» Közel

Zöldbe borul a Lánchíd és a Müpa

| | Nem érkezett még hozzászólás

A Lánchíd, a Müpa, a Tüskecsarnok, a Bank Center épülete is zöld díszkivilágítást kap pénteken este Szent Patrik napja alkalmából, amelyet vasárnap immáron hetedik alkalommal felvonulással is megünnepelnek a magyar fővárosban – írja az MTI.

A közlemény szerint ezzel a magyar főváros is csatlakozik az Ír Turisztikai Hivatal kampányához, amelynek részeként a világ több mint 240 emblematikus épülete, köztük a párizsi Eiffel-torony és a sydney-i operaház is zöldbe borul az ír nemzeti ünnepen. Chicagóban az a szokás ilyenkor, hogy zöldre festik a város folyóját.

Vasárnap a hagyományos Szent Patrik-napi felvonulással folytatódik a budapesti ír közösség fesztiválja. A gyülekezőket kora délután többek között zsonglőrök, gólyalábasok, zenészek és ír vadászkutyák is várni fogják az ötödik kerületi Szabadság téren, ahonnan 15 órakor indul el a zöldbe öltözött menet az Andrássy út érintésével a belvároson keresztül.

Újdonság idén az 52 dudást felvonultató ír Prison Service Pipe Band fellépése. Ők a gyülekezés helyszínén és a menetben is zenélnek majd. A felvonulás végállomása a Fogasház-Instant Klub lesz, ahol változatos zenei, táncos, gyermek, családi és gasztronómiai programok várják a résztvevőket. A szórakozóhelyen több mint 15 zenekar játszik majd élő ír zenét.

Szent Patrik (385-461) eredetileg walesi nemesi család sarja volt, 16 éves korában azonban tengeri kalózok Észak-Írországba hurcolták, ahol rabszolgaként juhokat őrzött hat éven át. Eközben megtanulta az ír nép nyelvét és szokásait. Kiszabadulva Galliában tanult, majd I. Celesztin pápától engedélyt kapott, hogy Írországban igehirdető legyen. Rövid idő alatt csaknem az egész sziget kereszténnyé lett. Mivel ő alapította meg a működőképes kelta-ír egyházat, Írország apostolának is nevezik. Szent Patrik napja Írországban nemzeti ünnep, de szerte a világon ünneplik írek és nem írek egyaránt

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Külföldi utazások Ami nélkül ne vágjon bele a kirándulásba: CLB utasbiztosítás

cobranco élménybeszámolót írt
Árvízi-túra (Lillafüred)
44 napja
WilliMail új galériát hozott létre
1988-ban készült.
50 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.