Erdei delikátesz nyílt a Vértesben

Az állami erdőgazdaságok termékeit kínáló boltot avatott Tatabányán a Vértesi Erdő Zrt. pénteken, majd átadták a társaság által felújított kilátót Vértessomlón.

Miskolc és Székesfehérvár után Tatabányán nyílt az ország harmadik erdei delikátesz boltja - mondta az üzlet átadásán Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.

A politikus a Vértesi Erdő Zrt. tevékenységéről szólva az MTI-nek elmondta, a társaság példaszerű integrációt valósított meg a faapríték előállításában és szállításában, ennek is köszönhető, hogy Tatabánya távhőellátásának jelentős részét megújuló energiaforrásokból biztosítják. Az erdőgazdaság központja mellett található erdei delikátesz boltban fagyasztott vadhúsok és halak mellett mézet, lekvárokat, gyümölcsleveket, szörpöket, szárított és konzerv gombákat, fűszereket és kézműves termékeket lehet vásárolni. A kínálatban szerepel a boksában égetett faszén, melyből meghatározó magyarországi termelőként a Vértesi Erdő Zrt. évente 500 tonnát állít elő.

Az erdőgazdaság a terület kezelőjeként kapcsolódott be a vértessomlói kilátó felújításába, mely a település melletti 315 méter magas Somlyó hegy tetején található - ismertette Kocsis Mihály vezérigazgató. A kilátót az orosz megszállás alatt építették, eredetileg megfigyelőpontként használták. A felújított kilátó 15 méter magas, négy szintes építmény, körülötte tűzrakóhely és padok találhatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek