Ilyen lett a fél kilométer hosszú Dagály sétány

Ilyen lett a fél kilométer hosszú Dagály sétány.

Átadták a Dagály sétányt, hivatalos nevén Dagálysétány utcát Budapest XIII. kerületében pénteken. A több mint fél kilométer hosszú gyalogosút közvetlen összeköttetést teremt a 3-as metró Forgách utcai megállója és az újonnan épült Duna Aréna, illetve a jövőre megújuló Dagály strand között - írja az MTI.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A hétezer négyzetméteres sétány megépítéséhez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 478 millió forint támogatást biztosított. Az 530 méter hosszú sétányon több mint 60 fa, 17 hulladékgyűjtő, két ivókút, 12 kerékpártároló van, és nyilvános wifi hálózat is elérhető. A sétányon helyet kapott Gálhidy Péter képzőművész Turbinalevél című alkotása. A Duna Aréna és környezetének kialakítása során mintegy négyezer fát ültettek a XIII. kerületben.

A fejlesztések összefüggésben vannak azzal a fővárosi szándékkal és céllal, hogy a közterületeket megújítsa, és a budapestieket minél közelebb vigye zöldhöz és a vízhez. A sétány avatásának emlékére elültették a Sportolók fáját, amellyel egyben lezárult a kerületi fapótlási program.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek