» Közel

Hétszáz pálinkát kóstol végig a zsűri a Gyulai Pálinkafesztiválra

| | Nem érkezett még hozzászólás

Idén 18. alkalommal rendezik meg a Gyulai Pálinkafesztivált, mely többek között versennyel emlékezik meg e népszerű hungarikumról. Ma megkezdődik a Brillante 2017 Pálinka és Párlat Versenyre nevezett minták érzékszervi zsűrizése.

Idén több mint hétszáz párlatot neveztek a versenyre. A fesztivál főszervezője az MTI-nek elmondta: a bérfőzetők és magánfőzők versenyére a tavalyinál csaknem kétszer több, összesen ötszázötvenhét mintát neveztek be az országból. Határon túlról is érkeztek párlatok, Szerbiából tizennégy, Szlovákiából kilenc, Romániából hét mintát zsűriznek. Volt, aki egy mintával nevezett, de olyan készítő is akadt, aki több mint húszfajta párlatot küldött a megméretésre. Idén ismét meghirdették a kereskedelmi főzdék számára is a versenyt.

Több száz pálinkát kell végigkóstolnia a zsűrinek
Több száz pálinkát kell végigkóstolnia a zsűrinekFotó: Gyulai Pálinkafesztivál / Facebook

A huszonnégy tagú szakmai zsűri a tisztaságot, karaktert, szájérzetet és az utóérzetet, harmóniát pontozza. Elővizsgálat során már megvizsgálták a mintáknál az alkohol, réz, ciánhidrogén, metilalkohol tartalmat és a hozzáadott cukrot.

A 18. Gyulai Pálinkafesztivált április 28. és 30. között tartják, a verseny eredményhirdetése 29-én, szombaton lesz. A fesztiválszervezők idén is sokszínű programmal várják az érdeklődőket. Ami a zenét illeti, meglehetősen vegyes lesz a kínálat: az első napon a Karthágó, illetve Nagy Feró és együttese, másnap az R-GO és a Péterfy Bori Love Band, a zárónapon pedig Rúzsa Magdi ad koncertet. Természetesen nem csak a pálinkafogyasztókra gondoltak, hisz Gyulára gyerekkel is érdemes utazni: a gyerekeket táncegyüttesek, a Kolompos, valamint a Fülemüle zenekar szórakoztatják, és a zárónapon egy regionális íjászversenyre is sor kerül. 

Ha pedig elfáradtunk, vár minket a gyulai Várfürdő, ahol az AquaPalotában felfelé is lehet csúszdázni. Ha pedig az időben szeretnénk visszarepülni egy kicsit, nézzük meg az Almásy-kastély felújított szobáit.

Már ősszel tíz jó okot tudtunk, ami miatt érdemes volt Gyulára látogatni – ezek száma tehát egyre nő. Kultúra-rajongóknak a Várszínház nyári programját is ajánljuk: három bemutatóval készülnek.  

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
14 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
14 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.