Városi séták és kóstolható kiállítás a ma kezdődő PLACCC-on

Városi séták és kóstolható kiállítás a ma kezdődő PLACCC-on

Kóstolható kiállítás egy cukrászdában, Csipkerózsika-álomkísérlet a Füvészkertben, funkcióváltó épületek a belvárosban, illetve bloggerek által vezetett "Walk & Talk" séták várják az érdeklődőket csütörtöktől szeptember 23-ig a város és az ember kapcsolatát feszegető, PLACCC City Conversations című rendezvénysorozaton Budapesten.

A fesztivál csütörtökön a Pecha Kucha Night kreatív urbanisztikai kezdeményezéseket bemutató különkiadásával indul, a Király utcai Gödör Klubban. Pénteken pedig Váczi Lilla és Farkas Diána képzőművészek mutatják be Elmosódott háttér című köztéri performanszukat, amellyel a GoogleMaps használata közben naponta lehet találkozni.

A francia Bureau Cosmique egyik tagja többnapos workshopot tart arról, hogyan érnek össze egy városnegyeddel kapcsolatos személyes benyomások és a szájhagyomány útján terjedő történetek. A műhelymunka eredményét szintén pénteken, míg az az alapján születő produkciót a jövő évi PLACCC Fesztiválon mutatják be.

Fotó: PLACCC Fesztivál / Facebook

 A pesti belváros, a "bulinegyed" másik arcát ismerhetik meg az érdeklődők szombat délelőtt az Ez a hely MENŐ!/Kazinczy utca című várostörténeti sétán. A projekt célja rámutatni azokra az épített értékekre, amelyek a szó szoros értelmében el vannak rejtve a járókelők szeme elől; megtudhatjuk például, hogy mi üzemelt a Magyar Táncművészeti Főiskola Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézete, valamint az Elektrotechnikai Múzeum helyén.

A Walk & Talk tematikus sétákon ismert újságírók és bloggerek kalauzolnak minket a fővárosban, a Sleeping Beauty Project pedig a kísérletező kedvű érdeklődőket várja vasárnap a Füvészkertben. Az alapgondolat a Csipkerózsika-meséből indul ki, hogy álom és ébrenlét határán vezesse végig a közönséget fantáziavilágukon.

Fotó: PLACCC Fesztivál / Facebook

 A "kultúrára éhes" vendégeket egy kóstolható kiállítás és hanginstalláció, az Emlékek cukrászdája várja szeptember 20-tól három napon át az újlipótvárosi Édességlaborban. Góg Angéla formatervező és food dizájner több mint négyszáz személyes történetet gyűjtött össze arról, vajon egy sütemény képes-e arra, hogy felidézze az emlékeket - például a nagymamánál töltött nyarak hangulatát. A látogatók természetesen meghallgathatnak néhány emléket, illetve meg is kóstolhatják az azok által ihletett Mama, Kívánság, Vakáció, Vasárnap és Bárcsak nevű süteményeket - írja az MTI.

A Meetlab játéktervezői a színház, a városi játék és egy interaktív installáció határmezsgyéjén egyensúlyozó előadással készülnek szeptember 21. és 23. között. A "How To Disappear Completely?" című produkció egy krimihelyzetből indul ki: adott egy város, ahol az emberek eltűnnek, a lakók pedig meg sem lepődnek, ha például valaki sosem tér vissza a munkahelyére az ebédi utáni kávézásból. Egy utazó azzal a céllal érkezik a városba, hogy megfejtse a rejtélyt - a rendhagyó játékot Rákócziterezés címmel keressék.

Mindezek mellett négy napon át pop-up nyomdát, szitaműhelyt, kiállítást szerveznek a Rákóczi téri csarnokba, ahol elkészül például a környék új térképe, a hentesek köténye és az őstermelők új zöldséges rekeszei is. Lesznek workshopok, szakmai konferencia és csarnokest is - aki a teljes programra kíváncsi, itt találja.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek