Beállnak dolgozni a Mikulásgyárba a jó fej turisták

Évente közel 1000 önkéntes dolgozik a Mikulásgyárban. Egyre több közöttük a külföldről érkező turista, akik néhány napra érkeznek Budapestre, de programjaik közé beillesztik néhány órára a Mikulás látványos csomagolóüzemét is.

Tavaly Ausztráliából, Németországból, Spanyolországból is érkeztek ideiglenes munkatársak a Mikulásgyárba, idén már egy japán turistacsoport is bejelentkezett, hogy látni szeretné Európa egyik leglátványosabb adómenygyűjtő akcióját, szerepel a Mikulásgyár Alapítvány közleményében.

Fotó: Mohai Balázs - MTI/MTVA

A "vendégmunkások" mellett a karitatív esemény szervezői most azoknak a a jelentkezését várja, akik hosszabb ideig is szívesen részt vennének a Mikulásgyár önkéntes programjában. A segíteni szándékozók jelentkezését az onkentes@mikulasgyar.hu e-mail címen várják.

A Mikulásgyár arra is felhívja a figyelmet, hogy a segélyakció keretén belül gyűjtött adományokat a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetei segítségével osztják szét, rászorultsági alapon.

A Mikulásgyár azt ajánlja, minden olyan családnak, amely úgy érzi, hogy segítségre van szüksége a téli időszakban, már most tájékozódjon a helyi szervezeteknél arról, hogyan részesülhet az adományokból.

Zsolnai Endre, Mikulásgyár szervezője elmondta azt is, hogy tavaly több rekord is megdőlt. Volt olyan nap, amikor egyszerre 9000 ember látogatott el a 56-osok terén felállított Mikulásgyárba. Tavaly érkezett a legnagyobb élelmiszer-adomány is, amely húszezer gyermek egy napi vacsoráját fedezhette. Idén még több adományra számít az akció, ezért van szüksége több önkéntesre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek