» Rendezvény

Ma indul a nagyüzem a világzenei expón

| | Nem érkezett még hozzászólás
A Bálnában, a konferencia- és vásárhelyszínen 10 órakor kezdődnek a programok, a zenei koncerteknek otthont adó Müpa öt színpadán este kilenckor indul be az élet, de fél nyolctól már filmvetítésekkel várják a látogatókat. Mindez a budapesti világzenei expón, a Womexen.

A csütörtöki program fellépői közül kiemelkedik a nyugat-szaharai származású, Spanyolországban élő énekesnő, Aziza Brahim, akinek tavalyi albumát, a Soutakot a Womex az év világzenei lemezének választotta. Az énekesnő 11 éves koráig, 1987-ig egy algériai menekülttáborban élt, az elmúlt években a világzene idén elhunyt nyugat-szaharai ikonja, Mariem Hassan örökébe lépett.

Szintén a Womex színpadon, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel Balogh Kálmán és Lukács Miklós Cimbalomduója, amely a hivatalos showcase válogatás 33 fellépőjéből az egyetlen magyar. A Cimbalomduó 2009-ben jött létre, miután a FolkEurópa közös lemez készítésére kérte fel a két kiváló cimbalmost, az elsősorban a népzenei színtéren működő Balogh Kálmánt, valamint az inkább a dzsessz és a klasszikus muzsika területén aktív Lukács Miklóst. A projekt második anyaga, az Összehangolva című koncertfelvétel idén februárban jött ki.

A Womex-színpad mai programját az izraeli Trumpeter Avishai Cohen's Triveni produkció zárja. A Womex-sátor A-színpadán a kongói-kanadai Pierre Kwenders, a kolumbiai-amerikai Palenke Soultribe és a finn Jaakko Laitinen & Väärä Raha ad koncertet, a B-színpadon a togói-francia Vadou Game, a kínai Nine Treasures, illetve a kenyai Sarabi. A közép-kelet-európai zenét a középpontba állító Club Duna színpadon a lett Ilgi, az osztrák Federspiel és a lengyel Sutari játszik, az OffWomex színpadon a Müpa Átriumban a kanadai-moldovai Kleztory, a holland Nordanians és az azeri Natig Rhythm Group lesz látható és hallható. A Müpa előadótermében 19 óra 30 perctől filmeket vetítenek.

Travelo rendezvény ötletek

Családi vagy céges rendezvényre készül? Keressen helyszínt, ételt, italt, technikát és fellépőket a Travelo új rendezvénymellékletén!
Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Helyszínek, szolgáltatók