Úszómedencével és családi zónával bővül a Hagymatikum

Családi élménytérrel és egy 25x33 méteres úszómedencével bővül a makói gyógyfürdő, a kivitelezés legkorábban 2017 tavaszán kezdődhet. Megépül a városi könyvtár is, amelyhez Makovecz Imre készített terveket 2006-ban.

 

Az elmúlt húsz évben tizenkét, a város képét meghatározó épület készült el Makovecz Imre tervei alapján Makón, mondta Farkas Éva Erzsébet, a Maros-parti város polgármestere, írja az MTI.

Fotó: Rosta Tibor - MTI/MTVA


Makovecz Imre Kossuth- és Ybl-díjas építész egyik legnagyobb munkája a városi gyógyfürdő épületének tervezése volt, a Hagymatikum átadását azonban már nem élhette meg - mondta a polgármester. Tájékoztatása szerint az önkormányzat döntött a fürdő elmaradt elemeinek megvalósításáról: egy új családi zónát alakítanak ki multifunkciós élménytérrel, egy 25-ször 33 méteres úszómedence pedig önálló épületben kap majd helyet.

A kivitelzés 2017 tavaszán vagy nyár elején indulhat el, a beruházás költsége mintegy 2,2 milliárd forint.

Makovecz Imre 2006-ban készített terveket a makói könyvtár építéséhez. Ezek alapján 1600 négyzetméteres, kétszintes épület készül el mintegy 2,5 milliárd forintból a jelenlegi könyvtár helyén. Egy fedett, nyitott terasz felől lesz az épület főbejárata, a földszinten kávézó, folyóirat-olvasó, 80 ezer kötetes szabadpolcos könyvtár, raktár és kiszolgálóhelyiségek kapnak helyet. Az emeleten a 15 ezer kötetes szabadpolcos gyermekkönyvtár mellett klubhelyiséget, számítógépes termet, irodákat, raktárakat alakítanak ki, az épületgépészeti berendezések pedig a tetőtérbe kerülnek - közölte a szakember.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek