Heti programajánló forraltbor-főző versennyel és gumimacikkal

Gyerekkel vagy anélkül, de nem fogunk unatkozni a héten. A Csodák Palotája, a Miniversum és a debreceni Agóra is izgalmas programokkal vár. A Himnusszal egy napon született Cseh Tamásról is több helyen emlékeznek, és kipróbálhatjuk magunkat téli túrázással a Pilisben és a Dráva mentén is.

Nehezen indul a hét, vagy esetleg megfogadtuk, hogy ezentúl a hétköznapokat is izgalmasabbá tesszük? Bőven lesz mit csinálnunk a héten: akár a kultúrának szeretnénk áldozni, – elvégre január 22-e a Magyar Kultúra Napja –, vagy mindenünk a játék, esetleg a túrázás.

Programok családoknak, és játékos kedvű felnőtteknek

Első megállónk Csepel, ahol a Szent Imre téren igazi különlegesség vár ránk: az ország első jégfolyosója – írja a Kulturaonline.hu. A két és fél méter széles, 150 méter hosszú pályán két csúszás közt kürtőskaláccsal és a forró italokkal töltődhetünk fel.

Nem csak gyerekeket várnak a logikai játékokkal a Csodák Palotájában
Galéria: Programajánló január
Fotó: Csodák Palotája / Facebook

Ha nem bírjuk a hideget, akkor egész héten vár minket a Csodák Palotája. Az Ördöglakatok hete című programsorozat január 16-án, vagyis ma indul, és január 22. vasárnapig várja a logikai játékok kedvelőit. „Szétszedted az ördöglakatodat és nem tudod összerakni? Hozd el hozzánk, mi segítünk!" – ígérik a szervezők. Több mint száz játék vár ránk könnyűtől a mester szintig, ha pedig elfáradtunk, több látványos kísérletbemutatót nézhetünk meg. A program nem feláras, normál belépőjeggyel látogatható. További infóért katt ide.

Diafilmek délutánja a Klebelsberg Kultúrkúriában: „Újra leperegnek a klasszikus mesék, népmesék és a régi tévés sorozatok, egyéb kedvelt diafilmek képei. Emellett kalandregények feldolgozásai, indiántörténetek és a kötelező olvasmányok feldolgozásai is láthatók a nagyobbaknak szóló dia irodalmi beavató műhelyben. A meséket felolvassa Szalay Kriszta és Cserna Antal színművész, aki a nagyobbaknak egy izgalmas, játékos "dia irodalomórát" is tart."

Ugyanitt, a Kultúrkúriában a nagyobbakat várja mindennap, egészen február 12-ig a Tóth József Füles reklámplakátjait bemutató kiállítás. Egy generáció nőtt fel a reklámzseni plakátjain: aki akkortájt gyerekeskedett, biztosan emlékszik a Traubi és a Casco reklámjaira a 80-as évekből. A fiatalabbak is garantáltan jól fognak mulatni.

A Miniversum farsangi készülődéssel vár bennünket a január 21 és 22-én. A kézműves foglalkozások mellett lesz kincskereső játék és digitális vonatozás iPaddel is. Nagyobb gyerekek (14 éves kor felett) január 20. péntek és január 21. szombat este 4-8 fős csoportban interaktív, nyomozós játékban vehetnek részt Gyilkosság az Orient Expresszen, 2900 forintos díj ellenében. További infót itt találunk.

Irány a Balaton!

Ha lemaradtunk a múlt hétvégi korcsolyázásról, ne búsuljunk, mert a balatonföldvári jégfesztivál az időjárásra való tekintettel elmaradt, és csak 21-én kerül megrendezésre.

Ha nem érezzük magunkat ennyire sportosnak (esetleg az időjárás megint keresztbehúzza egy enyhüléssel a számításokat), ruccanjunk át a túlsó partra, és vegyünk részt egy reformkori forraltboros sétán Balatonfüreden a városközpontban 11 órától. Egészen 1825-ig repítenek vissza bennünket az időben, ígérik a szervezők. Ha érdekli a program, kattintson ide.

Tudták, hogy Keszthelyen Cadillac-múzeum működik? Ha már hét közben is programra vágyunk a Balatonnál, de eleget néztük a gyönyörű tájat, keressük fel bátran, mert hétfőtől-szombatig nyitva van, és mindent megtudhatunk a márka történelméről, illetve azokról a sztárokról, akik ilyennel jártak – többek között azt, hogy Woody Allen csak arra emlékezett egyik esküvőjéről, hogy Cadillacben ültek.

Keleti országrész

A forralt bor és a tepertő lesznek a sztárjai a január 21-én és 22-én Miskolcon megrendezett fesztiválnak. A görömbölyi pincesoron szombat reggel kezdődik a forraltbor-készítő verseny, melynek eredményhirdetése a 15 órakor kezdődő Irigy Hónaljmirigy koncert után várható. Vasárnap délután a programsorozat nyitott pincékkel, borkóstolással zárul.

Környezettudományi előadásokkal vár minket már hét közben is a debreceni Agóra tudományos élményközpont. A gumimacik rajongóit várják január 21-én: a 10.30-kor kezdődő foglalkozáson 5 éves kor felett bárki részt vehet, és bár megenni ezúttal nem lehet a gumimacikat, viszont látványos kísérleteket tekinthetünk meg a főszereplésükkel.

A Pilisben minden évszakban jó túrázni - Nézze meg galériánkat!
Galéria: Programajánló január
Fotó: Marc / Indafotó

A magyar kultúra napja jegyében

Január 22-én több helyen is megemlékeznek a jeles napról. A Veszprémben szerdán, január 18-án kezdődő programsorozat a zene, az irodalom és a színházművészet jegyében zajlik majd. Elsősorban a Hangvilla és Agóra rendezvényközpontok adnak majd helyet Szabó T. Anna, Dragomán György, Grecsó Krisztián és mások estjeinek. A sorozatot hétfő este Cseh Tamás emlékest zárja, ahol a Vodku és fiai együttes játsszák majd a művész és mások dalait.

A fentebb már említett debreceni Agórában ez a nap, január 22-e a magyar feltalálókat élteti, melynek során a legújabb magyar találmányokkal is megismerkedhetünk: pl. a FLIKE repülő biciklivel. A programokon az Agórába szóló jeggyel lehet részt venni.

Ha komolyodni szeretnénk, a MÜPA a Budapesti Fesztiválzenekarral karöltve Brahms-maratonnal készül január 22-ére. A programsorozat 10.30-kor kezdődik és 21 órakor egy meglepetéskoncerttel zárul. Jegyárak 990 forinttól. Itt tudhat meg erről többet.

+1: Az igazán bevállalósaknak

Cseh Tamás élménytúrára vár bennünket szombaton a Zöldgömb Sportklub, melynek apropója a művész születésnapja. A 14 kilométeres túra Pomázról indul reggel 8 órakor, és ide is ér vissza. Online előnevezhetünk, és az itinert is letölthetjük a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján.

Hasonló távval, de nehezebb terepen túrázhatunk a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. Rajt a drávasztárai kikötőből 10-kor, 500 forint nevezési díj ellenében. Az útvonal érdekessége, hogy olyan tájakat is bejárhatunk most, amelyeket nyáron a magasabb vízállás nem tenne lehetővé.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek