A falatozni és borozgatni szeretőket várják ősszel Balatonra

A Nyitott Balaton akció végeztével sem zár be a Balaton, ezt volt a célja a Balatoni Kör hagyományteremtő megmozdulásának vasárnap a badacsonyi strandon. A vízben gumicsizmában ültek asztalhoz, miközben hordókból kínáltak friss mustot, borokat és néhány ízelítőt a Balaton őszi programjaiból.

A régió turisztikai vállalkozásai, pincészetei, intézményei 162 programmal igyekeztek bemutatni a magyar tenger őszi kínálatát az elmúlt tíz napban, vasárnap azután vendéglősök és borászok gumicsizmában, kezükben esernyővel, de pólóban, rövidnadrágban gázoltak a Balatonba, majd kihozták a terített asztalt a 14 fokos vízből a partra, mintegy jelezve, hogy itt a borozgatós, beszélgetős, eszegetős, kirándulós szezon, parton űzhető programokkal - írja a Sonline.hu.

A Balatoni Körösök azt is hangsúlyozták: ilyenkor már valóban a minőségi turizmusra és gasztronómiára kerül át a hangsúly, hiszen többnyire a legnívósabb helyek tartanak egész évben nyitva, melyből egyre több várja ilyenkor is a betérő vendégeket.

Fotó: Bubics Marianna

Novemberben is Balaton

Október 5. után, a Nyitott Balaton akció végét követően is érdemes lesz a Balatonra utazni. A kirándulások mellett, sok turistát vonzhat például a Siófoki Halfesztivál (október 9-11.), ahol szinte minden balatoni halas ételt megkóstolhatunk a pontytöpörtyűtől a klasszikus magyar hekkig. A gasztronómiai kínálat azonban nem áll meg itt, hiszen a környékbeli pálinkák és fröccsök sem hiányozhatnak a halak mellől. Zánkára még október 17-én is elutazhatunk egy jó kis szüreti mulatságra.

Aki pedig nem jut el a Balatonra októberben, annak még mindig ott van a novemberi Márton napja, amikor a balatoni borrégió újabb boros programokkal várja a vendégeket. Ennek a napnak a környékén a borosgazdák bemutatják az újboraikat és elfogyasztják vendégeikkel együtt az ízletes kemencében sült libacombot, megelőlegezve ez által a következő év gazdagságát. Ilyen rendezvénnyel várják a turistákat például Badacsonytördemicen, Alsóörsön és Siófokon is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek