» Közel

Ismét elstartolt az Év Kutyabarát Helye pályázat

| | Nem érkezett még hozzászólás

A kutyatulajdonosok részéről évről évre nő az igény, hogy kedvencükkel együtt használhassanak bizonyos szolgáltatásokat – vagyis be tudjanak menni például egy cukrászdába, étterembe vagy éppen szállodába anélkül, hogy kiutálnák őket kutyusuk miatt. Szerencsére az utóbbi időben egyre bővül azon cégek illetve vállalkozók köre, akiknek fontos ez az igény - közülük is a legjobbakat keresik, immár negyedik alkalommal.

Fotó: kutyabarat.hu

Az ország első kutyabarát szolgáltatásait és helyeit összegyűjtő portál, a kutyabarat.hu pályázatának célja, hogy nyilvános elismerést kapjanak azok a szolgáltatók, akik megnyitották kapuikat a négylábúak előtt. Idén a nyolc állandó kategória (étterem, kávézó, romkocsma/pub/borbár, cukrászda, szálloda, panzió/vendégház, munkahely, bolt) mellett egy újabb csoportban, az "Év Kutyabarát Üzletközpontja" kategóriában is nevezhetnek a cégek, hisz szerencsére egymás után döntenek úgy, hogy beengedik házi kedvenceinket.

A nevezési időszak október 3-ig tart, a szavazás pedig az Állatok Világnapján, október 4-én indul és október 31-én ér véget. A versengéssel a pályázók egyben társadalmi ügyet is támogatnak, hisz nevezési díjuk 10 százaléka a Noé Állatotthon Alapítványhoz kerül, kutyatáp formájában.

A kategóriák mellett az együttműködő partnerek, illetve a zsűri is bővül: a felelős állattartás népszerűsítése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) is a pályázat mellé állt, Barabás Éva mellett pedig egy szállodacsoport szakmai vezetője is segíti a zsűri munkáját  - derül ki a szervezők közleményéből. 

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
6 napja
Andus élménybeszámolót írt
Negatív tapasztalat
14 napja
rallymax új galériát hozott létre
Egy vasútfotós kalandjai - Kétszer egy perc
28 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.