Ezer új odú várja az Afrikából hazatérő szalakótákat

Új lakások várnak az Afrikából hazatérő szalakótákra – írja az MTI. Modernebb odúkra cserélték az elöregedetteket, és számos új helyre is kihelyeztek odúkat a madaraknak, akiket így nagyjából ezer új költőhely vár a Kiskunsági Nemzeti Park területén.

A szalakóta a Kárpát-medencében nem épít fészket, hanem nagytestű harkályfajokét foglalja el. Az elmúlt évtizedekben megváltozott erdőgazdálkodás eredményeként azonban jelentősen lecsökkent a költőhelyek száma, így egyebek mellett ez is közrejátszott abban, hogy a nyolcvanas években a szalakótaállomány jelentősen megfogyatkozott.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Csongrád megyei csoportja akkor döntött úgy - Európában elsőként -, hogy odúk kihelyezésével biztosít költőhelyet a nagytestű madaraknak. A fából készült odúk azonban 6-8 évnél többet nem bírnak ki. Tetejük vagy aljuk leszakadásával használhatatlanná, megrepedve pedig balesetveszélyessé válnak, hiszen beleakadhat a madarak szárnya a sérült darabokba.

A szakemberek az MTI-nek elmondták, hogy a Schwegler-odú néven ismert, német gyártmányú, fabeton odúk sokkal hosszabb élettartamúak, mint a fából készültek, továbbá nagyon jó hőszigetelő képességgel bírnak, aminek a forró nyári hónapokban nagy jelentősége van.

Népies nevén kékcsóka ez a szép madárFotó: mickey7 / Indafotó

A februárban megkezdett munkák során az odúk nagyjából felét a területen található idősebb fákra szerelték fel, de raktak szigetelt villanyoszlopokra is, amelyeket a tapasztalatok szerint szívesen elfoglalnak a madarak. Ezenkívül hodályodúkat is kihelyeztek több, a Szalakótás Gazda Programba bevont gazdálkodónál, a legelő állatok közelében megszaporodó rovarok ugyanis biztos táplálékforrást jelentenek a madaraknak. A harminc odút minden esetben valamilyen nyílt rész, elsősorban gyep felé néző épületrészre szerelték.

A jeladókkal ellátott szalakóták mozgását figyelve megállapítható, hogy a madarak megkezdték hazaútjukat Afrikából. A Namíbiában és Angolában telelő madarak egy hónappal ezelőtt indultak vissza, és jelenleg Kenyában időznek. Az első, népies nevükön kékcsókák érkezése nagyjából két hét múlva várható.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek