Figyeljen, melyik kalandparkban mászik fára!

Mert bár az eddigi ellenőrzések hatására csökkentek a szabálytalanságok a kalandparkokban, a júliusban vizsgált 23 helyszín még mindig nem felelt meg a szabályoknak. Két kalandparkot egyből be is zártak.

 

Az ellenőrzés pozitív tapasztalata, hogy a legtöbb helyen az előző vizsgálat hatására megszűntek a hiányosságok. Az üzemeltetők ugyanakkor továbbra sem fordítanak kellő figyelmet az alapvető követelmények betartására - írja az MTI a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében említett vizsgálati eredmény alapján.

Az NFM által a családok biztonsága érdekében elrendelt vizsgálat keretében a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai összesen 53 kalandparkban 129 berendezést ellenőriztek. Az ellenőrzés alapján 23 helyszínen 41 berendezés továbbra sem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A kifogásolási arány az eszközök tekintetében ugyanakkor mintegy 22 százalékkal alacsonyabb, mint az előző ellenőrzés során.

A vizsgálat továbbra is a kalandparkokat működtető cégek berendezéseinek megfelelőségi tanúsítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére és a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére irányult. A hatóságok az ismételt ellenőrzést követően megindították a fogyasztóvédelmi eljárásokat, 2 esetben megtiltották a kalandpark működését.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Ötszáz méteres csúszó pályává bővült a gyopárosfürdői kalandpark 
12 méter magasságból indul. Az újonnan létesített 9 állomásának köszönhetően a szomszédos hotel körbe csúszható a lombkorona szinten.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek