Igal is felkerült a hazai gyógyhely-térképre

Igalról tavaly még a négy titkos, leginkább csak helyiek által ismert fürdők kapcsán írtunk. Most pedig itt a hír, hogy a települést, Somogy megye első, és egyben Magyarország 26. minősített gyógyhelyévé választották.

Igal október 7-én kapta meg az ÁNTSZ OTH által kiállított gyógyhellyé minősítő határozatot, melynek köszönhetően a somogyi fürdőváros is csatlakozott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé. Így aztán mostantól összesen 27 gyógyhelyet számlálhatunk össze Magyarországon, mivel Sárváron két különálló minősített terület is található: a gyógyfürdő mellett az arborétum is megszerezte a minősítést.

 

Fotó: Gellért Attila

Somogy megyében a város elsőként szerezte meg ezt az elismerést. A minősített gyógyhely területe az Igali-Gyógyfürdő tágabb környezetét öleli fel. A minősítés során, a helyi gyógytényező mellett vizsgálták a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, mind a négy évszakban a zajszintet, valamint a zöldterületek nagyságát és minőségét is.

Igal és a több mint 50 éves múltra visszatekintő Igali-Gyógyfürdő, a gyógyhely minősítés megszerzésével minőségi garanciát biztosít az ideérkező vendégeknek, hogy nem csak a gyógyvíz összetételét, de a környezeti tényezőket tekintve is Magyarországon a legjobbak közé tartozik - olvasható a település weboldalán.

A hírben arról is írnak, hogy Igal számára a gyógyhellyé minősítés marketing és pályázati szempontból is előny, hiszen több hazai és uniós pályázat is előtérbe helyezi a gyógyhelyeken megvalósuló fejlesztéseket. Ezen kívül több nyugat-európai ország egészségbiztosítója is megtéríti az ügyfeleinek a magyarországi gyógykezelés költségét, ha a balneoterápiás gyógykezelés gyógyhelyen valósul meg. Így a fürdő és a város vezetése abban reménykedik, hogy a külföldről érkező vendégek száma is emelkedik.

Az Igali-Gyógyfürdőt egyébként idén az Év fürdője versenyben Somogy megye legnépszerűbb fürdőjének választották a szavazók. Az alábbi galériánkban falinaptárszerűen láthatja a fürdőt a különböző hónapoknak megfelelően.

 

Október
Galéria: Igal is felkerült a hazai gyógyhely-térképre
Fotó: Gellért Attila
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek