Újranyithat egy különleges vizű fővárosi gyógyfürdő

A főváros egyetlen jódos-sós fürdője 12 éve zárt be, a Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő most új medencékkel, fürdőépülettel és szolgáltató egységekkel bővülhet - írja a Termálfürdő.hu.

A Soroksári-Duna bal partján az 1920-as évek végén épült fürdő korábban Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője volt, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik. Veszteséges működése miatt a XX. kerületi intézményben a strandot 2001-ben, a gyógyfürdőt 2005-ben bezárták. Korábban úgy volt, hogy a közel egy évtizede pusztuló gyógyfürdő területét eladják, és lakóparkot vagy bevásárlóközpontot húznak fel a helyére. A legújabb tervek szerint azonban mégiscsak visszaadnák a pesterzsébeti fürdő egykori fényét: gyógyrészleggel és egy élménystranddal szerelnék fel.

Fotó: 20.kerület.ittlakunk.hu


A Magyar Építők szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlattételi felhívása szerint a 25 ezer négyzetméteres telken az 1200 négyzetméteres fürdőépületet felújítanák, és egy új fürdőépület is helyet kapna 4300 négyzetméternyi hasznos alapterülettel. A kiírás szerint összesen 14 medencéje lesz a fürdőnek, amelyek közül hármat a szabadtérre terveznek.

Testi és lelki felüdülés egy helyen!

Ha teljes körű kikapcsolódásra vágyik, kitűnő választás a szegedi Hunguest Hotel Forrás**** és Napfényfürdő Aquapolis, ahol minden korosztály megtalálja a maga kikapcsolódását. A kalandra hívó óriáscsúszdák mellett remek őszi feltöltődést nyújt Csendes wellness részlegünk, ahol kényeztető masszázsokkal, illatos szaunaszeánszokkal garantáljuk a lelki felüdülést.
További információ itt!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek