Óriástök héjában evezné át a Velencei-tavat egy gárdonyi kertész

A Velencei-tónál a napsütéses órák száma évente eléri a 2500-at, így aztán nem véletlen, hogy Keszler László gárdonyi kertjében termett idén a legnagyobb tök. Még a rácalmási és az őrségi tökfesztivál fődíját is elnyerte.

Hamarosan pedig újabb rekorddal dicsekedhet. A gazda ugyanis jelenleg is nevel a kertjében egy monumentális példányt, amely a következő néhány hétben éri el végleges súlyát. Becslések szerint addigra akár 250 kg-os is lehet. Az óriás tök már nevet is kapott, László lányáról, Pankáról nevezték el. A gazda tervei szerint mindkét példányt elárverezi Halloween előtt.

Persze a gárdonyi töknek még lenne hová fejlődni: a jelenlegi világcsúcs ugyanis 1054 kg. Keszker László tervei szerint jövőre egy fél tonnás példányt próbál meg felnevelni, amihez már most megtette az előkészületeket. Hobbija jelentős anyagi áldozattal is jár: az öntözéshez felhasznált víz, a műtrágya, a befektetett munka értéke akár a félmillió forintot is elérheti - olvasható a közleményben.

Övé a legnagyobb az egész országbanGárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület

 Ha azonban a gazda sikerrel jár, a következő tökszezon végén az óriástök héjában szeretné átevezni a Velencei-tavat. De addig is a következő hetekben az ország különböző pontján fesztiválokon és bevásárlóközpontokban bukkan majd fel a gárdonyi hobbikertész, ahová magával viszi kisebb méretű terményeit is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek