Kastélypiknik, utcabál, dűlőfutás: csak győzzön választani a hétvége programjaiból

Április 23-24-én hétvégén kis túlzással csak az nem vesz részt valamilyen tömegrendezvényen, aki nem hagyja el a lakását. Felvonulások a fővárosban, futóversenyek és kirándulások vidéken, piknikezés a kastélykertekben.

 

Népünnepélyek Budapesten

 

Ezen a hétvégén ki sem kell tennie a lábát a fővárosból, ha valami izgalmas közösségi élményre vágyik. Egyszerűen csak menjen ki az utcára, és sodródjon az eseményekkel! Április 23-án, szombaton tartják ugyanis az I Bike Budapest megmozdulást, melynek célja, hogy egy napig üljön mindenki kerékpárra akkor is, ha hétköznap nem tesz így, és pár órára nézze meg milyen lehet az élhető, kerékpárbarát főváros. További részletek itt.

Vasárnap pedig egész napos utcabálon bulizhat, és csak a Népszínház utcáig kell elmennie. A Népszínház Karneválon a környék ízeivel és dallamaival, művészeivel, aktív civiljeivel és gyerekprogramokkal várják a résztvevőket, és igazi népünnepélyt varázsolnak, ami egy felvonulással kezdődik (indulás a Blaha Lujza térről 14 órakor), lesz főzés, foci, tehetségkutató, tánctanítás – a „fellépők" pedig a környéken élők s maguk a résztvevők.

 

Futóversenyek Kesztölctől Szegedig

 

Bringázás és felvonulás helyett szívesebben futna? A Pilisben, Kesztölcön április 23-án szombaton barátságos futónapot tartanak. "Terepfutás, félmaraton, gyerekek faluköre, üstben főtt ebéd, egyedi pólók és kerámia medálok, családias hangulat" - ígérik a szervezők. A 400 méteres ovis futástól a komoly félmaratonig több távból lehet választani, minden további infó itt. Szegeden pedig április 24-én, vasárnap az Árkád Futófesztiválon hódolhat szenvedélyének.

 

Borozzon futócuccban, vagy ötcsillagos szállodában!

 

A hétvége legnagyobb boros rendezvényei eléggé eltérő körülmények között zajlanak majd. Akár elegáns, ötcsillagos szállodában kortyolgatna, akár a pincék mélyén, futócuccban venne részt kötetlen kóstoláson, ezen a hétvégén nem fog csalódni.

 

Fotó: Palkonyai Dűlőfutás

A 2. Palkonyai Dűlőfutásra április 23-án kerül sor. Ha már nem kezdő futó, és bevállalja a 9,9 km-es, illetve a 19 km-es távot, készüljön fel arra is, hogy több száz méteres szintkülönbséget kell leküzdeni. Az útvonalak a szőlők közti dűlőutakon és részben az országos kéktúra vonalát követve a Villányi-hegység gerincén vezetnek. A palkonyai Hárságyi, Haraszti, Mokos, Mayer Róbert, valamint a Suta pince és a kisharsányi Vylyan pincészet – jóvoltából útközben és a célban is frissítők várják a futókat. A verseny után, a 'Lassulj be' program keretében, a pincék különleges borokkal, majd a DIP Trio koncertjével, sötétedéskor fényfestéssel várják a sportolókat, akik egyúttal egy tombolasorsoláson is részt vesznek.

Eközben a Corinthia Budapest Hotelben több mint hetven Kárpát-medencei pincészet kékfrankosait lehet megkóstolni április 23-án a Kékfrankos Április Nagykóstolón. A rendezvény mesterkurzusokkal és Prémium Bikavér teremmel is várja a közönséget. A sétáló kóstolón megismerhetők lesznek a kékfrankos legfontosabb hazai termőhelyei és stílusai: többek között a Heimann Családi Birtok, a Vida Családi Borbirtok, Kovács Nimród Winery és a Thummerer Pince, a Weninger Pincészet, a Vylyan, a Csobánci Bormanufaktúra, a Homola Pince és a Konyári Pincészet érkezik a rendezvényre, ahol ifjabb Lőrincz György a nagy bikavérek mellett néhány fajtabort is bemutat kereskedelmi forgalomban nem elérhető palackjaik közül. A szervezők a business casualt jelölték meg dress code-nak.

 

Piknikezzen kastélyban!

 

A Magyar Turizmus Zrt. első alkalommal hirdette meg a Kóstolj bele a tavaszba! háromnapos hétvégi akcióját, amely három különleges napot is összefog. Ilyen az Európa-szerte a tavasz kezdetének tartott Szent György-nap - amikor először hajtották ki az állatokat a legelőre -, a Föld napja nemzetközi rendezvény és a Szent György-napi szokásokhoz szorosan kapcsolódó Tájházak napja. Ezekhez kapcsolódva tematikus programokkal, szabadtéri eseményekkel egybekötött gasztronómiai élményeket kínálnak országszerte április 22. és 24. között.

 

Fotó: Siroki Tájház - Magyar Turizmus Zrt.

A siroki Barlangvárban április 23-24-én rendhagyó tárlatvezetések és nyalánkságok várják az érdeklődőket, akik a vári népek titkos méhészete nyomába eredhetnek, majd a tájházban mátrai mézet, mézes süteményeket, mézes borokat kóstolhatnak és vásárolhatnak. A dégi Festetics-kastély felújított parkjában piknikezéssel egybekötött rendhagyó vezetésen vehetnek részt a látogatók április 23-án és 24-én, ahol a séta során felidézik, milyen volt a kastélypark a régi időkben, a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban pedig a kastély komornája fogadja a látogatókat, akik a grófi család egyik kedvenc csemegéjét is megkóstolhatják. Vasárnap délután „Ízes élet" című szakácskönyvéhez kapcsolódóan Nádasdy Borbála grófnő mesél a boldog gyermekkor ízeiről, ételeiről, étkezési szokásairól és családi hagyományairól.

 

Tudjon meg többet Shakespeare titkairól!

 

1616. április 23-án hunyt el William Shakespeare, legalábbis a reneszánsz korban használatos Julianus-naptár szerint. halálának 400. évfordulóján, április 23-a szombaton emlékkonferenciát tart a szegedi REÖK, különböző egyetemekről meghívott szakértők részvételével. A program jubileumhoz is kapcsolódik: idén 85 éves a Szabadtéri, amely hosszú évek után tavaly nagy sikerrel mutatott be Shakespeare-művet a Dóm téri színpadon.

Délelőtt többek között az ELTE-BTK angol nyelvészeti tanszékén oktató Nádasdy Ádám író-műfordító tart előadást, Spiró György is, aki a III. Richárdot elemzi majd. (Nádasdy Ádám Dante Isteni színjátékának nemrégiben elkészült új fordítását április 28-án, csütörtökön 17 órakor, szintén a REÖK-ben mutatják be, a program ingyenes). Szombaton startol a szabadtéri plakátkiállítás is a Reök-palota előtt, a Szegedi Szabadtéri elmúlt 85 évének előadásairól.

Közeleg a Szegedi Borfesztivál!
A XXII. Szegedi Borfesztivál több mint 150 borászat félezer féle nedűjével, 250 kiállítóval, egyedülálló gasztronómiai, kulturális és zenei kínálattal várja a minőségi borok szerelmeseit. Mindezt immáron 10 helyszínen, hiszen a tradicionális, Széchenyi tér mellett az idén is több helyszínen várjuk vendégeinket. Találkozzunk 2016. május 13. és 22. között a XXII. Szegedi Borfesztiválon, a napfény városában! (X)

 

Túrázzon Burgenlandban!

A "Pannon Természet Élmény Napokat" április 22-től 24-ig rendezi meg a Fertő-Fertőzug Nemzeti Park. Burgenland hat natúrparkja és további természeti látnivalói izgalmas vezetett kirándulásokkal és felfedezőtúrákkal várják a természetbarátokat. A három nap során a látogatók kenutúrán, kerékpártúrán, méhészeti élményprogramon, gyógynövénytúrán vehetnek többek között részt.

Fotó: Burgenland Tourismus

 

Bulizzon Dixielandre Keszthelyen!

 

Ha csendre vágyik, véletlenül se menjen Keszthelyre a hétvégén, április 23-án 17 órától ugyanis Dixieland Fesztivál kezdődik. Igaz, csak két fellépő lesz – a Vonyarc Dixie és a Happy Dixieland Band egy charlestontánc-csoporttal – de a szervezők „időutazást" ígérnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek