámulattól.
Az iráni nemzeti ékszergyűjtemény legnagyobb része a Szafavidák és az Afsharidák – két perzsa uralkodó dinasztia – idején került Iránba, vagyis 1502 és 1719 között, illetve 1736 és 1796 között, amikor Perzsia a térség valódi nagyhatalmának számított. Különösen a szafavida Abbas sah járt elöl a drágakövekből és ékszerekből álló felbecsülhetetlen értékű kincstár összeállításában. De 1719-ben az afgánok megtámadták az országot, kirabolták az akkori fővárost, Iszfahánt, és magukkal vitték a koronaékszereket.
1729-re Nadir perzsa sahnak, az Afsharida-dinasztia megalapítójának sikerült kiűznie Iránból az afgánokat, majd 1738-ban megindította saját hadjáratát azzal a céllal, hogy visszaszerezze a kincseket. Elfoglalta Kandahárt és Kabult, majd az észak-indiai fejedelemségeket, végül pedig Delhit is. Bár az ékszereknek csak egy részét találta meg, ezúttal újabb darabokkal tudta bővíteni kollekcióját. Ekkor került a gyűjteménybe a négy legértékesebb darab is, melyből három ma is az iráni koronaékszerek között látható.
Természetesen a perzsa uralkodók már a legkorábbi időktől fogva vonzódtak a drága királyi ékszerek iránt, az akhaimenida királyi udvar (Kr. e. VII. századtól Kr. e. 329-ig), majd a szászánida királyok (Kr. u. 224-651), különösen Khosrow Parviz kincsei pedig mitikusak voltak. Ugyanakkor a korai időszak királyi udvaraiban fellelhető ékszerek minőségéről nem sokat lehet tudni. Kizárólag a Szafavida-dinasztia ékszereire vonatkozóan maradtak fenn használható információk, melyek túlnyomórészt külföldi turisták, például Anthony Jenkins, John Baptist Tavernier, Knight Chardin, a Shirley testvérek és George Minvaring útleírásaiból származnak.
A legértékesebb darabok
A híres Pávatrón – mely a trezor elülső helyiségében, közvetlenül a bejárat után van kiállítva – lenyűgöző méretéről, és a hátát díszítő pávákról vált ismertté. A díványnak is beillő ülőalkalmatosságot eredetileg a mogul uralkodó, Shah Jahan, a Taj Mahal építtetője készíttette 1735-39 között, és a Delhi Vörös Erődben helyezték el uralkodói kihallgatások céljára, amíg Nadir sah magával nem vitte.
A Samaria spinell egy 500 karátos (100 g) spinell drágakő, amely a maga nemében a legnagyobb a világon. Nasszer al-Din, Kadzsar sah udvari orvosának naplóbejegyzése szerint az uralkodó azt mondta az orvosnak, hogy a kő egykor annak a bibliai aranyborjúnak a nyakát díszítette, amelyet állítólag a zsidók készítettek, miközben Mózes megkapta az Úrtól a Tízparancsolatot.
A gyönyörű Darya-e Noor, vagyis a „Fény tengere" elnevezésű halvány rózsaszín gyémánt – mely az egyik legritkább színváltozat e drágakövek között – a világ egyik legnagyobb csiszolt gyémántja, becslések szerint 182 karátos (36 g). Mellesleg a gyönyörű Darya-e Noor olyan szerényen lapult az egyik tárló bal alsó sarkában, hogy léptemben csak a szemem sarkából vettem észre, így majdnem elmentem mellette. A gyémánttörténet e felbecsülhetetlen darabja egyébként a híres indiai Kollur bányából, Golcandából származik, és a legenda szerint egykor a Pávatrón egyik „pávaszeme" lehetett.
Végezetül pedig ekkor került a perzsák kezébe a világ leghíresebb gyémántja, a Koh-i Noor is, amely azóta az Egyesült Királyság koronaékszereinek prominens darabja. A 105,6 karát (21,12 g) súlyú ékkő a világ egyik legnagyobb csiszolt gyémántja, mely Nadir sah kincstárának kifosztása után a második angol-szikh háborún, majd a Brit Kelet-indiai Társaságnak Pandzsáb 1849-es annektálásán keresztül került Viktória királynő tulajdonába.
Újabb és újabb kincsek
Persze igazságtalan lenne azt mondani, hogy mindezek a kincsek csakis más országok és uralkodók kifosztásán keresztül, hadizsákmányként kerültek volna a perzsa udvarba. A kincstárban őrzött drágakövek és ékszerek ugyanis különféle forrásokból származtak, így például az előző uralkodók hagyatékából, Khorasan és Turkesztán bányáiból kinyert drágakövekként, a Perzsa-öbölben kifogott gyöngyszemekként, külföldi uralkodók által küldött ajándékokként.
Számos darab vásárlás útján került az iszfaháni kincstárba (A Szafavidák idején Iszfahán volt Perzsia fővárosa). A szafavida királyok követei Indiába, az Oszmán Birodalomba és az európai országokba, így Olaszországba és Franciaországba is elutaztak, hogy értékes ékszereket vásároljanak.
Ugyanakkor maga Nadir sah is bőségesen ajándékozott ékszereket „kollégáinak", így kapott perzsa ékszereket II. Mahmud oszmán szultán, Erzsébet orosz cárnő, és Abolfeiz Khan buharai uralkodó is, sőt, hadserege tagjai között is osztogatta az ékszereket. Meggyilkolása után az uralkodói kincstárat ismét kifosztották. A kadzsar sah, Agha Mohammad Khan kezdte el visszaszerezni az Afsharida kincstár egyes részeit. Agha Mohammad Khan volt az első uralkodó Nadir Shah után, aki elhatározta, hogy védelemben részesíti az iráni kincstárat.
Koronák, kardok, földgömbök
Így ma az ékszertárban olyan további csodák is láthatók, mint Nadir sah gyémánt hüvelyborítású kardja, a Noor-ul-Ain (annyi mint „a szem fénye") nevezetű rózsaszín gyémánt, amely az azonos nevű tiara központi éke, s amely feltehetően a Darya-e Noor „testvér gyémántja" lehet, egykor mindkettő egy nagyobb gyémánt, a Great Table Diamont része volt, míg ketté nem vágták.
A Noor-ul-Ain tiarát Farah Pahlavi császárnő Mohammad Mohammad Reza Pahlavi sahhal 1958-ban kötött esküvőjére készítették. A modern tervezésű, 2 kilogramm súlyú tiara – amelyet 324 rózsaszín, sárga és fehér gyémánttal és platinával díszítettek – Harry Winston alkotása.
A koronák közül a vörös bársonyból, több ezer drágakő, 1800 gyöngy 300 smaragd, és 1800 rubin felhasználásával készült Kiani korona a kadzsar sahok (1785-1925) hagyományos koronázási darabja volt. Tervezése az első kadzsar uralkodóhoz, Agha Mohammad Khan-hoz köthető.
Reza Shah, a Pahlavi-dinasztia alapítója végül saját Pahlavi-koronát terveztetett, de a Kiani korona is jelen volt 1926-os koronázásakor. A 3380 gyémánttal (összesen 1144 karát) díszített Pahlavi-korona formája a III-VII. század között uralkodó szaszanida királyok jellegzetes királyi fejfedőjének formáját és stílusát követi, ezzel mintegy legitimizálva uralmát a katonatisztből lett uralkodónak.
Mind közül talán az a földgömb a legkülönlegesebb darab, amelyet Nászer ad-Din sah – a hetyke bajuszkájáról elhíresült, férfias arcvonású perzsa hercegnő édesapja – készíttetett azokból az ékkövekből, melyek lajstromba vétel nélkül, számolatlanul hevertek a perzsa kincstárban.
Maga a földgömb nagyjából 1 méter magas, több mint 34 kilogramm tömör aranyból és több mint 51 000 gyémánt, smaragd, rubin és zafír felhasználásával készült. A kontinenseket rubinokból és spinellekből, az óceánokat smaragdból, a fővárosokat pedig gyémántból rakták ki.
Reza Shah Pahlavi uralkodása alatt és az iráni parlament által 1937. november 16-án elfogadott törvény értelmében a királyi kincstár jelentős részét az Iráni Nemzeti Bank, a Melli Bank felügyelete alá vonták, hogy a bank pénzügyi alapját megerősítsék. 1960 januárjában Mohammad Reza Shah uralkodása alatt a gyűjtemény az újonnan alapított Központi Bankhoz került.
Az iszlám forradalom 1979-es győzelmét követően a Pahlavi-dinasztia királyi gyűjteménye és néhány egyéb darab is a Központi Bank kincstárába került. Azóta nevezik a gyűjteményt a Nemzeti Iráni Ékszerek Kincstárának.