» Közel

Megújult a kúria, ahol Rákóczi tokajit ihatott

| | Nem érkezett még hozzászólás
Hat éven át újították fel azt a több száz éves mádi kúriát, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelem feltételezhetően többször is megszállt - és ebből következően tokajit is kóstolt.

A Rákóczi családnak egész Tokaj-hegyalján kiterjedt birtokai voltak, Mád azonban külön figyelemre érdemes: már a kora újkorban is kiváló borokat termeltek errefelé. Közel háromszáz éves dokumentumok alapján feltételezhető, hogy a most megújult kúria 1708-ban többször is vendégül látta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet. Az elhanyagolt, lepusztult épület ma egykori fényében ragyog, olvasható a Pince Művek közleményében.

Fotó: Szász István, Pince Művek

A Barta Pince arra vállalkozott, hogy megmentse az egykor nemzetközi hírű rabbiképző és zsinagóga közvetlen szomszédságában álló Rákóczi-Aspremont-kúriát. A házat feltehetően II. Rákóczi Ferenc nővére, Rákóczi Julianna és férje, Aspremont Ferdinánd gróf építtette, akik a 18. század elején hunytak el. Zelenák István tokaji helytörténész a kutatásai alapján arra jutott, hogy II. Rákóczi Ferenc 1708 januárjában és márciusában több alkalommal is ebben az épületben szállhatott meg, és nyilván belekóstolt a kiváló tokaji borokba is.

A kúria hat éven át tartó felújítása során a kívülről egységesnek tűnt homlokzatról kiderült, hogy az évszázadok során több átalakításon esett át. Az is meghökkentette a kivitelezőket, hogy a reneszánsz jellegzetességeket mutató kúria legősibb magja ugyanolyan parasztház-sémára készült, mint a Kárpát-medence több százezernyi egyszerű lakóingatlana. Az emeleten geometrikus keretekben évszázados, ódon virágmintákat találtak – ezeknek sincs párja a régióban.

Ma már az épület újra teljes pompájában áll, a Barta család kortárs festményekkel tette hangulatosabbá az autentikus, 18. századi levegőt árasztó tereket, többek között az emeleti öt barokk termet is.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések közel

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Mikeve új galériát hozott létre
Mátrai kalandozások - 1 nap
14 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
14 napja
dorav új galériát hozott létre
Őrség 2015
17 napja
dorav élménybeszámolót írt
Őrség 2015
17 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.