300 millióból épül haditechnikai park Pécsett

300 millióból épül haditechnikai park Pécsett

Haditechnikai parkot alakítanak ki csaknem háromszázmillió forintos beruházással Pécsett, a mintegy félmilliárd forintból felépült, 2015 novemberében átadott tüskésréti szabadidőközpont szomszédságában – írja az MTI.

Kiállítóteret és előadótermet magában foglaló fogadóépület és bemutatócsarnok is épül. Külső kiállítótér és akadálypálya várja majd a látogatókat az új létesítményben, ahol a turisták kipróbálhatják a többi között tank és lokátor működését is. A tervek szerint repülőgépek, tankok, harcászati járművek révén mutatják be a Magyar Honvédség 1950 és 1990 közötti szárazföldi, légi és légvédelmi technikáját. A munkálatok az év második felében indulnak, a parkot a tervek szerint 2017 végén vagy a jövő év elején adják át.

A terület szomszédságában található tüskésréti Central Wakeboard szabadidőparkot a Pécsi Víz Szolgáltató Kft. beruházásaként egy korábbi zagyterületen, európai uniós pályázati forrásból, a pécsi hőerőmű támogatásával alakították ki. A létesítmény egy 1200 méteres, rekortán borítású, éjjel megvilágított futópályát, egy 575 méteres drótköteles vízisípályát, strandröplabda- és strandfocipályát, játszótereket, valamint egy öltözködési, tisztálkodási lehetőséget biztosító kiszolgálóépületet foglal magában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek