» Közel

Szombattól látogatható hazánk legrégibb víztoronya

| | Nem érkezett még hozzászólás

Április 1-jétől október végéig minden hónap első szombatján ismét megnyitják az építészetileg is különlegességnek számító szegedi víztornyot. Ezeken a napokon 10 és 16 óra között bárkit beengednek előzetes bejelentkezés nélkül, a látogatáshoz előre regisztrálni csak tíz főnél nagyobb csoportoknak kell.

Fotó: Szegedtourism.hu

A Szent István téri víztorony a legelső vasbeton víztornyok egyike, évtizedekig szolgált mintaként a későbbi víztoronyépítésben. Ma a legidősebb, működő, vasbetonból készült víztoronynak számít Magyarországon - olvasható a Szegedi Vízmű oldalán. A víztoronyban a szikvíz készítésével kapcsolatos kiállításokat, festményeket, rajzokat és fotókat lehet megnézni, a torony kilátószintjén pedig Szeged panorámájában gyönyörködhetünk.

A víztoronyba a felnőtt belépő 610 forint, a diák és a nyugdíjas jegy 400 forint, 6 év alatti gyerekeknek pedig ingyenes. Ugyanakkor a Szegedi Vízmű Zrt. által évente 2 alkalommal megrendezett nyílt napi rendezvényén, a pénteki napokon a torony továbbra is ingyenesen, szombaton és vasárnap pedig egységesen 220 forintos belépőjeggyel látogatható. Jegyeket a szegedi Tourinform Dugonics téri és Széchenyi téri irodáiban, vagy nyitva tartási idő alatt a víztoronyban lehet vásárolni. Minderről bővebben itt

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
12 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
12 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
16 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
16 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.