Mozduljon ki a fűtött szobából hétvégén, ázzon olcsóbban a fürdőkben!

Boros-gasztrós programokból nem lesz hiány, akár vidéken, akár Budapesten élvezi a szezonális hozzávalókat és a borokat. Ha pedig nem sikerül felmelegednie valamelyik fesztiválon, irány a szauna és a jacuzzi! Ezen a hétvégén olcsóbbak lesznek a hazai fürdők!

Ez az első olyan hétvége, amikor komoly kísértést jelent a meleg szoba, mivel a hagyományos, októberi vénasszonyok nyara úgy tűnik, az idén elmarad. De higgye el, érdemes kimozdulni. Ha az idő tűrhető, sétáljanak egy nagyot a természetben, ha pedig nem annyira jó, ott vannak a borospincék, az akciózó éttermek és a fürdők.

 

A dűlőtúráktól a sajtkóstolókig

 

Tokaj-Hegyalja szívében, Bodrogkeresztúron hetedik éve rendezik meg a már hagyományosnak számító Mindszent Havi Mulatságot október 7-én és 8-án. A szervezők kiemelték, hogy bár a bor áll a középpontban, a rendezvényen kézműves termelők, fotóművészek és szobrászok is bemutatkoznak. A dűlőtűrák már pénteken délután 4 órakor elkezdődnek, ha szeretne részt venni valamelyiken, ne felejtsen el bejelentkezni!

 

Fotó: Tokaj Nobilis Szőlőbirtok

A pincészetek sajtbemutatókkal, pezsgőkóstolókkal és mangalicás fogásokkal készülnek. A fesztiválon a Babits Pincészet, a Bodrog Borműhely, a Bott Pince, a Dereszla Pincészet, a Füleky Pincészet, a Patricius Borház, a Puklus Pincészet, a Rozgonyi Pince, a Tokaji Bormívelők Társasága és a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok borai lesznek kóstolhatók.

Bodrogkeresztúr és környékének gasztronómiájával, kézműves termékeivel a Borecet Manufaktúra, az encsi Anyukám Mondta Étterem, a mezőzombori Sárga Borház Étterem, a bodrogkeresztúri Lebuj Étterem, a bodrogkisfaludi BodrogSmooker, a Betlehem Pihenőház, a Csicsörke Lekvár, a Hegyalja Éléskamrája, az Ambrus Tanya sajtjain és a Zempléni Sajt termékein keresztül ismerkedhet meg. A gyerekeket számos színes és szórakoztató program várja. A részletes program itt érhető el.

A bor lesz a főszereplő Esztergomban is október 7. és 9. között a Borhíd Fesztivál és Borünnep keretein belül. Több mint 20 borász, 100 fajta bor, vásár, fotókiállítás és koncertek várják az ide látogatókat. A fellépők között lesz a Balkán Fanatik, az Irie Maffia és a Magashegyi Underground is.

 

A vaddisznótól a macaronig

 

Ez a hétvége nem az önmegtartóztatásról fog szólni, főleg, ha részt vesz a dél-dunántúli Via Gasztronómia akciójában október 7. és 9. között. A régió több étterme is egységes, kedvezményes áron (három fogásos éttermi menü 3900 Ft, kávé- és sütemény kóstoló 1500 Ft) rendelhető különleges fogásokkal és kóstolókkal várja vendégeit.

A szekszárdi belváros Merops Éttermének séfje például vaddisznógerincre és aszalt szilvás túrótoronyra építő fine dining menüvel készül, a hazánk legjobb kávézójának kétszer is megválasztott szekszárdi Kávé Háza 1927 pedig kávé- és sütemény-kóstolóval várja a látogatókat.

 

Fotó: Czukor Borsó Cukrászda

Pécsen többek között a Zsolnay Étteremben ehetünk egy jót ezúttal kisebb számlaösszegért cserébe, és a desszertet akár saját magunk is elkészíthetjük a sétálóutcában található Csokoláda csokiműhelyben. Ugyanakkor a Máriagyűdi békebeli hangulatú Czukor Borsó cukrászdában mascarpone krémes vörösboros csokoládépiskótával és levendulás macaronnal készülnek erre a három napra. Az éttermek többsége ebéd utáni rövidebb túrákra és vezetett kirándulásra csábítja vendégeit. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy az esemény Facebook-oldalán foglaljanak asztalt vagy regisztráljanak a programokra. Az akcióban részt vevő vendéglátóhelyeket itt találja.

 

A halpiactól az indiai konyháig

 

A vegán gasztronómiáról szól minden program október 9-én az óbudai Lélek Palotájában. Megismerkedhet India különleges fűszereivel, azok használatával, valamint az alapvető konyhatechnikai eljárásokkal. Terítékre kerülnek többek között a csatnik (édes-csípős szószok), a lepénykenyerek, sós csemegék, szabdzsik (zöldséges főételek), az aromás italok, a fűszeres rizsek, a mungóbab leves és az izgalmas édességek.

Így aztán szó lesz arról, hogyan készíthetjük el megszokott magyaros ételeinket vegán módon, hogyan lehet finomságokat gyorsan, főzés nélkül összeállítani, és, hogy milyen gluténmentes sütési alternatívákat érdemes kipróbálni. A szervezők a fesztiválra gyerekfoglalkozásokkal is készülnek, de a főzések, előadások és különböző mérések mellett lesz szórakoztató színpadi program és kirakodóvásár is.

 

Fotó: Budaörsi Halpiac

Egy másik véglet: 150 kilós tonhalat szednek szét a Budaörsi halpiac Halünnepén október 8-án. A Laci!Konyha! séfje, Mogyorósi Gábor a tökéletes rántott ponty sütésének rejtelmeibe avatja be a közönségét, de látványos halbontásra is sor kerül majd. Egy 150 kilós atlanti kékúszójú tonhal kerül az asztalra, amelyből a Fuji szakácsai készítenek sashimit. De ha akarja, steaket is süttethet belőle. A főzőshow-k és kóstolók mellé élőzene is jár. A TheBigFish is készül egy különleges menüvel: a marseille-i hallevesének és a füstölt szikiponty kóstolásához itt lehet regisztrálni.

Persze van arany középút is: a 4. Kürtőskalács Fesztivál október 7. és 9. között a Vajdahunyad várban. A hagyományos Nagy Közös Sütés során mindenki kürtőskalácsmester lehet (még oklevelet is adnak róla), ráadásul a nevezési díj egy részét a szervezők jótékony célokra ajánlják fel.

 

18 pluszos népdalok és Bartók Béla kedvenc ételei

 

Október 7-én és 8-án a Hadik kávéházban Bartók Bélára emlékeznek. Egy zenekari flashmobbal indul az első nap, a Gellért térről indulva a Hadik kávéházig szólnak majd a zeneszerző válogatott zeneművei. A végállomáson a Bartók Béla által írt trágár népdalrészleteket állítják ki, és számos helyen lesz workshop is, ahol Bartók portréját lehet megfesteni. A vendéglátóhelyeken Bartók kedvenc ételét és italát lehet megkóstolni, miközben mindenhol a zenéje szól majd, és eddig még nem látott Bartók-kottákat is meg lehet nézni a Hadikban.

 

Búvár Kundtól a vizes vb-ig

 

Október 8-án, a Magyar Fürdőkultúra Napján látványos installációkkal, fürdőtörténeti kiállításokkal, számos programmal és kedvezményes jegyárakkal várják a hazai fürdőket és uszodákat látogatókat. Idei téma a 2017-es vizes világbajnokság köré épül, amelynek Magyarország ad otthont, ezért a rendezvényen is kiemelt szerepet kapnak az uszodai sportos programok.

 

Fotó: Magyar Fürdőszövetség

A fürdőket és uszodákat látogató közönséget látványos installációk várják az egyes helyszíneken, amelyek bemutatják az úszás történeti emlékeit, mesélnek Búvár Kundról, a fürdőzés és az úszás hazai kezdeteiről, illetve az első folyami uszodák létrejöttéről. Megtudhatjuk, hogyan jöttek létre az egyes úszásnemek, hogyan indult el a magyar úszósport, milyen szerepe volt ebben Hajós Alfrédnak, és hogyan alakult ki az ún. magyar stílus. De láthatunk majd kiállítást a magyar úszósport nagyjairól és eredményeiről is.

A rendezvényhez idén minden eddiginél több fürdő csatlakozott, amelyek számos programmal, és ebből az alkalomból kedvezményes belépővel vagy meghosszabbított nyitva tartással várják vendégeiket. A fürdők programjairól részletesen a szövetség weboldalán lehet olvasni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek