A héten 50 forintért látogatható az 50 éves zalakarosi fürdő

Ma az ország hatodik legnagyobb fürdőjének számít, nyitása óta pedig több mint 27 millió vendég fordult meg medencéiben. Az ötvenéves zalakarosi fürdő a héten születésnapi kedvezményekkel várja a fürdőzőit.

 


"Városunk lakosai számára szeptember 24. és 27. között az évforduló alkalmából jelképes áron, mindössze 50 forintért kínáljuk a komplex napi és strand-belépőnket, ami tartalmazza az élményfürdőbe történő belépés lehetőségét is "- írja Facebook oldalán az idén ötvenéves zalakarosi fürdő, amely néhány soros posztjában arra is emlékezteti a fürdőzőket, hogy a kedvezményes belépő megváltásához a lakcímkártyájukat és a fényképes igazolványukat se felejtsék otthon, amivel igazolni tudják, hogy a város állandó lakói.

Fotó: Zalakarosi Fürdő / Facebook


Az évek során mintegy ötezer négyzetméteresre bővült fürdőkomplexum ma az ország hatodik legnagyobb ilyen intézménye, a régióban pedig a legnagyobb négyévszakos fürdő. A megnyitása óta eltelt 50 évben csaknem három magyarországnyi ember, több mint 27 millió látogató kereste fel a komplexumot. A létesítmény megnyitásának 50. évfordulója alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen még egy emléktáblát is avattak.

Fotó: Zalakarosi Fürdő / Facebook


Novák Ferenc polgármester az ünnepségen egyebek közt azt idézte fel, hogy a fürdő 1965-ös megnyitása idején egyre inkább kihalófélben lévő település a turizmusnak köszönhetően 1984-re nagyközségi, 1997-ben pedig városi rangot nyert. A zalakarosi tucatnyi szálloda, a félezer magánszállás, a számtalan szolgáltatás és a most is zajló új fejlesztések mind a turizmusnak köszönhetőek, de ez azt is jelenti, hogy "a fürdő a térség boldogulásának záloga" - idézte az MTI a polgármester szavait.

És bár az 50 forintos belépőjegyet csak a település lakosainak árusítják, bárki, aki idén ünnepli az 50. születésnapját szeptember 24-27. között ingyenesen látogathatja a zalakarosi fürdőt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek