» MedSpa

Fedett versenymedence épülhet Székesfehérváron

| | Nem érkezett még hozzászólás
Új, fedett versenymedence épülhet Székesfehérváron a Csitáry G. Emil Uszoda mellett. Így Székesfehérvár is alkalmas lehet egy világverseny megrendezésére.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint a jövő évi budapesti vizes világbajnokság egyik kiegészítő helyszíne is lehet a város, miután több ország jelezte már, a fővároshoz közeli nyugodt felkészülési helyet keres, hangzott el a létesítmény-bejárással egybekötött sajtótájékoztatón. Amennyiben a létesítmény harmadik medencéje is elkészül, a jövőben akár Székesfehérvár is alkalmas lehet egy-egy világverseny megrendezésére csakúgy, mint a jövő héten Hódmezővásárhely, ahol junior úszó Európa-bajnokságot rendeznek, mondta - számolt be az MTI.

Cser-Palkovics András polgármester az MTI kérdésére közölte: a sportkomplexum második fedett medencéjét szeretnék mielőbb megépíteni, ehhez a forrást már keresik. A TAO-rendszert próbálják igénybe venni, az önerőt és a későbbi üzemeltetést is a város állná. Amint a forrás rendelkezésre áll, várhatóan két év alatt megépül az új medence.

Az új versenymedence a strand területén egy új épületben kapna helyet és összekötnék a jelenlegi fedett uszodával. Így a végeredmény három - két fedett, egy nyitott, de télen fedhető - medence és jelentősen megnövekedő vízfelület lenne. A meglévő uszoda felújítási munkálatai is hamarosan megkezdődnek. A jelenleg tervezési szakaszban lévő beruházás során energetikai korszerűsítést és megújuló energiaforrások felhasználását valósítanák meg. Ezen kívül a strandra kültéri csúszdákat is terveznek telepíteni, hogy nyitott élményfürdőként is funkcionálhasson a nyáron nyitott medence.

Idén a fedett medence rajtköveit teljesen felújítják és egy új elektronikus úszó időmérő berendezést vásárolnak.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
2 napja
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
14 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.