» Közel

Idén is keresik az év három legjobb fürdőjét

| | Nem érkezett még hozzászólás
Közel 200 fürdő összesen több száz medencéje és csúszdája versenyez a három legjobb magyar fürdő egyik címéért.

termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával harmadik alkalommal szervez közönségszavazást, amelynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. A verseny célja minél több emberrel megismertetni a magyar fürdőket, és felhívni a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira - olvasható a közleményben.

Miskolctapolca Barlangfürdő
Miskolctapolca BarlangfürdőFotó: Azevfurdoje.hu

Az Év Fürdője 2017 kategóriában idén 33 fürdő indul. A címért idén is azok a fürdők állnak rajthoz, amelyek jellemzően országosan vagy nemzetközileg ismertek, illetve nagyvárosokban, jelentős turistaforgalommal rendelkező fürdővárosokban találhatóak. 2016-ban ezt a kategóriát a Miskolctapolca Barlangfürdő nyerte, amely tavaly bekerült a Magyar Értéktárba is.

Az Év Feltörekvő Fürdője 2017 kategóriában 81 fürdő mérkőzik meg egymással. A hazai fürdők legtöbbje - mivel jellemzően regionális jelentőségű fürdőkről van szó - ebben a kategóriában indul. Az elmúlt évben a Csongrád megyei, narancssárga Colosseum mellett fekvő Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett a kategória győztese.

A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017 kategóriában 74 fürdő áll rajthoz. A kategória nyertese lokális jelentőségű, kis településeken található, néhány medencével rendelkező fürdők közül kerül ki. Tavaly a Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett.

Idén is mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer, de a szabályok értelmében a múlt évi nyertesek azonban nem indulnak a versenyen. A verseny szervezői idén 200 000 szavazóra számítanak. Kedvenc fürdőikre ezen az oldalon szavazhatnak.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Duplázott a nyertes az Év fürdője versenyben - 2017.09.07.
Egy nagy meglepetés is van a győztesek között.
Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Csússzon a télből a nyárba! Ha hóember helyett homokvárat építene kattintson és szemezgessen ajánlataink közül.

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
10 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
10 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
14 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
14 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.