Felújítása után egész évben nyitva lesz a Palatinus strand

Elkezdődött a Palatinus strand felújítása, a fürdő 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz.

 A fürdő a nettó 2,199 milliárd forintos rekonstrukció befejezése után, 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint a fürdő a 2016-os nyári szezonban változatlanul nyitva tart.

Fotó: H. Szabó Sándor

 A novemberben elkezdődött projekt elsődleges célja a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. tervei között szerepel egy alagsori wellness- és fitness részleg kialakítása, a szükséges kiszolgálóterek - öltöző, mosdó és személyzeti területek - kiépítésével.

Akadálymentessé alakítják az egész épületet, a strandszezon idején használatos öltözőterületek szintén megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják, a vizesblokkok átfogó felújításon esnek át.

Az épület homlokzatát az eredeti Janáky-féle tervek szerint újítják fel, betartva a műemlékvédelmi hatóság előírásait. Az erősen leromlott állapotú vendéglátó egység - a volt Imi büfé - egyes részeit már le kellett zárni a vendégforgalom elől. A beruházás során megújul mind az épület, mind közvetlen környezete.

A tetőszinten található területet a nyári táborok résztvevőinek alakítják ki, így rossz idő esetén is tudnak programokat biztosítani a gyerekek részére. A termálmedence fölé tetőt terveznek, ami a strandszezonon kívül növeli a fürdőzök komfortérzetét, napsütésben pedig árnyékot ad.

Újabb cikkünk ebben a témában:


Mostantól többet kell sétálni a Palatinusra - 2016.07.29.
A buszok csütörtök óta nem állnak meg közvetlen a strand előtt, de a margitszigeti Szabadtéri Színpad megállójától pár perces sétával továbbra is könnyen elérhető a Palatinus.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek