Ez ma a főváros legjobb poharazós terasza

Második alkalommal hirdette meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a főváros. A Terasz Budapest 2015 elnevezésű pályázatra három kategóriában jelentkezhettek a vendéglátósok, öttagú zsűri és a közönség döntött a legszebbről.

Fotó: Milan Racmolnar / Terasz Budapest 2015

Budapest Főváros és Városépítési Főosztálya együttműködésben a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft-vel hirdetett pályázatot Terasz Budapest 2015 címmel. A bíráló bizottságot Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes, Finta Sándor főépítész, F. Kovács Attila építész, dizájner, Jókuti András Világevő, gasztroblogger és Széll Tamás az Onyx Étterem séfje alkották. A főváros legszebb, szakmai és látogatói szemmel is legjobb teraszait keresték, melyek ötletes, színvonalas vagy akár egyedi kialakításukkal hozzájárulnak Budapest jó megítéléshez, miközben jelenlétükkel felpezsdítik a városi életet.

Az elbírálásnál több fontos szempont érvényesült, mint például a teraszok városképbe való illeszkedése és a közösségi érdekek érvényesülése a közterület közhasználatának figyelembevételével. A többi kategória esetén pedig hangsúlyosan előtérbe került a minőségi bútorozás, innovatív kialakítás, biztonság és akadálymentesség, valamint a kerékpáros, kutya- és gyermekbarát megoldások alkalmazása.

Fotó: Milan Racmolnar / Terasz Budapest 2015

A tavaly indított pályázat folytatásaként idén is a szakmai zsűri, valamint a közönség választotta ki a nyertes vendéglátó-ipari egységeket. Három kategóriában – terasz, kerthelyiség és pop-up – nevezhettek a Terasz Budapest 2015 címre, illetve a közönség szavazás eredményeként kiosztották a TERASZ Budapest 2015 Közönségdíjat, valamint kiemelt szóbeli elismerésben részesült további négy hely.

A díjátadót az egyik nyertes étteremben, a Mazel Tovban tartották meg szeptember 29-én. A négy legjobb kategóriát elnyert vendéglátó-ipari egység Sipos Balázs üvegművész által tervezett egyedi alkotást, egy úgynevezett üveg-díjat vehetett át elismerésképpen.

Fotó: Milan Racmolnar / Terasz Budapest 2015

Díjazottak:

Legjobb Terasz: Kiosk Budapest

Legjobb Kerthelyiség: Mazel Tov

Legjobb Pop-up: Fellini Római Kultúrbisztró

Közönségdíj: Kertem (közel 1000 szavazattal)

Szóbeli elismerésben részesült:

Kiemelt Terasz: Gerlóczy Kávéház,

Kiemelt Kerthelyiség: Kazimir Bisztró,

Kiemelt Kerthelyiség: Liebling Terasz,

Kiemelt Pop-up: Petit Café

A nyerteseknek gratulálunk!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek