Ismét látogatható Tihany római őrtornya

Ismét látogatható Tihany római őrtornya

 

Lekerült a lánc a csodakilátóról, új parkolóval és új útvonalakkal várják a kirándulókat. Vagyis újra látogatható a tihanyi Őrtorony kilátó, miután az építményre véglegesen érvényes fennmaradási és egyben használatbavételi engedélyt adott ki az illetékes hivatal – értesült a Balatontipp.hu.

Fotó: Győrffy Árpád / Balatontipp

A tavaly év végén átadott tihanyi Őrtorony kilátót ugyanis azért zárták le március közepén, mert a jogerős építési engedély ellen kifogást nyújtott be egy helyi civil szervezet (Sajkodért Egyesület), melynek kapcsán az építésügyi hatóság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. A 16 és fél méter magas kilátót a Bakonyerdő Zrt. építette a tihanyi önkormányzattal közösen az Apáti-hegyen, ahonnan az apátság, a félsziget tavai, és a Balaton is látható.

A Bakonyerdő Zrt. a lezárás után közölte, hogy a kilátó a tervek szerint épült meg, biztonságos, megfelel a legmodernebb elvárásoknak, és az építménnyel kapcsolatban semmilyen műszaki probléma nem merült fel. Tihany sajkodi településrészének ingatlantulajdonosai azonban tavaly ősszel azért háborodtak fel, mert parkoló és kerülő út biztosítása nélkül „szabadították rájuk" a kilátó generálta turistaforgalmat, ami már a szezon beindulása előtt komoly terhet jelent a környék utcáinak - írta akkor a Népszava.

A helyi önkormányzat képviselő testülete a napokban döntött arról, hogy a sajkodi belső utcákból kitiltják az idegen autók forgalmát, csak az ott ingatlannal rendelkezők kapnak két-két autóra érvényes behajtási engedélyt. Az alsó utcán, a sajkodi strand parkolójáig vezetőig Sajkodi soron továbbra is szabadon lehet közlekedni, de parkolásra ezt sem szabad használni - írja a Balatontipp.hu azzal kiegészítve mindezt, hogy a kilátó megközelítéséhez az egyik kiemelt parkolóhelyet a Tihany községbe vezető bekötőút csatlakozásánál találjuk, míg a másikat a Belső-tó délkeleti sarkánál, a Major utca végén, a horgászház mellett.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Már levendulaillat lengedez Tihanyban: szedésre fel! 
A Levendula-heteken lesz levendulás-tűzhányós geotúra és népi hangszerekkel ismerkedés is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek