» MedSpa

Márton-napkor is csobbanhat éjszaka

| | Nem érkezett még hozzászólás

A hétvégén az országban több helyen is lehetőség nyílik éjszakai fürdőzésre, írja a termalonline.hu. A programot sok helyen a libalakomával is összekötik.

Fotó: Nyíregyháza Sóstó Gyógyfürdők Zrt.

A fürdők többféle akcióval is kedveskednek a hétvégén. Debrecenben szombaton 19 órától várják a csobbanni vágyókat az ergonomikus nyugágyakkal felszerelt Aquaticumba, és egészen hajnal 1-ig nyitva tart az uszoda- és a szaunarészleg is.

Igalban éjszaka, hanem vasárnap érdemes menni: az egész nap a liba körül forog majd. A reggel elsőként érkező száz fürdőzőt libazsíros kenyérrel és egy pohár borral látják vendégül, a Márton nevű fürdőzők pedig mindössze száz forintért válthatnak jegyet. Aquafitnesz, rajzverseny, mesefilm-vetítés és persze Márton-napi finomságok is lesznek a nap folyamán. És persze ne feledkezzenek meg arról, hogy az Igali Gyógyfürdő parkjában kisvasút is van.

A komáromi Brigetio fürdőben szintén éjszakai fürdőzést tartanak szombaton, ráadásul ezalatt ötször lesz szaunaszeánsz is. A szervezők szerint érdemes előre jegyet váltani.

A Martfű Termál Spa-ban este fél 9-től hajnali fél 2-ig áztathatják magukat az érdeklődők, akiknek este tíztől filmet is vetítenek. 

Miskolctapolcán a hangulatot a szombat esti fürdőzésen zenével emelik, lesznek szaunaszeánszok és DJ-k. Az este 8 órakor kezdődő és éjfélkor végződő programokra a napijegyes vendégek további jegy vásárlása nélkül bent maradhatnak.

Zalakaroson, ahol az érzékek útján járhat, Márton-napi libaságok elnevezéssel tartanak programokat a termálfürdőben. Aquafitnesz és aquasalsa is lesz, a sószobában mesét mondanak a gyerekeknek, akik libalakomát is készíthetnek.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Csússzon a télből a nyárba! Ha hóember helyett homokvárat építene kattintson és szemezgessen ajánlataink közül.

wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
7 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
7 napja
Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
9 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
9 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.