Menetrendszerűen száguldanak az új vízitaxik a Dunán

A DunaTaxival ma már fél óra alatt eljuthatunk Szentendrére vagy egy óra alatt Visegrádra.

 

Fotó: DunaTaxi

 A Dunarama már hat éve szállítja a vízen utazókat 260 lóerős motoros vízi-limuzinjain, amelyek akár 70 km/órás sebességgel is száguldhatnak a vízen, miközben mi pezsgőt kortyolgathatunk a bőrfotelekben pihenve. Most viszont a jellegzetes fa hajóikra, illetve azok tapasztalataira építve valósították meg régóta dédelgetett ötletüket, amely idén tavasszal debütált, ez pedig a sötétített üvegű, kék-sárga színeket kapott DunaTaxi.

Fotó: DunaTaxi

 A 12 személy és kerékpárok szállítására is alkalmas vízitaxival gyorsan elérhetjük a fővároshoz közel eső településeket. A sétahajók is nagy élményt jelenthetnek, de nem mindig van kedvünk pár kilométerért egy viszonylag hosszadalmasabb utat megtenni, így pedig "saját" taxival mehetünk el egészen Szentendréig, és nem kell tolongani a legjobb helyekért a fedélzeten - írja a We Love Budapest.

A szentendrei járatok egész évben működnek, szombattól hétfőig 10 óra 30 perckor indulnak a Dock 8A állóhajóról, majd 14 órakor indulnak vissza a szentendrei kikötőből. A járatra jegyek oda-vissza 7000 Ft-ért, egy útra pedig 5000 Ft-ért válthatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek